De hát valamiből meg kell élni!

Kerek erdő szélén, a magányos tölgytől kicsit jobbra, volt egy csodálatos farm, tele érdekes állatokkal. Nemrégen új lakó költözött oda, és ez a tény nagy izgalmat hozott a farm lakói között, főleg a nők körében. Pipike kifulladva futott a baromfiudvarra és elújságolta a kapirgáló csajoknak, hogy egy Boszitanya nyílt a kert végében.

 

Mystic cicus a Boszitanya tulajdonosa, stílusosan nem csak jósdát, hanem varázsboltot is nyitott egyszerre. A Boszitanya falára ezt írta. Boszorkányos szolgáltatásaim: Kártyavetés, Szerelmi kötés és oldás, Rontás és átoklevétel.

A szerelmi kötésnél némi bűntudata támadt, de feloldozta magát azzal, hogy aki ilyen hülye, hogy szerelmet akar venni – amit ugye nem lehet, – hát tessék megkapja, rajta nem fog múlni! A boszitanya első akciós terméke a Cupido gyertya volt, gondolta erre majd harapnak a csajok! Nem tévedett, tényleg nagy sikere volt a saját készítésű szerelemgyertyának. Annyiszor akart ebből kiugrani, hisz nem azért tanult, tudott és tapasztalt ennyit, hogy ezt csinálja, de hát valamiből meg kell élni. Mindig ezzel nyugtatta háborgó szívét, és elnyomta azt a suttogást, amit a fejében hallott.

 

  • UGORJ! Nem! – kiáltotta fel hangosan, nem merek! Miből fogok akkor megélni? Nem bízott magában, nem bízott tudásába, nem ismerte el, hogy képes a váltásra.

 

Így hát hatalmas sóhajjal fogadta az első vendégét. Pipike hatalmas szempilláit rebegtette és kezét tördelve végre kimondta, hogy ő voltaképpen Kálmán kakast kinézte magának és hát… ő… izé… kötést szeretne kettőjükre. Biztos vagy benne? – kérdezte a cicus. Umhum,- volt a válasz Pipitől. Ő annyira nagy és erős és izmos és Ferrarija van. Ő az igazi! Csináld! Hát jó – csóválta a fejét Mystic cicus, és megkötötte a szerelemkötés.

 

Amikor Pipi boldogan elment, felsóhajtott – ezt nem bírom tovább. Aztán a mancsába temette a fejét és azt motyogta magában, – de hát valamiből meg kell élni.

 

Másnap mivel Pipike elújságolta, hogy mennyi mindent lehet kapni a boltban, – még Cupido gyertyát is, ami majd meghozza a szerelmet – mások is betértek a boltjába. A Tyúkok sorba vitték haza a Cupido gyertyákat, hogy meggyújtsák otthon és beüljenek a foteljukba várva, hogy jöjjön az IGAZI. Az IGAZI meg a sarki bárba ücsörgött várva, hogy jöjjön a Királylány. Csakhogy a Királylányok a legkényelmesebb foteljukban várakoztak, és nem moccantak, mert az túl macerás.

 

Jó kis színház ez, gondolta a cicus és bezárta a bolt ajtaját. Meddig bírom még ezt, elfáradtam. Másnap mégis újra kinyitott és harmadnap is, és negyednap is. Pipike minden héten oldást kért az aktuális pasijára és utána kötést az új potenciális jelöltre.

 

  • Már szó nélkül csinálta, mert hát valamiből meg kell élni!

 

Aztán egy reggel nem bírta tovább, elment Morfeuszhoz a guruhoz tanácsot kérni. A kecske szivarozott és finom vörösborral kínálta. Ugorj, hogy ugrani tudj – mondta Mysticnek mosolyogva. A szabad akarat illúzió, de minden pillanatban van szabad választásunk. Ha elered az eső, nem nagyon tudsz ellene tenni, hiába akarsz. Viszont eldöntheted, hogy szétáztatod magad, esernyőt használsz, vagy ki se mész az utcára. Ez a választatás szabadsága. Válassz végre valami olyat, amitől dalol a lényed. Ha belül ugrasz kint is fogsz.

 

  • De hát addig miből fogok megélni? – kérdezte Mystic.

 

Mhmmm. Itt van mindenkinek a beakadása – folytatta Morfeus. Ha választasz valami mást, az még nem jelenti azt, hogy rögtön mekkváltozik az egész világod. Legyél kérdésben, mit kell tenned, hogy mekkvalósuljon az, amit szeretnél. Aztán az Univerzum odateszi azt a pillanatot amikor konkrét lépéseket tehetsz, de akkor ne habozz mekklépni! Közben légy türelmes, és soha ne ad fel, mekk fogod csinálni! Na csin-csin, és kacsintva kortyolt a borából.

 

Fél év múlva Mystic cicus megnyitotta, a rendelőjét ahol alternatív gyógymódokat használva járult hozzá a hozzáfordulók egészségéhez, és boltját saját készítésű szappanokkal és krémekkel töltötte fel. Képzeljétek megélt belőle!

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars testkezelő

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars testkezelő Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.