Majd én, megmentelek!

Vannak emberek, akik folyton meg akarnak menteni valakit.

Nők, akik olyan férfit választanak, akit aztán később gyengének neveznek, hiszen mellette nem tudtak teljes mértékben Nők lenni, mert nekik kellett hordani a nadrágot. Vagy Férfiak, akik olyan Nőkhöz kötődnek, akik a „szegény én” játszma mögé bújva, lelki zsarolással tartják maguk mellett a Férfit. Ez a játszma elmehet egészen az öngyilkossággal való fenyegetésig.

 

Egyre több emberrel találkozom, akik hasonló szituációktól szenvednek. Nem képesek kilépni ezekből az ártó kapcsolatokból, mert úgy érzik, a másik nélkülük életképtelen. Mi történik valójában?

A munkám során azt tapasztalom, hogy legtöbb esetben a „megmentő” ikres, – következő írásomban erről olvashatsz – vagyis volt egy vagy több elveszített ikertestvére az anyaméhben. Az ikervesztés tipikus tünete a megmentő szerep felvétele. Próbálhatunk megmenteni egy másik embert, de lehetünk lelkes állatvédők is, akik minden kidobott állatért felelősséget éreznek. Amikor pedig egy-egy megmentőakció kudarcba fullad, akkor jön a bűntudat érzése, hogy nem tettünk eleget, pedig biztosan tehettünk volna még valamit.

A minta az életünk kezdetén elszenvedett ikervesztésből ered. A terhességek nagy százaléka ikerterhességként indul, de az egyik magzat, még a terhesség nagyon korai szakaszában meghal. A túlélő testvér sejtszinten emlékszik arra, hogy volt mellette valaki az élete kezdetén. Mivel lelki szinten úgy érzi, nem tudott segíteni rajta, ezért később, felnőtt korban minden elesett, vagy beteg embert szeretne megmenteni, de ez a megmentőakció valójában a meghalt testvérre irányul. Minden esetben őt szeretné visszahozni az életbe.

 

Találkoztunk olyan emberekkel, akik több kutyát fogadtak már örökbe, de a kutyus mindig baleset áldozata lett, vagy megbetegedett és elpusztult. Ez a veszteség a gazdát erre a korai fájdalomra emlékezteti, amit az anyaméhben elszenvedett. Ha valaki életében folyamatosan veszteségek mutatkoznak meg, akkor mindenképpen meg kell vizsgálni, nem ikervesztés áll-e a háttérben. Természetesen a veszteség nem csak háziállat lehet, van, aki a férjét/feleségét, élettársát veszíti el, és nem csak az elsőt, hanem a másodikat, harmadikat is. Sokan mondják ilyenkor, hogy biztosan meg vannak átkozva. Pedig az ok nem az átok, hanem ez a nagyon korai trauma.

Pénzügyi veszteségek szintén keletkezhetnek hasonló okok miatt. Ilyenkor a túlélő iker lelkében az a folyamat játszódik le, miszerint ha a másik meghalt, ő sem lehet boldog, gazdag, stb. Ezért tudatalatt a körülményeit mindig úgy alakítja, hogy életében a veszteség valahol megjelenjen. Például abban, hogy elveszíti a munkahelyét.

Ha úgy érzed, te is szereted felvenni a megmentő szerepet, vagy folyamatos veszteségek érnek, akkor érdemes eljönnöd egy családállításra, ahol kiderülhet, hogy ki az, akit megmenteni szeretnél, és kit/mit veszítettél el valójában.

 

Weboldalam: Lélekutak

Lukács Tünde

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.