Interjú Lukács Tündével

Milyen kislány voltál, és mi szerettél volna lenni, ha „nagy” leszel?

Én egy nagyon gátlásos, és magamba forduló kislány voltam, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ki fogok állni emberek elé, beszélni, foglalkozni velük. Hat éves koromban megkérdezték, hogy mi szeretnék lenni, és akkor azt válaszoltam, hogy csecsemőápoló. Ami később meg is valósult, hisz én a János kórházban kezdtem a pályafutásomat. Ott dolgoztam tíz évig, utána jött egy kis kitérő pénzügyi területre, aztán visszatértem az emberekkel való foglalkozáshoz, de már az alternatív gyógymódokkal. Természetgyógyászattal, aztán később kineziológiával, családállítással foglalkoztam, és nemrégen kapcsolódott mindezekhez a Theta Healing.

 

Az elmúlt éveket szemlélve, milyen „nagynak” lenni, nőként most hogy látod magad?

Jó nagynak lenni! Sok nő nem meri elárulni a korát, nincs kibékülve vele és letagadja. Én büszke vagyok a koromra, és nőnek lenni kimondottan szeretek, főleg az utóbbi öt évben kezdtem élvezni a saját nőiségemet.

Ezért is van az, hogy főleg párkapcsolati és nőiség problémákkal keresnek meg az emberek, hiszen valahol nekem is ezekkel volt dolgom. A családomban, női ágon ezek a kapcsolódások nagyon nagy problémát jelentettek. Például beteljesületlen szerelmek, nőiség blokkok, és az önmegvalósítás hiánya jellemezte a női ágat, amit most úgy érzem, hogy nekem sikerült megtörni, és elengedni.

 

Mivel foglalkozol most? Mesélj róla kérlek!   

Most a fő vonalam a Hellinger féle családállítás, és a Theta Healing. Kineziológiával kezdtem, de volt egy érzésem, hogy valami hiányzik, és ezt a valamit a családállításban találtam meg. Ahol azokat a mély gyökereket tudjuk megtalálni, amire úgy gondolom, nem nagyon tudunk rálátni így, a hétköznapi életben. Tulajdonképpen, amit látunk, csak a jéghegy csúcsa, a lényeg pedig alatta van. Azt gondolom, hogy én ebben a módszerben találtam meg önmagamat, én ebben vagyok otthon. És erre jött még számomra egy csodálatos módszer, a Theta Healing, ami még jobban elvezetett engem ahhoz, ami én vagyok. Megtaláltam önmagamat a feltétel nélküli szeretet terében, ahol nagyon jó létezni.

 

A családállítás egy izgalmas téma, kifejtenéd részletesen az olvasóknak?

 

Hellinger 16 évet töltött a Zulu törzsnél, és rájött arra, hogy a családi rendszernek a tisztelete, az ősök tisztelete milyen nagy hatással van az életünkre. Különböző összefüggésekre, törvényszerűségekre jött rá, és megalkotta ezt a módszert.

 

Én úgy látom, hogy az életünknek a legtöbb problémáját, a családi rendszerünkből hozzuk. Három, négy generációra visszamenőleg hozzuk DNS szinten azokat a traumákat, amiket az őseink is elszenvedtek. Például, egy beteljesületlen szerelmet élt át a dédnagymama, és mi erről nem is tudunk, csak azt látjuk, hogy generációkon keresztül, valamiért nem működnek a párkapcsolatok. Ezzel a módszerrel ezt fel tudjuk oldani, és onnantól kezdve mi is tudunk változtatni az életünkön. De ilyen még sok anyagi probléma, vagy mostanában a háborús történetek, a halál kérdése.

 
Volt egy érdekes esetem, amikor a pánikbetegség a nagypapától jött az illetőnek, aki hadifogságba került és szenvedett a bezártságtól és az ott átélt traumáktól. Amikor oldottuk, onnantól kezdve, egy 10 évig tartó pánikbetegségnek lett vége, egyik napról a másikra. A családállítás egy gyönyörű módszer arra, hogy olyan problémákra, blokkokra rálássunk, amelyek alapjába véve meg tudják változtatni az életünket.

lukacs-tunde3

Milyen hatással van, és volt Rád ez a módszer?

