A tükörbe nézek, és látom magam

Nézem az arcom a tükörben, szép vagyok, állapítom meg magamról. Nem csak nézem, hanem látom is azt, aki visszanéz rám ,és azon is túl érzékelem a lényem egészét. Dicsérem a testem, aki ily sokáig, otthont adott, és biztosítom a felől, hogy becsülöm és tisztelem Őt.

 

Szeretem minden sejtemet, és szervemet, hisz lehetővé teszik számomra, a testben élést. Sokszor csinálom ezt, és tudom, hogy a testem meghallja a szavaimat és együttműködése jeléül bizsergéssel válaszol. Szétáramlik ez a jóleső energia bennem.

 
Örülök magamnak! A testem után a lényem egészére hangolódok, és örömmel tölt el az, aki vagyok. Érzem az erőmet, és azt kérem, hogy mindig tudjam, ami tudható. Olyan szintű tudatosságot kérek, amivel tudom kezelni a dolgaimat, félelem és beszűkülés nélkül.

 

Nézem a szemem csillogását, és a huncutságot benne, a kis nevetőráncaimat körülötte. Elönt az érzés, hogy fiatal vagyok és élettel teli. Annyi minden vár még rám, és én ki szeretném bontani ezeket a potenciálokat magamból, hogy újabb és újabb élményekben legyen részem. Sokáig bezárva tartottam önmagam, aztán amikor kiengedtem az erőm, oly annyira féltem tőle, hogy láncon tartva magamat, vegetáltam hosszú évekig. Míg egy napon ráébredtem, hogy a láncom kulcsa a saját kezembe van, kinyitottam, és azóta szárnyalok!

A tükörbe nézek1

Lassan, de biztosan haladok az első 50 évem felé, bár 35 évesnek sem érzem magam. Az én koromban sokan már nagymamák, elfáradtak, leírták magukat, kiégtek és feladták. Nálam úgy látszik, ez fordítva van.

 

Ahogy érettebb és érettebb vagyok, úgy nyílok ki és engedek meg magamnak bulisabb és bulisabb dolgokat. Nyitogatom a teret magam előtt és kíváncsian várom, hogy mi az, amit kapok, mi az, amit választhatok. Gyakorlom az önelfogadást és az önszeretetet.

 

Nézem a szám, ami azonnal mosolyra húzódik, megérezve, hogy a figyelem középpontjába került. Sokan mondták, hogy olyan csókos, cseresznye ajkú az alakja. Nem cáfolom meg, hisz nekem is tetszik. Mennyi mindent ejtettem ki rajta. Őszinteséget, hazugságot, örömöt, panaszkodást és bizony ítéletet is nem keveset. Sokszor saját magam ítéletét. Nem bánom, ez is a tapasztalatom része, ami megtörtént az megtörtént. Most már nincs szükségem ítéletre, önmagam megbecsülése sokkal nagyobb örömet okoz.a tükörbe nézek3

Nézem önmagam a tükörben, és lehetőségeket látok, számtalan lehetőséget a szememben, a szívemben, a lényemben. Úgyhogy hajrá, kalandra fel!

 

 

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars testkezelő

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars testkezelő Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.