Osho Zen Tarot-A Kelta kereszt kirakás
Az érintés varázsa
Amikor a férfi kiakaszt
Azt akarom, hogy tegyél boldoggá!
Fiatalabb Férfi a szerelmem! Borzasztó!?
Mindennapi mumusaink az érzelmek

Dilemma

Mostanában sajnos nem alszom valami jól, így elég sokszor van lehetőségem az élet nagy dolgain elgondolkodni. Jelenleg abban a szerencsés helyzetben vagyok egy rövid ideig, a három csemetém és két kis unokám egy fedél alatt van velem. Ez a családi összejövetel azt hozta fel bennem, hogy megkérdezzem magamtól:

  • Mikor vagyok jó szülő és nagyszülő? Ez a dilemmám. 

Felneveltem három gyermeket és néztem őket, ahogy kisebb nagyobb nehézségekkel szembe néznek és helyt állnak az életben. Volt idő amikor, mint a tyúkanyó forgolódtam körülöttük és vontam őket a védő szárnyaim alá, hogy véletlen se érhesse őket semmi negatív hatás. Aztán rájöttem, hogy ez nem jó, hisz nem lehetek mindig körülöttük, nem tudom őket mindentől megvédeni.

Mostanában néha felteszem magamnak a kérdést vajon jó ez, ahogy most csinálom? Hagyom, hogy hadd menjenek a fejük után. Nem szólok bele az életükbe, bár néha látom bukás lesz belőle, hagyom hadd bukjanak fel és csak akkor lépek és nyújtom a kezem ha, kérik. HELYES EZ ÍGY?

Vagy itt van a két picike kis unokám az egyik velem él egy háztartásban a másik nagyon messze Angliába.

  • Mi a szerepem mind kettő életében?
  • Hogyan legyek jó nagymamájuk?
  • Hogyan tereljem őket a jelen és jövő életükben?
  • Hogyan csináljam mind ezt, hogy közben a szülők elképzelését a nevelésükről ne hágjam? Hogy tartsam tiszteletbe az ő elképzelésüket még akkor is, ha esetleg én azt teljesen másképp gondolom?
  • Hol van az a határ, amin belül még mozoghatok?

Vannak olyan élethelyzetek a mindennapokban, amikor én másképp döntenék, teljesen másképp csinálnék dolgokat. Ez adódhat a koromból, tapasztalataimból. A picinél nagyon egyszerű a képlet hisz ők nem laknak itthon. Azt a rövid időt, amit együtt töltök velük, nem arra szánom, hogy rándítgassam Őket mi a helyes, vagy mit csinálnék én máshogy. Hagyom, hogy csinálják a dolgaikat úgy, ahogyan ők ezt elképzelik.

Ez így helyes? Azért mert ők távol élnek, nem mondom el gondolataimat, egyszóval nem akarok beleszólni az életükbe? Nem biztos, hogy feltétlen jó ez így.

 

A nagyobbik unokám velem él itthon, így neki a minden napjaiban is nagy szerepet játszom, mégsem szólók bele a nevelésébe. Ha velem van persze némi terelgetés nálam is becsúszik, de a nevelése nem az én dolgom. Felveszem a felelősségteljes felelősség nélküli szerepet a kis életükben, megélek minden pillanatot, amit velem töltenek, és ez boldoggá tesz. De ettől a DILEMMA nem múlik el.

Hol ér véget a szülői szerep a gyerekeink életében? Hol kezdődik el a szerepünk az unokáink életében? Hol a határ, amit nem jó átlépni? Ez a dilemmám. 

 

Kordován Andrea

 

 

 

Ha úgy érzitek tetszett a cikk, és még többet szeretnétek olvasni tőlünk, akkor a facebook oldal kedvelés gombjára kattintva, beállíthatjátok, a követésünket. Mégpedig úgy, hogy a „megjelenés elsőként” gombra kattintotok rá. Ha tetszett osszátok meg a cikket, és köszönjük a hozzájárulásotokat a Kicsi Budoár Magazin népszerűsítéséhez.

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*