Sas, mint erőállat
A gyönyör alanyi jogon mindenkinek jár!
Bántalmazó párkapcsolatok
Miért van ennyi, magányos “Erős” Nő?
Osho Zen Tarot – Tükör kirakás
Mi is az álom valójában?

Elhanyagoltam magam

Az elmúlt időkben elhanyagoltam magam, és nem figyeltem oda, hogy ez nekem és a testemnek milyen rosszul esik.

Szép sunyiban eltávolodtam a nőiességemtől, és mire észbe kaptam már elhanyagoltnak, öregnek és nagyon fáradtnak éreztem magam. Ami persze nem azt jelenti, hogy mások is így láttak, de nekem éppen elég volt, hogy így éreztem magam. Egyszerűen nem figyeltem a testem jelzéseire, öröm igényére, tudjátok, mint amikor megvesszük a friss almát és egyszer csak észrevesszük, hogy jé, ez elrohadt. Aztán feltesszük magunknak a kérdést – mikor és hogyan történt?  Észre sem vettem, nem figyeltem, – mondjuk nagy kerek szemekkel.

Pont erről van szó, hogy milyen sokszor van az, hogy nem figyelünk önmagunkra a körülöttünk lévő dolgokra, és csak a „végeredmény” libbent ki alvó állapotunkból. Elhanyagoljuk magunkat.                                                                                                                       

Tudom és tapasztalom, hogy a testemmel való törődés és intimitás emel, és nagy örömöm van benne. Az első szakmám kozmetikus, igaz már nem gyakorlom, de a szépérzékem, a „szépből is szebbet” érzés megmaradt bennem. Mivel minden hat mindenre, és ezek a hatások oda vissza működnek. Ha odafigyelek a testemre, a jelzéseire, az örömére, akkor ezt Ő meghálálja, és én is hálás vagyok neki. Ahogy én törődöm a testemmel, ő is úgy törődik velem. És ez az oda-vissza ható táplálás nem áll meg a testi energiáknál, hanem jó az egész lényemnek.

Megfigyeltétek már magatokon, hogy ha foglalkoztok a testetekkel, szép ruhába öltöztetitek, finom krémekkel kenegetitek, illatos fürdővel kényeztetitek, természetbe viszitek, minőségi időt szántok rá, az mennyire visszahat rátok is? Sokkal jobban érzitek magatokat, feltöltődtök, megnő az önbizalmatok és kivirultok. De ennél messzebb megyek. Ha engeditek magatokat simogatni, puszilgatni, csókolgatni, ölelgetni, és ha ezt Ti is viszonozzátok, akkor aztán lehet szárnyalni. A test szereti, ha testtel érintkezik. Ezért van az, hogy olyan jól esik szinte mindenkinek a masszázs.

Most elkezdhetném sorolni a sz@r kifogásaimat, hogy történt ez az égbekiáltó, galád dolog velem, hogy rondának éreztem magam, de nem teszem. Nem mesélem el Nektek, hogy május óta tartott a házfelújítás, ahol nehézségekkel és idegőrlő próbatételekkel kellett megküzdenem. Na meg a hétfejű sárkánnyal is. Nem mesélem el Nektek, hogy a családom annyira rám telepedett, – mert hagytam, – hogy összeroppantott szinte. De leginkább azt nem mondom el Nektek, hogy tavaly november óta, egy felkavaró, átütő, megsemmisítő, pusztító, építő, sok mindent és sok mindenkit kisöprő, múlt lezáró hatalmas változásban vagyok, ami bizony megviselt, testileg és lelkileg.

Eközben a szellemi ugrások, és lelki tisztulások közben a testem is szerette volna elengedni a múlt lenyomatait, régi mintáit, de elhanyagoltam és nem figyeltem rá. Nem figyeltem az igényeire, hisz ha belegondoltok, a legjobb barátomnak kellene, hogy legyen. Ő van velem mindig mindenkor, és neki köszönhetem, hogy a földi létemnek helyet ad.

 

Egyszóval, levittem magam békába, míg egy reggel, kócos, lenőtt hajamba beletúrtam a lepattogzott körömlakkos kezemmel, miközben a jetis lábamon a szőröket fújta az őszi szellő, egy hatalmasat kiáltottam magamra. Elég ebből! Ébredj magadra Anna! Biztos, hogy ezt így kell csinálni? Biztos, hogy ez örömet okoz Neked? Biztos, hogy nincs más megoldás? De van! Mindig van, csak mást kell választani, és utána másképp kell tenni.  

Most itt ülünk, a gép előtt írjuk a cikket, csinosan, kisminkelve, sima, ápolt bőrrel, körmökkel, frissen mosott, festett hajjal és már csak halványan emlékszünk arra az időszakunkra amikor ennyire elhanyagoltuk magunkat. Köszönjük, már jól vagyunk, a Testem és Én  🙂  😉 

Kincses Anna

 

 

 

Ha úgy érzitek tetszett a cikk, és még többet szeretnétek olvasni tőlünk, akkor a facebook oldal kedvelés gombjára kattintva, beállíthatjátok, a követésünket. Mégpedig úgy, hogy a „megjelenés elsőként” gombra kattintotok rá. Ha tetszett osszátok meg a cikket, és köszönjük a hozzájárulásotokat a Kicsi Budoár Magazin népszerűsítéséhez.

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*