Hat éve én magam is járok családállításokra, hiszen az önmunka és önismeret egy terapeutának kiemelkedően fontos. Sajnos ezt sokan elfelejtik, miután elkezdenek dolgozni egy módszerrel. Az én életemet alapjaiban változtatta meg a családállítás. Mondhatnám úgy is, az elmúlt 6 év alatt új ember lettem. Elengedtem rengeteg félelmemet, a mindennapi életemet gátló hitrendszereket, és most már elmondhatom, hogy a saját életemet élem úgy, ahogy én szeretném, és nem úgy, ahogyan a családi minták kényszerítenek.

 

Úgy tudom cikkíróként is megéled a kreativitásodat. Milyen szerepet játszik az életedben az írás?

Ez a másik szerelem az életemben, ezt úgy is mondhatnám, hogy nem tudok nem írni, olyan ez nekem, mint a drog. Persze vannak időszakok, amikor egy kis pauza van, de aztán jön egy gondolat, meghallok egy beszélgetést vagy én beszélgetek valakivel, és ezekből ihletet merítek. Amikor leülök a gép elé és elkezdek írni, akkor már ott van egy egész történet a fejemben, ami kibontakozik szépen. Főleg olyan dolgokról írok, amelyek velem is megtörténtek, vagy klienseknél tapasztaltam. Azt érzem, ha valami nekem segített, és tudtam belőle tanulni, akkor abból talán más is tud, és ha csak egy embernek segített az írásom, már érdemes volt megalkotnom.

 

Van valami, amiről még szeretnél beszélni?

Igen köszönöm, a Nőiskoláról szeretnék beszélni, amit három kolléganőmmel indítunk így négyen. Ezt az egész kezdeményezést, Stumf Zsuzsanna indította el, aki szintén egy családállító kolléganő, illetve gerincterapeuta és mentálhigiénés szakember.  Tanárként vagyok benne én is, illetve Nádas L. Zsuzsa, aki  párkapcsolati tanácsadó-tréner, kommunikációs szakértő, a Párközpont alapítója, és Balogh Katalin, aki a Nővarázsoló Műhely, Szépségszalon, Életmód- és Fotó Stúdió biokozmetikusa, szépségspecialistája, sminkese,  lelki és szellemi segítője. 

 
Akik benne vagyunk ebben a kezdeményezésben, mind a négyen végigjártuk az élet iskoláját, a mély megélésektől a magasságokig. Mindannyian úgy látjuk, hogy a nőiség-párkapcsolat kérdésben nagyon nagy bajok vannak ebben a világban.

 

Rengeteg nő él úgy, hogy nem tudja megélni a saját nőiségét, blokkjaik vannak, amiket a családból hoznak, párkapcsolati problémákkal küzdenek, nem találják a helyüket. És akkor úgy gondoltuk, hogy próbáljunk meg segíteni, ha mi már nagyon-nagyon régóta benne vagyunk ezekben a témákban. Ez egy olyan kezdeményezés lesz, ahol a jelentkező hölgyek minden területről kapnak egy kis betekintést. Tehát a női szerepekről, a nőiességről, vagy mit például sminktanácsadás, krémek használata, hajápolás. A program három napos, péntek, szombat vasárnap, és minden hónapban szeretnénk tartani az egyik hétvégén.

 

Mit üzensz az Olvasóknak?

Azt üzenném, hogy bármilyen helyzetben is van az életével, soha ne adják fel, mert a legrosszabb helyzetből is van kiút! Mivel szóba került a nőiség és nőiesség, hölgyeknek üzenném főleg, hogy bármilyen rossz helyzetben vannak, bármilyen rossz párkapcsolatban élnek, bármennyire nincsenek kibékülve önmagukkal, vagy bármekkora önbizalom hiánnyal küzdenek, merjenek változtatni! Tudom, hogy az első lépést nagyon nehéz megtenni. Van, hogy éveket várunk, hogy meglépjük, de ha megtettük, már menni fog. Erre én vagyok az élő példa!

Lukács Tünde weboldala: Lélekutak

 

 

Nőiség és Párkapcsolati konzulens

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Szakértői oldalam

Cikkírói bemutatkozóm 

A cikkeimet itt olvashatjátok

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna. Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm  A cikkeimet itt olvashatjátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.