Aki él, az boldog!

Egyik nap beszélgettünk az élet nagy dolgairól a lányaimmal. Szinte minden szóba került, aztán elérkeztünk ahhoz a témához, amit a legnehezebb megmagyarázni. Mi az a halál? Miért halunk meg?

 

Próbáltam elmagyarázni az öregedés folyamatát, a lélek fogalmát és azt, hogy a fizikai halál véleményem szerint nem egyenlő azzal, hogy megsemmisülünk.

 

A kérdés azonban továbbra is bennük maradt. Mi az a halál?

 

Megfordítottam a kérdésüket. Először tisztázzuk azt, hogy mi az élet? Síri csend lett! Hallottam, ahogy forognak a kis fogaskerekek. Csak ültek mellettem a szőnyegen és meredten néztek maguk elé. Majd a kisebbik megszólalt:

  • Anya, én tudom.
  • Na, mond, mire jöttél rá?
  • Aki él, az boldog!

Most én hallgattam nagyokat, én bámultam hosszasan magam elé. De az én fejemben nem kattogtak a fogaskerekek, üres voltam. Nem volt bennem gondolat, érzés, nem tudtam, mit mondjak neki. Egyfolytában a mondata visszhangzott a fejemben.

 

Aki él, az boldog! Aki él, az boldog! Aki él, az boldog!

 

Hirtelen elkezdett leperegni előttem az elmúlt hat hónap. A munkahelyi gondok, a férjemmel megélt viták, feszültségek, az iskolai problémák, a rohanás, kapkodás, versenyfutás az idővel.

bty

Láttam magam, ahogy idegesen, feszülten próbálok mindent kézben tartani. Próbálok úgy tenni, mintha minden rendben lenne, miközben belülről ordítanék! Menekülnék, elbújnék, egy helyre, ahol senki nem tudja, hol vagyok! Az idegeim pattanásig feszültek, éreztem, már nem bírom sokáig. Mi történt velem? Nem ismerek magamra! Ki ez az ember? Kinek az életét élem? Élet ez egyáltalán?

Felemeltem a fejem és ránéztem a lányaimra.

 

Aki él, az boldog!ezt mondta. Eleredtek a könnyeim. Szembe kellett néznem a tényekkel, nem vagyok boldog! És ha nem vagyok boldog, akkor nem élek! Amit művelek, az csak túlélés, vegetálás. Beszippantott egy olyan állapot, ahol elvesztettem önmagam!

aki-el-az-boldog1Egyre hangosabban zokogtam. A gyerekek ijedten néztek rám, aggódva kérdezték, mi baj van? A sírástól annyira elszorult a torkom, egy hangot se tudtam kinyögni! Nem tudtam válaszolni. Magamhoz húztam őket és csak öleltük egymást! Éreztem, ahogy a kicsi meleg kezek átfogják a nyakamat! Teljesen átadtam magam ennek az ölelésnek!

 

Az a fojtogató, elkeseredett zokogás, amitől pár perce még beszélni se tudtam, hirtelen abba maradt. Már nem éreztem magam elgyötörtnek, magányosnak, depressziósnak, többé nem nyomta a vállamat az „egész világ” terhe. Olyan érzés volt, mintha akkor láttam volna először tisztán! Olyan színes volt minden, olyan eleven! Néztem a lányaim aggódó arcát, milyen természetes volt, hogy itt vannak nekem, hogy elviselik az ideges kirohanásaimat, hogy a viselkedésem ellenére itt vannak és szeretnek.

Hatalmas tisztelet éreztem irántuk! Csodáltam őket! A felét sem tapasztalták meg annak, amit én a 37 évemmel, mégis olyan bölcsesség lakozik bennük, amit sok felnőtt fel sem ismer!

 

  • Köszönöm!

Ahogy kimondtam a megkönnyebbülés és a hála megint könnyeket csalt a szemembe.

  • Mit köszönsz, anya?
  • Azt, amire most tanítottál.

aki-el-az-boldogÉrtetlenül forgatta a kis szemeit, miközben egy zsebkendőt nyomott az arcomhoz. Most már nemcsak sírtam, hanem nevettem is. Teljes eufória! Láttam, ahogy a lányok egymásra néznek azzal az „anya tuti nem százas” arckifejezéssel. Majd a nagyobbik megszólalt:

  • Anya, ezt most miért csinálod?

Erre csak egy válasz volt:

  • Mert aki él, az BOLDOG!

 

Holics-Mester Marianna

 Zen Coach

4 thoughts on “Aki él, az boldog!

  • 2016-10-18 at 16:51
    Permalink

    Kedves Marianna!

    A városi rohanásból lassításra, figyelemre késztettek soraid. Köszönöm!

    Reply
    • 2016-10-19 at 04:37
      Permalink

      Szia ahogy olvastam soraid magamra ismertem ugyan ezek történnek mostanába velem is .Ferjemmel csak a vita semmi elet. Gyerekekhez türelem 0. Rohanas munka iskola ovoda munka betegseg orvosok…….Kivagyok es senki nincs melettem csak a gyerekek…..Millió pusy mariann klári a suliból

      Reply
      • 2016-10-19 at 08:05
        Permalink

        Kedves Klári!

        Örülök, hogy hallok rólad, és olvasod a magazinunkat! Ha te is hasonló helyzetben vagy, tedd azt amit én. Állj meg, sírd ki, aztán gondold végig higgadtan, hogy lehet változtatni. Először nézd meg magadat, az érzéseidet, ha ott rendet tudsz tenni, akkor kívül is menni fog! Beszélj a férjeddel, nyugodtan, szeretettel. Tapasztalataim szerint a férfi csak a szóból ért, más jeleket nagyon nehezen tudnak értelmezni. A Férfi szereti, ha tudatják vele, hogy szükség van rá! Ettől még inkább FÉRFI-nak érzi magát. Ébreszd fel a védelmező ösztönét! Nem kell mindig mindent neked kézben tartani! Néha legyél gyenge nő, hogy a párod erős férfi lehessen! 🙂 Ha segítségre van szükséged, nyugodtan írj privátban. Köszönöm a hozzászólásodat!

        Reply
    • 2016-10-19 at 07:55
      Permalink

      Kedves Edina!

      Örülök, hogy átment a cikk üzenete és hatással volt Rád!
      Köszönöm a hozzászólásodat!

      Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.