Az elhatárolódásnak vége!

Az életemnek voltak magányosan élő remete időszakaszai. Elhatárolódtam mindenkitől, ezáltal önmagamtól is. Nem néztem farkasszemet magammal, és azzal az elhatárolódással, amiben vagyok. Falak között éltem. Volt, akit beengedtem, de az élet nagyrészt kint maradt. Azt hittem ez a biztonság. Falak között éltem, mert a komfortzóna szirén hangja benn tartott.

 

Mindig ezt suttogta:

  • Ne lépj ki, itt mindenkit ismersz, a kint lévők bántanak!

 

Azzal sem néztem farkasszemet, hogy én mennyit bántom magam. A „külvilág” csak azért bánt, mert én választom az áldozat szerep drámáját, én egyezek bele, hogy bántsanak. Nem láttam, hogy a remete lét illúzió, ahogy a – köszönöm, jól vagyok, és nincs szükségem senkire -, mantra is csak a magányt erősíti a lelkemben.

 

Szokásommá vált az elhatárolódás, és beépítettem sejt szinten a bizalmatlanságot. Azt hittem mindent egyedül kell csinálnom. Évekig építettem a falaim, és a farkasszemem lezártam.

 

Hazudtam magamnak és másoknak. Nem találtam azt, aki vagyok, mert még önmagamtól is elhatárolódtam. Hogy is ismerhettem volna el azt, aki vagyok, ha kalitkába zártam magam, levágtam a szárnyaim, és becsaptam az ajtót a végtelen lényem előtt. A múltamat okoltam, mert féltem az újtól. A múltam álságos, és gyötrelmes áldozatszerep ruháját hordoztam évekig, míg túl szűk lett és túl rövid. Már nem tudta takarni a hazugságot, amiben éltem. Lehet, hogy néhány barát és a család vett körül, de többet nem engedtem meg. Ez is ingatag biztonság volt. A családom és a barátok is változtak. Régi barátok alig találtak rám, bár némelyik elég kitartó volt és újraéledt a kapcsolatunk.

Az életünkben, mindig jönnek tanító pillanatok. Ha éberek vagyunk, fülön csípjük őket és profitálhatunk belőlük, ha nem elsiklunk és tovább forog a mókuskerék. Egy ilyen pillanat döbbentett rá, először erre a mély elkülönülésre, mikor sírtam-ríttam, hogy nincs párom, miközben egy férfi hónapokig próbálta jelezni, hogy – itt vagyok -, de hályogos szemem nem látta. Mikor végre észre vettem, elmondta, hogy mennyiszer próbált közeledni felém, és én észre se vettem, mert saját magam börtönőrét és rabját játszottam egyszerre. Lekötött az önsajnálat, hogy nem szeret senki és nem kellek senkinek. A valóság meg az volt, hogy én hárítottam el minden közeledést. Kiírtam a homlokomra, nem vagyok itthon. Nem is voltam. Elvesztem.

Aztán erre a felismerésre megtört a jég, olvadni kezdett a fal, mely körülölelt a jéghideg karjaival. Szép lassan, lépésről lépésre nyitottam. Változott és cserélődött körülöttem minden, de már nem féltem ettől, hagytam. Végül megjött a szerelem is, mely gyógyított és olvasztotta a megfagyott szívem. Azért tehette, mert farkasszemet néztem akkori önmagammal. Ezzel a férfival mai napig együtt vagyok, Ő lett a férjem. Az Ő hozzájárul, hogy önmagamat éljem, és ezért végtelen hálát érzek. Beleléptem a változásba, még oly félelemmel töltött is el anno. Farkasszemem izzó tekintete már a jövőt kémlelete, és a múlt árnyai egyre kevesebbet mutatkoztak. Kezdtem kilépni a szerepeimből, melyekkel ennyire megnehezítettem önnön boldogságom megélését.

 

Emlékszem Marianna hangjára ki a barátom, és társam a Kicsi Budoárba. Valami oknál fogva előkúszott a tudattalan mélységből az elhatárolódás maradéka, és én újra beszűkülve rettegtem magamban.

  • Ne félj, nem vagy egyedül. Ne félj, nem kell egyedül csinálnod, itt vagyok veled. Emlékszem zokogtam a megkönnyebbüléstől. Tényleg, nem vagyok egyedül, van társam a munkában is, és kitágult szívem a bizalomtól, az örömtől.

Nyílik a világom, és az új ismeretségbe Te is beletartozol, ki a soraimat olvassa. Üdvözöllek és örülök Neked. Leomlottak a falaim, bízok önmagamban, és így a Végtelen Lényem teret kapott az élethez.

Weboldalam:Nőiség és párkapcsolati konzulens

Kincses Anna

 

 

Ha úgy érzitek tetszett a cikk, és még többet szeretnétek olvasni tőlünk, akkor a facebook oldal kedvelés gombjára kattintva, beállíthatjátok, a követésünket. Mégpedig úgy, hogy a „megjelenés elsőként” gombra kattintotok rá. Ha tetszett osszátok meg a cikket, és köszönjük a hozzájárulásotokat a Kicsi Budoár Magazin népszerűsítéséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.