Osho Zen Tarot-A Kelta kereszt kirakás
Az érintés varázsa
Amikor a férfi kiakaszt
Azt akarom, hogy tegyél boldoggá!
Fiatalabb Férfi a szerelmem! Borzasztó!?
Mindennapi mumusaink az érzelmek

Ítélkezéstől az önelfogadásig

Szerintem a legnagyobb szeretett az ítéletmentes elfogadásban rejlik, melynek alapja az önelfogadás. Messze van még az emberiség attól, hogy elfogadja a másságot, ítéletek, bírálatok nélkül, de egyén szinten lehet rá törekedni. Visszagondolva a múltamra, és arra a rengeteg ítéletre, ahogy a környezetemre hatottam, nehezen tudom megállni, hogy ne bíráljam ezért magam. De a múltam cselekedeteinek bírálata is ugyan olyan ítélkezés, amiből pont ki szeretnék pörögni. Nem a tökéletességre vágyom ezzel, hanem az élhető életre. Ahogy én se szeretem ha piszkálnak, mondogatják nekem a tutit, mások is méltán várhatják el tőlem, hogy fogadjam el olyannak őket amilyenek,és hogy másképp működnek mint én. Ettől még nem kell őket választanom, de elfogadásban lehetek velük.

Más embereket, helyzeteket, bírálunk és ítélünk.

Minden ember a saját szemüvegén keresztül látja a világot, ami egy elég szűk mezsgye, és szűrőként működik. Általában jónak, vagy rossznak ítélünk meg embereket, helyzeteket, szituációkat. Ha viszont kicsit hátrább lépünk önmagunktól, és csak szemléljük az eseményeket, megfigyelhetjük, hogy ami nekem rossz, az lehet másnak meg szuper jó. Vagy fordítva. Aki kicsit tudatos végig nézi az életét, azt is láthatja, hogy a „rossznak” ítélt esemény, egy kis idő múlva „jóra” fordul. A duális világunk illúziójából ezzel a szemlélődéssel, ki lehet jönni, már aki persze ezt választja. Hányszor jártam úgy, hogy hatalmas nagy tragédiaként ítéltem meg a velem történteket, és utána áldottam az életemet a változásért, ami más emberekhez, más utakra sodort. Akkor még SODRÓDTAM, most már tudatosan választok.

Bennünket ítélnek, bírálnak.

A gyermek szinte az anyaméhben szívja magába az ítéleteket, bírálatokat. Aztán születése után, sokszor hallja a szüleitől, ha másképp viszonyul a világhoz, mint ők. Hülye vagy fiam, az is maradsz, ha nem tanulsz! Nem lesz belőled ember, ha nem diplomázol le! Miért vele barátkozol, csak rosszra tanít! Már megint híztál kislányom? A férfiak undorodni fognak tőled! Ne ahhoz menj hozzá, az nem tud eltartani! És így tovább.

Gyermekként még nem vagyunk elég erősek, hogy az ítéleteket, bírálatokat lerázzuk magunkról. Sajnos elhisszük, bevesszük, sejt szinten integráljuk, aztán azzá válunk, amit a külvilág ránk vetít, még ha semmi köze sincs hozzánk.

 

És ami a legszomorúbb ebben, hogy utána felnőve mi is ezt csináljuk a gyermekeinkkel. Ha viszont tudatosan megálljt parancsolunk magunknak, és letesszük azokat a mintákat amik nem vagyunk, akkor elkezdünk önmagunk lenni. És ha már mi se ítéljük a gyermekeinket, akkor láthatjuk a szárnyalásaikat és örülhetünk, hogy azzá válnak, akivé csak szeretnének.

Saját magunkat ítéljük és bíráljuk.

Nagyon hosszú idő telt el azzal, hogy elhittem a világnak azt, amit ő lát rólam. Azt hittem az a lény vagyok, miközben elrejtettem önmagam fényét, erejét, valóságát. Amikor ez kezdett megváltozni és elkezdtem a maszkjaimat levenni, ezért is rengeteg bírálatot kaptam, de már sokkal erősebb és magabiztosabb voltam annál, hogy abba hagyjam ezt az átalakulást. Ez a folyamat, a mai napig tart, de nem bánom. Tudom, hogy minden egyes pillanattal közelebb kerülök önmagamhoz.

Az önelfogadás, még a mai napig is nagy falat, hisz ha reggel felkelek, és meglátom a táskákat a szemem alatt, az első gondolatom ítélni a testem. Rögtön bántalmazom önmagam, amit pedig nagyon nem szeretek. Viszont az már jó, ha észreveszem, hogy megint bírálom a testemet, vagy egy olyan cselekedetet, érzést, amit utána megbánok, de azonnal leállítom magam. A tudatosság megállítja nálam ezt a folyamatot és utána egy elfogadó, hála energiát tudok elindítani magamnak. Ez nekem be szokott válni, hogy újra abban a kellemes energiában legyek, amit úgy szeretek.

Ha Te is ezt a változást választod, akkor azt fogod észre venni, hogy egyre jobban kijössz önmagad megítéléséből, és egyre jobban elhagyod a körülötted élők bírálatát. Ez egy folyamat, és ha egy elfogadóbb életet választasz, valószínű, Téged is sokkal jobban elfogad a környezeted. Ezt hogy éred el? Elkezded becsülni és tisztelni önmagad, és azt amit teremtettél. Ha nem tetszik a teremtésed, egyszerűen újrateremted a valóságodat, mindenféle ítélet és bántalmazás nélkül. Ha ezt beépíted a hétköznapjaidba, akkor a világod is ekképpen alakul majd. Önmagad szeretete ezen a tiszteleten és ítéletmentes elfogadáson fog alapulni.

 

 

Mi lenne, ha egy varázsütésre, elengednéd, az összes fix nézőpontodat, hitrendszeredet, megállapításodat, hiedelmedet, formádat, struktúrádat, stabilitáspontodat és rendszereidet? Ki lennél akkor? És mit teremtenél, választanál és fogadnál be? Milyen lenne a valóságod?

 

Kincses Anna

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*