Elengedtem apu halálát

Az elengedés sok embernek nem megy, vagy csak nehezen. Sokszor annyira sunyin beépül egy-egy program a tudatalattinkba, hogy észre sem vesszük, mennyire visszahúz az élet teljességétől. Nemrég olyan felismerésre jutottam ezzel kapcsolatban, ami talán lezárja azt a traumát, amiről már azt hittem megoldottam.

Azt hittem elengedtem apu halálát!

Egyre tudatosabban élek és sokat „dolgozom” magamon, hisz engem az visz előre, hogy minél több mindent megéljek abból a Végtelen Lényből, aki vagyok. Az oldásoknál van valamiféle megegyezés önmagammal, ha nem megy éber állapotban, megy álomban. Ha olyat álmodom, hogy elvesztek valamit, és utána hiába keresem nem találom meg, akkor felébredve, tudom, hogy végre sikerült elengednem. Nemrégen azt álmodtam, hogy elvettek – az álomban elloptak – tőlem valamit, egy értékes dísztárgyat, de nem jövök rá, hogy mi az. Keresem, kutatom a házamban, csak azt tudom, hogy ellopták, de nem tudom, hogy melyik antik értékes régiség az. Aztán összeomlottam és elkezdtem sírni.

Erre a sírásra ébredtem, hogy az arcom tiszta könny és szinte zokogva nyüszítek álmomban. Azonnal tudtam, hogy valami olyat engedtem el, amit értékesnek tartottam, mélyen elástam a tudatalattimban, de már teher a lelkemnek. Már régen csak visszahúz, és épp ideje letennem. Gondolkodtam mi lehet az, amihez ennyire ragaszkodtam, de csak találgattam. Aztán hagytam, ha kell, akkor úgy is megmutatja magát. Így is lett.

Megint álmodtam a napokban, ahol konkrétan megmutattam magamnak, hogy apu halálát nem tudtam elengedni.

Rettenetes lelkiállapotban ébredtem fel az álomból. Tudtam, hogy még van ott valami, amit meg kell oldanom, fel kell törnöm, el kell engednem, nem véletlenül álmodtam róla még egyszer. A lelkemből kirobbant újra a sírás, és a férjem vigasztaló karjaiban kötöttem ki. Hagytam hadd folyjék ki belőlem az a sok visszatartott fájdalom. Még amikor ezt a cikket írtam, akkor is alig láttam a betűket a könnyeimtől. Távol áll tőlem a trauma-dráma, de most tudtam, hogy ennek utat kell engednem, és végleg kilépnem valami olyan lelki teherből, ami fogva tartott eddig.

Fura az élet, és azt hittem ez idáig, hogy apu halála indított el bennem változást. Most már tudom, hogy nem így van. A változást bennem, apu halála általi tudatos nézőpontváltásom indította el. Tehát én voltam a saját változásom elindítója. Ugye mekkora különbség?

Imádtam aput, és a lányaimmal együtt mi voltunk az ő hercegnői. A halálakor olyan traumát szenvedtem el, hogy azt éreztem valami elszakadt bennem. Amikor a sírjánál álltam egyedül, csak arra tudtam gondolni, hogy ennyi az élet? Élünk, elvagyunk és meghalunk? Ha holnap én halnék meg, mit hagynék magam után? Ezt a nagy sz@rt amiben most benne vagyok? Egy elromlott, közönyös házasságot, rosszul menő üzletet, végtelen unalmat, egykedvűséget és megannyi keserűséget? Nem neveltek vallásosnak, a spiritualitást is csak hírből ismertem, de akkor mégis a sírjára borultam és zokogva kértem tőle segítséget. Azt kértem, hogy bármi, akármi libbentsen ki ebből a hibernált állapotból. Nem akartam tovább így élni. Aztán egyszer csak elindult a változás, és most itt vagyok.

Azóta a tudatosság megtapasztalását választottam, és a spiritualitást a dogmák és a fix nézőpontok miatt elengedtem. Megteremtettem magamnak egy boldog és tudatosabb életet, a mostani férjem oldalán. Csodálatos otthonunk van, és azt a munkát csinálom, amit szeretek. De ez nem állít meg, mert többet és többet szeretnék ebből megélni, kibontani. Mi lehet még ennél is jobb?

 
Mégis, mindezek ellenére, valahol mélyen a tudatalattimban elrejtettem és birtokoltam apu halálával kapcsolatban valamit, amit hosszú-hosszú évekig hordoztam magammal. Nem tudom mi az és nem is érdekel. Itt az idő, hogy végleg elengedjem, és végtelenül hálás vagyok magamnak és a segítőimnek, hogy felszínre került ez a tévesen értékesnek vélt, visszahúzó energia.

Azonnal elkezdtem az önmunkát és egyre jobban és jobban lettem. Attól, hogy elengedtem a terhemet vele kapcsolatban még nem szűntem meg Őt szeretni. Bármi is volt ez, ezzel Ő is egységbe került. Majd lehet, egyszer megint összefutunk az élet végtelen óceánján és újra játszunk egy kicsit.

Nőiség és Párkapcsolati konzulens

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Szakértői oldalam

Cikkírói bemutatkozóm 

A cikkeimet itt olvashatjátok

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna. Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm  A cikkeimet itt olvashatjátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.