Sas, mint erőállat
A gyönyör alanyi jogon mindenkinek jár!
Bántalmazó párkapcsolatok
Miért van ennyi, magányos “Erős” Nő?
A modern gyermekkor kihívásai
Mi is az álom valójában?

Spirituális Takarító

Kedves Olvasóink!

2015 nyarán megjelent a könyvem „Spirituális Takarító” címmel.

A cím eredete abból jött, hogy amikor elkezdtem írni a könyvet, akkor családoknál takarítottam, majd később a családi vállalkozásként működő takarítócégnél irodavezetőként, majd ügyvezetőként tevékenykedtem. A kliensek sokszor nem is tudták, hogy mivel foglalkozom, és én sem tudtam, hogy tudat alatt ott is takarítok ki néha lelki blokkokat, csak azt vettem észre, hogy a tulajdonosok úgy alakítják ki a munkarendjüket, hogy otthon maradjanak, beszélgessenek velem és elmondják a lelki gondjaikat.

Közben másodállásban önfejlesztéssel és mások terápiás kezelésével foglalkoztam. És mindenhol takarítottam, hitrendeszeket, félelmeket, múltat, fájdalmas léleklenyomatokat, másokon keresztül önmagamra is kaptam rálátásokat, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek, akit ezen az úton eddig megismertem.

Szeretettel ajánlom azoknak, akiket érdekel az önismeret, az öngyógyítás, a remény és a lehetőség a gyógyulásra egy olyan személy életének megismerésével, aki meggyógyította önmagát a pánikbetegségből, társfüggőségből, depresszióból! Van remény!

Ízelítőnek egy kis könyvrészlet:

~A KAVICSOK~

 

Áldozat vagyok.

 

Legalábbis azt hittem, egészen 32 éves koromig. Eszembe sem jutott, hogy a döntések, amiket hoztam, hatással vannak a jövőre nézve. Folyton az járt a fejemben, hogy tényleg ennyire rossz ember vagyok, amiért ennyi csapással súlyt az élet? Megérdemeltem-e a gyerekkoromban megélt szenvedéseket és rengeteg fájdalmat? Akkor még értelmetlen szavaknak tűntek, amiket korábban olvastam a karmáról, a sorsról, az ok-okozat törvényeiről és nem értettem milyen hatással van az életünkre, a döntéseinkre. 2 házasságon és számtalan kapcsolaton vagyok túl lassan már szakértővé válok ezen a téren. Talán azért is írtam a szakdolgozatomat a párkapcsolatokról. Miközben kerestem a szakirodalomban a miértekre a választ, magam is gyógyultam. Megértettem oly sok mindent a társfüggőségről-aminek fogalmát előtte nem is ismertem-, a szeretetről és az igazi kapcsolatról, amely homlokegyenest ellentétes volt azzal, amit én hittem. Az idézetet „véletlenül” láttam meg ma, amikor is eldöntöttem, hogy elkezdem ezt a könyvet. Eszembe juttatta, hogy én is kaptam kavicsokat, aztán téglákat, majd sziklákat, amiket csak akkor vettem észre, mikor már alatta voltam teljesen összetörve. Felálltam és arra gondoltam, hogy másoknak is megmutatom: van ki út! Talán reményt adhat azoknak, akik azt hiszik, hogy az életüket csak áldozatként és boldogtalanul lehet leélni. Sokáig azt hittem, hogy nem jár nekem több annál, mint amit kaptam az élettől. Később nyilvánvalóvá vált, hogy az életet nem csak szerencsétlenül, szenvedve lehet élni, nem csak boldogtalanul, szegényen, hanem megtölthetjük célokkal, reménnyel és minőségi tartalommal. Ami ehhez szükséges, a legijesztőbb dolog a reményvesztett emberek életében: a változás. Változtatnunk kell az eddig hitt önmagunkon, méghozzá gyökeresen. Adódhat úgy, hogy teljesen le kell rombolnunk mindent és újra felépítenünk, hátrahagyva a komfortzónát, a családi hiedelemrendszereket, a félelmet, hogy vajon mit gondolnak rólunk az ismerőseink, barátaink, családunk és legfőképpen az önmagunkról alkotott képet, bevésődéseket, ami leggyakrabban kényszerít arra, hogy feladjuk és beletörődjünk. Illúzióban élünk. Sőt! Illúziók tömkelege vesz minket körül, téves elképzelések önmagunkról, hamis eszmék a világról, amit mi építettünk, ami mögött hajlamosak vagyunk elbújni. De az élet rendje az, hogy előbb a hátunkra vesszük a „batyukat”, amiket a mostani vagy az előző életeinkből hoztunk, majd mikor már nem bírjuk el a ránk nehezedő súlyt, szépen lerakjuk. Életünk egyik legfontosabb feladata, hogy amikor már megtanultuk milyen szerepe van a jelenben, egyszerűen csak elengedjük, hogy koncentrálhassunk az előttünk lévő új élményekre. Ez a korábban említett változás előzménye, az elengedés.

Van olyan, akinek ez egyáltalán nem sikerül, mert a megtapasztalásai erre az életre, a szimpla materiális „örömökre” és szükségletekre korlátozódik, mint az evés, ivás, szex, munka. Ennek is fontos szerepe van a teremtés egészében, hiszen mindenki a saját fejlődésének megfelelő életet és szintet éli, és van, aki ennél tovább szeretne menni, meg szeretné látni az élet mélyebb értelmét…és akkor felteszi a kérdéseit, amely kérdések annyi embert foglalkoztatnak, mégis kevesen kaptak rá választ:

„Ki vagyok én?”

„Mi dolgom ebben a világban?”

„Hol van Isten, amikor ennyi szenvedés van a világon?”

És az ehhez hasonló gondolatok kezdik el rágni az ember fülét. A lélek ébredése lehetővé teszi, hogy amikor az adott személynek – életminőségét tekintve magasabbak lesznek az igényei, akkor elkezd befogadni. Ekkor kezdi el kutatni a létezés tágabb értelmezését ahelyett, hogy az ÉLET A FÖLD NEVŰ BOLYGÓN” nevű színházban vegyen részt, amelyet a tömegtudati kondicionáltság, a sok-sok csipkerózsikás álomlét ültet belé. Ebben a színházban mindenki serényen játssza azt a szerepet, amiért a Földre született. Ezek a mi lélekszerződéseink, amire azért van szükség, hogy megtapasztaljunk dolgokat magunkkal és másokkal szemben. Azt mondják, hogy minden akkor és úgy történik velünk, ahogy annak történnie kell. Ahogy azt mi leszületésünk előtt elterveztünk. Én az ébredésemig nem hittem ebben, amíg a puzzle darabok nem kezdtek el összeállni. Amit akkor világfájdalomnak, szerencsétlenségnek éltem át, életem legnagyobb tanításaim voltak.

Horváth Erzsébet

Hirdetés