Ez egy állásinterjú volt?

Ha állást keresel és tényleg olyan pozíciót szeretnél, amelyben nem csak pénzt keresel, hanem szeretetd is csinálni, akkor a megpályázható álláshirdetések egy része kikerül a látószögedből. Így voltam ezzel én is.

 

Korábban egy nagyvállalatnál dolgoztam, hosszú éveket töltöttem el ott, és rájöttem, hogy ezt a munkahelyet nem nekem találták ki. Túl nagy, túl sokan voltunk és sokszor nem tudta a bal kéz, hogy mit csinál a jobb. Úgy éreztem, hogy egy ilyen nagy cégnél már elvesznek az emberi értékek. Csak a számok voltak fontosak, legyen meg a cél, a többi nem érdekelte őket.

 

Ezért úgy döntöttem, hogy a következő munkahelyem egy jóval kisebb cég lesz, mondjuk egy Kft. Be is hívtak interjúra. Megjelentem a megbeszélt időpontban, az irodájukban. Általában magabiztos vagyok, de azért volt bennem egy jó adag izgalom. Ahogy beléptem a helységbe találkoztam egy fiatalabb hölggyel és egy idősebbel, aki éppen telefonált. Ismerős volt az arca, de nem jutott eszembe, honnan. Nem is akartam tovább agyalni ezen, az interjúra akartam koncentrálni, hogy jól szerepeljek. Miután befejezte a telefonálást hozzám fordult és bemutatkozott, én gépiesen mondtam a saját nevemet, aztán leesett, honnan ismerem. Korábban vezető volt a régi cégnél, ahol dolgoztam. Csak pár hónapot volt ott, aztán el is ment. Nagyon visszafogott, szerény nőnek ismertem meg, jó volt a munkakapcsolatunk. Ehhez képest most egy teljesen más személyiség állt velem szemben. Nagyon felsőbbséges és lekezelő hangnemben közölte, hogy mi már ismerjük egymást. Láthatóan sértve érezte magát, hogy nem tudtam azonnal, ki is ő?

Éreztem, még el sem kezdtük, máris hátránnyal indulok. Elhangzott az első kérdés:

  • Utánanéztél mivel foglalkozunk? Megnézted a weboldalunkat?

 

Természetesen megnéztem, de a honlapjuk rengeteg információt tartalmazott. Induló és folyamatban lévő projektek, informatikai szolgáltatások, stb. Teljesen elvesztem az információk között, így kiléptem az oldalról. Gondoltam, az interjún majd kiderül, hogyan kapcsolódik ez a sok minden az ügyfélszolgálati menedzser pozícióhoz, amit megpályáztam.

 

Nos, nem volt könnyű kiszedni a hölgyből az összefüggést.

Azt várta tőlem, hogy részletesen soroljam fel, ami a honlapjukon szerepel. Sajnos ezt a kérést nem tudtam teljesíteni.

A következő 4-5 kérdés a régi, közös munkahelyünkre vonatkozott. Igyekeztem diplomatikusan, nagyon általános információkat közölni, de egy idő után nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Az utolsó kérdésénél csak meredten néztem rá és hallgattam. A csend után végre visszatérhettünk az interjúhoz kapcsolódó kérdésekre, összesen kettőre!

Nagyon igyekeztem minél több információt átadni a munkatapasztalataimról, de olyan egykedvűen hallgatott, az arcára volt írva, hogy nem érdekli, bármit is mondok.

Ott már tudtam, hogy elkaszáltam magam! Nem voltam hajlandó kibeszélni a régi cégem helyzetét, nem adtam át szaftos pletykákat, ennél fogva teljesen érdektelenné váltam a számára. Csak azért hívott interjúra, hogy információkat szedjen ki belőlem? Ez komoly?

Alig vártam, hogy vége legyen. Azon gondolkodtam, vajon milyen képet vágna, ha egyszerűen csak felállnék és kimennék? De aztán úgy döntöttem, nem leszek tiszteletlen, maradok és végigcsinálom.

Aztán jött a következő pofon:

  • Nincs diplomád! Miért nincs? Nem is tervezed?
Az a hangsúly, ahogy ezt kimondta, éreztette velem, hogy egy senki vagyok a szemében diploma nélkül. Ettől függetlenül én diploma nélkül is értékes embernek tartom magam, mégis nagyon rosszul esett a megjegyzése.

 

Emlékszem, az érettségi után a Rendőrtiszti Főiskolára akartam menni, de sajnos a szívzörejem miatt nem feleltem meg a felvételi követelményeknek. Ezen kívül nem találtam olyan képzést a felsőoktatásban, amire azt tudtam mondani, hogy igen, ezt szívvel-lélekkel tudnám csinálni! AZ OKJ-s képzések közül viszont igen, így azokat el is végeztem.

 

Jött a következő kérdés:

  • Ha felhívnánk a volt főnöködet, mit mondana rólad?

Atya ég! – gondoltam. Döbbenetes, milyen hasznos kérdéseket tesznek fel! Már majdnem hangosan felnevettem. Ebből a válaszból vajon mit akar megtudni? Ha a volt főnököm véleményére kíváncsi, akkor miért nem kéri el az elérhetőségét és hívja fel? Ennél a pontnál már végleg körvonalazódott bennem, hogy ennek a nőnek egy papírt se tennék odébb, kizárt dolog, hogy egy ilyen embernek dolgozzak!

 

Végre elérkeztünk az utolsó kérdéshez, amiből szintén sok minden vonatkozott a szakmai tapasztalataimra és a munkához való hozzáállásomra:

  • Mi a terved a következő három évre?

Komolyan elgondolkodtam, mit válaszoljak. Természetesen vannak terveim a jövőre nézve, melyeket szeretnék megvalósítani, de sosem kötöttem ezeket határidőhöz. Nem tudtam, mit mondjak, nem akartam beavatni a terveimbe, nem akartam, hogy bármi többet megtudjon rólam!  Aztán eszembe jutott egy cikk, amit olvastam az állásinterjún elkövetett bakikról. Hirtelen megvilágosodtam! Ez az! Ha ezt kimondom, tuti megszabadulok tőle egy életre.

  • A következő 3 éves tervem az, hogy Call center vezető legyek.

A döbbenet kiült az arcára, én meg nagyon jól szórakoztam. Tudtam, hogy elértem, amit akartam.

  • Feladnád azt a pozíciót, amit megpályáztál nálunk?
  • Igen! – válaszoltam.

Eljött a várva várt pillanat, az interjú véget ért. Egy kicsit azért dühös voltam, időpazarlásnak tartottam az egészet egy olyan leendő főnökkel, akinek fogalma sincs arról, hogy mit kell kérdezni egy interjún. A dühöm azonban nagyon gyorsan elpárolgott és kitört belőlem a nevetés.

Összefoglalva behívtak egy állásinterjúra, ahol a volt munkahelyemről akartak pletykákat hallani, de nem kapták meg, így a nem létező diplomámon lovagoltak.

 

Ez valójában egy vicc volt! Lehet alaposabban körül kellett volna néznem, hátha kiszúrom a kandi kamerákat. Másnak felhívtak és közölték, hogy nem engem választottak. Csak egy dolgot tudtam mondani erre:

  • Hála Istennek!

 

Holics-Mester Marianna

Zen Coach, Sámán gyógyító Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm Cikkeim

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.