Sas, mint erőállat
A gyönyör alanyi jogon mindenkinek jár!
Bántalmazó párkapcsolatok
Miért van ennyi, magányos “Erős” Nő?
A modern gyermekkor kihívásai
Mi is az álom valójában?

Holics-Mester Marianna

Kicsi Budoár Marianna

 

Holics-Mester Marianna vagyok. A Kicsi Budoár Női Magazin tulajdonosa, szerkesztője és cikkírója.

 

13 éve döntöttem úgy, hogy a tudatosság útjára lépek. Első körben a sámánizmussal foglalkoztam mélyrehatóbban.

 

Ami leginkább megérintett az a sámánok egyik legfőbb tanítása, mely szerint „Minden mindennel EGY!”

 

Sokat időztem az Enneagram rendszerének tanulmányozásával.

 

Ez segített az önismeret és önmegvalósítás terén. Könnyebb megérteni az embereket, ha ismerjük a háttérben zajló lelki folyamatokat, az EGO működését.
A Tudatos élethez iránytűként szolgáltak Eckhardt Tolle útmutatásai a jelen megéléséről, a most hatalmáról és Osho tanításai a zen buddhizmusról, életről és halálról.
Évek óta használom az Osho Zen Tarot-t önmagam, és mások tudatosságának ébresztésére, fejlesztésére.

 

Szülőként tudatosan nevelem a gyermekeimet, hogy később tudatos felnőttekké, szülőkké váljanak.

 

Cikkeimmel azoknak a nőknek próbálok segíteni, akik a tudatos életet választják.

 

“Hiszek a szeretet hatalmában, a gyermeki őszinteségben, a nemes küzdelmekben! Hiszem, hogy a boldogság az önmegvalósítással egyenlő! Meggyőződésem, hogy ha gyermekeink szeretetben nőnek fel, akkor megválthatjuk a világot! Hálás vagyok minden hibámért, mert ha nem követem el őket, akkor most nem tudnám, hogyan tegyem helyesen a dolgokat! Megtanultam a megérzéseimre hallgatni, a félelmeket elengedni, önmagamat felvállalni,a terhes elvárásoknak nem megfelelni. Tudom, hogy a jövőm a jelenben dől el, hogy a jelekre hallgatva nem tévedhetek el! Hiszem, hogy minden ember egy csoda, egyedi és megismételhetetlen. Tudom, hogy a saját utamat felvállalva nem érhet kudarc. Hiszem, hogy az írott vagy kimondott szónak súlya van, hogy az őszinte szavak kihallatszanak a tömegből! Tudom, hogy a Kicsi Budoár Női Magazin a hiteles írások végtelen tárháza. Hiszem, hogy sokan vagytok, akik az őszinte, igaz mondanivalót keresitek és abban is hiszek, hogy ránk találtok!”

 

Holics-Mester Marianna
tulajdonos-szerkesztő – cikkíró
 

 

Hirdetés