Amikor a férfi sebezhető

December van, közeleg az év vége. A konyhába teszek-veszek, vacsorát főzök, mosogatok, várom, hogy a férjem hazatérjen a munkából. Pár óra az estéből a „mi” időnk. Ilyenkor egymással vagyunk elfoglalva, beszélgetünk, húzzuk egymást, nevetgélünk, vagy csak összebújunk és filmet nézünk.

 

Suzi a kutyusunk felpattan, és mint az örült slisszol az ajtóhoz, és torka szakadtan mondja nekem, hogy haza jött a gazdikombó másik fele. Már hallom is a motozást az előszobába, aztán benyit az ajtón Peti. Látom, hogy nagyon fáradt, de mikor meglát, mosolyra derül az arca, és – Szia, gyönyörűm! – köszöntéssel, már csókol is. Aztán elmegy a fürödni.

 

Én tovább ügyködöm a tűzhelynél, mindjárt kész a vacsi és tálalhatok is a férjemnek. Kinyílik a fürdő ajtaja, és finom illat csapja meg az orrom. Érzem, hogy odajön hozzám és leül a hátam mögött lévő székre. Szó nélkül megragad, megfordít, erős karjai átölelnek, és a fejét belefúrja a hasamba. Hatalmas sóhaj hagyja el az ajkát.

 

Rám néz azokkal a szép nagy szemeivel, és sebezhetőséget látok bennük, amit a férfi oly ritkán enged meg magának. De lehet csak azok a férfiak, akikkel én találkoztam.

 

 

Érzékelem, hogy ez a fáradság nem a mai napi adag. Ő is, mint sokan év vége felé, átértékelik az életüket, merről jött, merre ment. Mit tett le az asztalra, mit tehetett volna, de nem tette meg. Értékeli magát és az egész évet. Értékeli azt a rengeteg munkát, amit a házfelújításkor végzett, amivel ilyen gyönyörűvé varázsolta az otthonunkat. Nem volt könnyű, de sokkal könnyedebbé tette vele az életünket!

 

  • Hol az erőd Édesem?- kérdezem tőle. Most Te vagy az erőm! – jön a válasz.

Nem ellenkezem, nem minősítem, nem akarom gyorsan megszerelni és kiterápiázni, hogy legyen már önereje. Hagyom, hadd dőljön nekem, merítkezzen az erőmből, hagyom hadd legyen a férfi, akivel élek, sebezhető.

 

Nem volt ez mindig így! Láttam férfiakat összeomlani és sírni. Láttam a sebezhető arcukat, amit megmutattak nekem, és én nagyon megijedtem. Nagyon megijedtem, hogy most mi is lesz velem. Nem volt elég önerőm, hogy megengedjem Nekik a sebezhetőséget.

Utáltam és lenéztem Őket abban a pillanatban. Elhatárolódtam a férfi sebezhetőségtől, elhatárolódtam magától a férfitól. A saját sebezhetőségemet is elutasítottam egyben.

 

De mindez azért volt, mert a szemükben a saját erőtlenségemet láttam. Magamat féltettem. Féltem a pillanattól, hogy most ezután mindig ilyen elárvult leszek, hisz a férfi a támaszom? Ez volt belém kódolva kiskoromtól. A férfi, erős, nem sír és mindig Ő a nő támasza. Jó kis hülye hitrendszer mi? Teljesen elveszi a nő erejét, hisz azt sugallja, csak egy erős férfi mellett lehet biztonság. Nem így van. A nőnek is meg van az ereje, igaz máshogy, mint a férfinak. Hatalmas erővel rendelkezik, de finom energiákat használ hozzá.

 

  • Fiatal voltam, és nem hittem az Önerőmben, ezért férfikarót támasztottam magam mellé.  

 

Teltek múltak az évek, és a legnagyobb változást a nőiségemben az önerőm elismerése jelentette. Ahogy tudatosodtam és elismertem az erőmet, már nem féltem a sebezhetőségtől, legyen az a férfié, vagy az enyém.

 

Imádom, ahogy nekem dől a férjem, ahogy rám néz, és egymásba merülünk. Imádom, ahogy megbízik bennem, és megengedi magának a sebezhetőséget. Imádom a férfit, aki mellett hatalmasat fejlődtem. Imádom, ahogyan engem imád. Imádom magam, hogy ezt megteremtettem!

Weboldalam: Nőiség és párkapcsolati konzulens

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.