„Kapcsolat játék”

Amikor megláttalak, fényáradat zúdult sötét világomba. Kimostad életemből a szürkeséget és komorságot. Nem értettem, hogyan változott meg minden hirtelen, hogyan élhettem eddig bezárva? Nélküled!

 

Beköszöntött a tavasz. Észrevettem, hogyan zöldellik körülöttem a táj. Meghallottam a természet neszezését, a halkan csobogó víz morajlását. Élveztem, hogy simogatja bőrömet a napfény. Sok didergő és leláncolt év után ismét megtanultam érezni. Kimozdultam a falak mögül, amiket oly magasra emeltem. Egyenként szedegettem ki a téglákat. Te türelmesen vártál a falon túl. Nem siettettél. Ehelyett inkább segítettél. Rájöttem mennyivel könnyebb együtt bontogatni a téglákat, mint egyedül. Milyen felszabadító érzés valakivel megosztani a bennem üvöltő sötétséget, a félelmeket. Te ott voltál végig mellettem. Nem ítélkeztél, megértettél. Lassan megszoktam, hogy megnyílhatok valakinek. Hogy nem menekülsz el akkor sem, amikor a legnagyobb sötétséggel találkozol. Sosem hagytál magamra. Ott álltál mellettem türelmesen, szelíden, Te voltál a megtestesül Jóság.

 

Zavarba is jöttem nem egyszer, tényleg megérdemlem ezt? Megérdemellek? Olyan sok démont teremtettem az árnyékos oldalon. Elvesztettem hatalmam felettük, teljesen rám telepedtek. Vaskarmokkal szorítottak, azt éreztem nem engednek.

 

Amióta itt vagy, azóta minden könnyedebb. Próbálok hinni és a szavaidba kapaszkodni. Már régóta csak Te éltetsz. Telt, múlt az idő, egyre kevesebb szörny vett körül. Érezték végüket. Már nem voltak azonosak a rezgéseink, hogy továbbra is belém tudjanak karmolni. Fellélegeztem. Mennyivel másabb nélkületek!

 

Akadtak olyan órák, percek, amikor sikerült átadnom magam az érzésnek. Olyankor magasan szálltam, szivárványos színek vettek körül. Éreztem forró bőröd tapintását, a kezed szorítását, szíved dobbanását. Tündöklő mosolyodba feledkeztem. Szemeid tükrén át a lelkedbe pillantottam, és én is beengedtelek Téged. Többször elmerültünk ebben az élményben. Furcsa érzések kergettek. Nem először találkoztunk már, ahhoz túl jól ismerlek. Miért tartott ennyi időbe, hogy Rád leljek? Még nem álltunk készen, hogy felismerjük egymásban az elrejtett kincseket.

kapcsolati-jatek2

Egyenként bontogattuk, amit ajándékba kaptunk. Megrázó élmény volt ennyi kedvességgel, figyelemmel, törődéssel, és szeretettel találkozni. Körülöleltél Velük. Melengettek az érzések. Sokszor nem engedtem meg magamnak, hogy túl közel jöjj. Meg kellett szelídítenünk egymást.

  • “Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít” – mondta a róka.
  • Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
  • Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.
  • Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka.
  • Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…”

(Antoine de Saint – Exupéry – A kis herceg)

Nagyon sokszor eszembe jutott a fenti idézet. Ez egy olyan könyv, amit időnként újra és újra el kellene olvasni, hogy igazán belénk vésődjön, és megérintse a szívünket.

 
Semmit nem szabad siettetni, nem szabad kapkodni. A kapkodás csak mérgezi a kapcsolatokat. De ebben a rohanó világban már arra sincs időnk, hogy kivárjuk a boldogságot. Mindent azonnal akarunk.

kapcsolati-jatekAzt hiszem mi épp eleget vártunk már. Megérdemeljük mindazt, amit kapunk. Sok értékes kincs hullott az ölünkbe. Már csak arra kell vigyázni, hogy ne szórjuk el őket. Hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy mi mindent adtunk egymásnak. Kezünk közül potyognak ki a drágakövek. Nem vesszük észre, hogy már csak a tüskéket markoljuk, ezzel sebezzük meg a másikat, és saját lelkünket. A rózsák már rég az út porában haldokolnak. Fogjuk meg egymás kezét és forduljunk vissza. Látod mennyi mindent hagytunk magunk mögött? Még nem késő, hogy ismét játsszunk. Ne játszmázzunk! Szedjük össze mindazt, amit elhullajtottunk. Fedezzük fel egymást újra. Feledkezz a tekintetembe. Lásd meg bennem mindazt, ami elveszett. Oly hosszú időn át csak Téged kerestelek. Engedd meg hát, hogy szívből szeresselek.

Székely Orsolya

Kicsi Budoár Orsi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.