Osho Zen Tarot-A Kelta kereszt kirakás
Az érintés varázsa
Amikor a férfi kiakaszt
Azt akarom, hogy tegyél boldoggá!
Fiatalabb Férfi a szerelmem! Borzasztó!?
Mindennapi mumusaink az érzelmek

Anya, nem akarok iskolába menni! II.

gyerek iskolaAz új nemzedék

Az ezoterikus tanok szerint a mai gyerekek nagyon különböznek tőlünk. Azért születtek meg, hogy jobbá tegyék a világunkat és újra felnyissák a szemünket az élet valódi értékekeire. Külön csoportokba osztva, különböző elnevezéseket kaptak, Indigó gyermek, Kristály gyermek, Szivárvány gyermek. Akár azonosulunk ezekkel az ezoterikus tanokkal, akár nem, azt nem tudjuk figyelmen kívül hagyni, hogy mint szülők, az eddig bevált nevelési módszereket nem tudjuk alkalmazni náluk. Sőt az iskolában alkalmazott nevelési módszerek is csődöt mondanak.  Ezekről a gyermekekről néhol nagyon részletes elemzéseket olvashatunk, ám nem igazán kapunk kézzelfogható segítséget a nevelésükkel kapcsolatban.

Miben mások ezek a gyermekek?

Beleszülettek egy anyagias, pénz- és hataloméhes világba, ahol mindenkit külseje, a teljesítménye, a birtokolt ingatlan és ingóságai alapján ítélnek meg.

Ezek a gyermekek azonban jól tudják, hogy a valódi értékek, mint a szeretet, az önmagunk és mások tisztelete, a harmónia megélése általánosságban nincs jelen a társadalmunkban.

Tudják és érzik, hogy a világunkban támasztott követelmények hamisak, nem akarnak megfelelni olyan elvárásoknak, ami korlátozza őket önmaguk megélésében. Tisztában vannak vele, hogy a valódi tudást nem könyvekből, hanem tapasztalatainkból szerezzük. Ezért olyan nehéz a számukra nyugton ülni egy iskolapadban és csendben figyelni, mit mond a tanító néni.

Hogy megértsük őket, vegyünk egy egyszerű példát:

Környezetismeret óra van. A tanító néni az erdő élővilágáról beszél a gyerekeknek, elolvassák hozzá a könyvet, kitöltik a munkafüzetet. A ma gyermekeinek ez időpocsékolás! Hogy miért? Mert nincs hozzá tapasztalat! Miért nem lehet kimenni az erdőbe és megmutatni a gyerekeknek, milyen is az erdő? Megtapasztalni az illatokat, megérinteni a növényeket, csendben osonni az ösvényen, hátha látunk egy őzikét, nyulat vagy mókust. Ha így tanítanának az iskolákban, a gyerekek soha nem felejtenék el, mit láttak, és minden dolgozatért ötös érdemjegy járna. Nyilván vannak korlátok, hiszen ha az Északi-sarkról tanulnak a gyerekek, biztos nem fogjuk őket feltenni az első repülőre és elküldeni őket az sarkvidékre!

Ettől függetlenül az a véleményem, hogy a gyermeket akár szülőként, akár pedagógusként tanítjuk valamire, igyekezzünk személyes tapasztalatot biztosítani, példákat hozni, hogy a gyermek valóban megélje azt, amire meg szeretnénk tanítani.

Általánosságban mire figyeljünk?

  • A gyermekek feltűnően érzékenyek. A legkisebb hangulatváltozásra is reagálnak. Egyik pillanatról a másikra fáradtak, fásultak lehetnek, mindez a környezetükből átvett hatások miatt van. Szükségük van egy biztos pontra az életükben, és ennek a biztonságnak a megteremtése egyértelműen a szülők feladata. Nem biztos, hogy ez a bizalmi kapcsolat mindkét szülővel kialakul. Emiatt ne essünk kétségbe, ne érezzük azt, hogy gyermekünk kevésbé szeret minket, csak azért, mert a párunkkal jobban megtalálta a közös hangot.
  • A gyermek nem tudja még megfogalmazni, ha valami nagyon bántja vagy fél valamitől. És most nem arra gondolok, hogy fél a nagy kutyáktól, vagy megijed a hangos zenétől. Hanem például arra, hogy fél az iskolától! Szülőként körbeugráljuk gyermekünket:
  • Jaj, de nagy iskolás lettél, most aztán már nem lesz játék, mint az oviban, tessék figyelni a tanár nénire, és szorgalmasan tanulni, mert akkor leszel okos nagy felnőtt!

Ezzel a mondattal már rá is nyomtuk az elvárásainkat a gyerekre. Nagy valószínűséggel nem fogja elmondani, hogy nem szeret iskolába menni, mert azzal azt kockáztatná, hogy nem felel meg a szülők elvárásainak, és ha ez így van, akkor már nem fogják őt szeretni. Ezért ezt a félelmet cipeli magával, és ha nem figyelünk az apró jelekre (itt pl. a testbeszédre gondolok), akkor későn fogjuk észrevenni, hogy baj van. Akkor, amikor már a gyermekünk látványosan,

  • sírva fakad,
  • jelentet rendez az iskola előtt, mert nem akar bemenni
  • hasfájásra, fejfájásra panaszkodik, belázasodik esetleg hányás jelentkezik.

Úgy gondolom, ez a fázis már nem csak félelem, hanem rettegés és pánik, amivel a gyermekünk nem tud egyedül megbirkózni!

  • Érzékenységükből adódóan azonnal észreveszik, ha félre akarják vezetni őket, ha elhallgatnak valamit vagy hazudnak nekik. Kedves szülőtársaim! Ne kockáztassuk annak lehetőségét, hogy a gyermekünk szemében hiteltelenné válunk! Mert ha ez megtörténik, oda a tisztelet és a bizalom! Bármilyen nehéz is, mindig legyünk őszinték a gyermekünkkel, úgy bánjuk velük, ahogy mi is szeretnénk, hogy velünk bánjanak!
  • Soha ne vonjuk kétségbe, amit mond! Itt nyilván nem az apró füllentésekre gondolok, hanem az olyan élethelyzetekre, amikor a gyermekünk őszintén megnyílik előttünk. Vegyünk ismét egy példát: – Anya, nagyon félek az iskolában egyedül, mert nem vagy ott! Mindig vegyük komolyan ezeket a mondatokat, és soha ne bagatellizáljuk el! Ha így teszünk, akkor gyermekünk azt fogja érezni, hogy nem vesszük komolyan az érzéseit, nem akarunk segíteni, nem értjük meg őt, és nem hiszünk neki! Ne az legyen a válasz, hogy:

Nem vagy egyedül, ott van a többi gyerek, és a tanár néni majd vigyáz rád!

Igen, ott van a többi gyerek, de ismeretlenek, hangosak, és minden bizonnyal félelmet keltenek a gyermekünkben. A tanár néni ideális esetben valóban vigyáz rá, de soha nem tud majd annyi figyelmet szentelni egy gyereknek, mint a szülei!

Holics-Mester Marianna

Kicsi Budoár Marianna

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*