Hogy lehet túlélni a szakítást?

Még mielőtt bárki messzemenő következtetésekbe fog, a szakítás is egy téma a sok közül, ami elém került és cikké formálódott bennem. Volt, hogy írtam a válásról és a környezetemben olyan gondolatmenet indult el, hogy biztos azért írok róla, mert válunk. Nagyot nevettem rajta, hogy maguk között összeesküvés elméleteket gyártanak, nem, hogy megkérdeztek volna mindet, mi is az igazság. A cikkírás is terápia bizonyos tekintetben, de a motivációm az egészen más. Tudatos rálátásra invitálom az olvasóim egy-egy témakörben, és ezt szeretem megspékelni a saját tapasztalataimmal, így érdekesebbé és olvasmányosabbá tenni az írásaimat.

 

Most boldog párkapcsolatban élek a férjemmel, de mint sok nőtársam én is megéltem és megtapasztaltam a szakítás fájdalmát. Megéltem a „szép” szakítást is és a kemény menetes zaklatós, mindennek elmondós szakítást is. Megéltem, hogy én szakítok és velem szakítottak.

Persze szakítani lehet az otthonoddal, a barátoddal, a munkahelyeddel, a régi éneddel és még sok minden mással. Most viszont a párkapcsolati szakítást hoztam fel példának, úgy, hogy ezzel a témakörrel megyek tovább. 

Hogy lehet túllelni egy szakítást? Úgy, hogy megváltoztatod a szakításhoz fűződő viszonyodat. Önmagad lelki békéjét választod az átélt trauma berögzítése helyett.

Kisütöd az érzelmi – harag, dráma, düh, bűntudat, szomorúság, halálvágy, szegény én, fájdalom, önsorsrontás, stb. – töltéseket, energiákat, információkat és programokat. Ez mindenkinél máshogy működik, nincs kész séma, hogy engedődik el a szakítás fájdalma és melyik technika az, ami meghozza a várt eredményt. Minden ember egyedi módon dolgozza fel a traumáit, és ezt tiszteletben érdemes tartani. Tudatossággal, oldásokkal, ébresztő gondolatokkal, szemléletváltással hozzálehet járulni az elengedéshez ha kérik, de sem siettetni, sem megerőszakolni, sem „megmondó emberként” okoskodni nem szükséges.

 

A szakítás szinte mindig fájdalommal jár, akkor is, ha téged hagynak el, és akkor is, ha Te vagy, aki szakít. Persze ez sem eleve elrendelt, van aki könnyedén megéli és tovább lép.

Ha téged hagynak el, és te még kötődsz, szereted, „nem tudsz nélküle élni” borzalmas fájdalommal járhat. Én is megéltem és azt hittem bele fogok halni. Nem haltam. Voltak fázisok, amin keresztül mentem, és már látom, jó sokáig húztam a végleges elengedést. Nem akartam elhinni, hogy ez megtörtént velem. Sokáig reménykedtem és illúziókat kergettem de mint hiába, a szakítás végleges volt. Már látom, hogy beleragasztottam magam egy trauma-dráma szerepbe és csendes őrlődében voltam majd egy évig. Ezt az egy szakítás éltem át egyedül az eddigi életem során, amikor a férfi hagyott el, de jól kicsináltam magam. Nem zaklattam a volt párom, azt nagyon szégyelltem volna, és a büszkeségem sem engedte, inkább magamban búslakodtam, szenvedtem, és ezzel szenvedésre invitáltam a körülöttem élőket is. Mindenki megsínylette körülöttem ezt az időszakot. Hálás vagyok a szeretteim türelmének. Aztán jött egy szituáció és kilibbentem a szakítás traumájából egy pillanat alatt. Mintha ott se lett volna. Érdekes volt.

  • Mivel nem fogadtam el a szakítást a szeretett férfival és belefixáltam magam a fájdalomba és trauma-drámába, ezért Önmagamtól szakadtam el. 

A mai tudatosságommal odamentem volna magamhoz, – na, kisanyám térj észhez! – felkiáltással jól megráztam volna magam. Ma már sokkal jobban szeretem magam ennél, hogy így bántsam magamat, és egy ilyen hosszú önsorsrontó folyamatba fixáljam az életem. Ma már rögtön oldásokkal, kérdésben levéssel, bars futtatással és a magam iránti elköteleződéssel támogatnám az elengedést bennem, legyen az egy szakítás vagy bármi más.  

Régebben nem voltak eszközeim a traumák, visszahúzó energiák, blokkok elengedésében, de mára hatalmas a technikai repertoárom és nem félek használni. Használom konzultációknál és a saját életemben is rendszeresen.

 

Visszatérve a szakításhoz, akkor is fájhat, ha Te szakítasz valakivel. Frusztrál, mert úgy érzed fájdalmat okozol és ez megteremti a bűntudatod. A férfiak, akikkel szakítottam, úgy „büntettek”, hogy vagy zaklattak, vagy fenyegettek, vagy kemény bűntudatot akartak kelteni. Ebből az érzésből fakadó összes programot, – mint a bűntudat –ugyan úgy lehet oldani. Meg kell szüntetni a kapcsolatodat a szakítás érzelmi energiáival.

 

Emlékszem az első férjem a szakításkor,- amikor elhagytam – nagyon besértődött. Fél évig nem beszélt velem, pedig a gyerekek miatt kellett volna. Akkor már tudtam pár technikát és nem kímélve a fáradságot minden nap reggel este fél éven át aranyszínű szeretetgömböket küldtem a feje fölé, amit aztán gondolatban kipukkasztottam és a szeretetenergia – ami nálam az ítéletmentes elfogadást jelenti – rácsorgott a testére. Ezt mindig elgondoltam. Azon se csodálkoztam volna, ha belapul a feje, olyan szorgosan küldtem a gömböcskéimet. Míg egy nap mikor visszahozta a lányokat és meglepetésemre bejött lakásba, köszönt és azt mondta: Gizi – minden nőtt Gizinek hívott – Te olyan vagy mind egy szeretetgömb, Téged nem lehet utálni. Attól a pillanattól kezdve újra jó viszonyban voltunk, ami a mai napig tart.

 

Ha szeretsz szenvedni, és megakarod „tapasztalni” a szenvedés mélységes bugyrait, akkor csináld. Beragaszthatod magad a szakítás állapotába bármeddig. Akkor ez a cikk nem neked szól. Viszont, ha kiszeretnél ugrani belőle, akkor köteleződj el önmagad iránt, követeld meg magadtól, hogy mindent megteszel, hogy jobban legyél. Az önmunkát az elején lehet, hogy nehéznek érzékeled, de a könnyedségbe visz. Nyugodtan kérj ehhez támogató hozzájárulást, nem kell egyedül végigcsinálnod. Bármi történjék is, ne menj bele önbüntetésbe, önbántalmazásba, bűntudatba, nem vagyok jó szerepbe, vagy ha benn vagy, légy rá éber, és szeresd már annyira magad, hogy kijössz belőle. 

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars testkezelő

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Szakértői oldalam

Cikkírói bemutatkozóm 

A cikkeimet itt olvashatjátok

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars testkezelő Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna. Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm  A cikkeimet itt olvashatjátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.