Másnak adott oda anyu

Azért az túlzás, hogy másnak adott oda anyu, végül is a nagyszüleim kaptam meg és neveltek tovább. De tény hogy odaadtak a szüleim, mert így látták jónak.

Úgy 8 éves lehettem, mikor azon kaptam magam, hogy anyu úgy döntött – persze apu beleegyezésével -, hogy odaad a nagymamámnak, neveljen ő tovább. Nem tudok visszaemlékezni olyan szituációra, hogy az életem eme hatalmas változását megbeszélték volna velem a szüleim. Pedig próbáltam, mármint visszaemlékezni. Nincs lenyomatom róla. Kész tények elé voltam állítva, mennem kellett és kész. Hogy miért? A válasz az volt, hogy sokkal több lehetőségem van Pécset mind egy kis zsákfaluban, Gerdében.

Egy 8 éves gyermekként ezt nem fogtam fel. Azt felfogtam, hogy „kitaszítanak” és „kidobnak”, az addig meleg otthonból, de hogy ez mind értem van az nagyon messze esett az akkori tudatosságomtól. Azt hittem én csináltam valami rosszaságot, amiért bűntettnek és ezért kerülök el otthonról. A nem vagyok elég jó program itt rögzülhetett be, ami bizony sokáig elkísért. Mára már ezt rendeztem magamban, de pici kislányként minden olyan zavaros volt, riasztó és félelmetes.

Nem tudom, mi lett volna, hogy alakul az életem, ha nem ezt a választást hozzák meg a szüleim, de úgy esett, hogy bekerültem Pécsre egyedül, barátok és ismerősök nélkül. Emlékszem ott álltam árván és elhagyatottan senkit nem ismerve az új iskola udvarán, miközben újjal mutogattak rám a törzsgyökeres Pécsi gyerekek, hogy – ott a paraszt, aki faluról jött. Persze én meghallottam, és nyeldestem a könnyeimet, igyekeztem kihúzni magam, hogy senki ne lássa meg mennyire szenvedek és félek. Aztán egy puha kezecske megszorította kezem és magával húzott. Csilla nyolcadik végéig a barátnőm volt. Nagyon hálás vagyok neki, hogy azonnal befogadott és segítette a beilleszkedésem.

Sokszor voltam olyan frusztráló szituációba, mikor kérdezték a tanárok ismerősök, – Hogy-hogy nem lakom otthon? Hogy-hogy másnak adtak oda a szüleim? Árva vagy? Elváltak a szüleid? Borzasztóan szégyelltem a helyzetem miatt magam. Az elején kínos magyarázkodásba kezdtem, de aztán már ennek sem volt jelentősége.

Bekerülve az új környezetbe, minden hatalmas és „zsúfolt” volt, a picike zsákfaluhoz képest. Emlékszem mivel az rögzült pici gyermekként bennem, hogy a faluban mindenki ismeri egymást, én hozzászoktam, hogy mindenkinek köszönök. Képzeljétek el ezt egy városban. Jó kislány módjára elkezdtem köszöngetni mindenkinek. A nagymamám meg rángatott, hogy hagyjam abba, szerintem szégyellte magát miattam. Kapott egy kis Maugli lányt és elkezdte szocializálni. Sokat vitt színházba, különböző előadásokra. Könyveket olvastunk együtt és beszéltük meg aztán a mondani valóját. Rengeteg mindent tanított, de rengeteg mindent kontrollált is bennem. Elkezdtem beintegrálódni, sportolni, – versenyszerűen vívtam 18 éves koromig -, barátokat szereztem és megszerettem a sulit. Később már az osztályelsők között szavaló és rajzversenyekre jártam, és nagyon megszerettem Pécsen élni. Ha nem volt hétvégén versenyem, mentem haza anyuékhoz, mert hát az otthon a szívemben mégis ott volt. Minden hétvégén, amikor csak haza mentem, nagy csindrattatával fogadtak, mindent megadtak, ami tőlük tellett.

Felnőttként tudtam meg, amikor ezt az életeseményt megbeszéltem anyuval, hogy Ők is rengeteget szenvedtek ettől a döntéstől, hogy odaadtak „másnak”. Anyu mesélte, hogy az öcsém sokáig sírt utánam, borzasztóan megviselte őt is az elszakadás, ahogy engem is. Nagyon szerettük egymást.

Viszont a csalódottságomat és dühömet, nem adtam ki magamból és belül mérgeztem magam. Most már ki merem jelenteni, nagyon utáltam az anyut azért, amit velem tett, és vártam apura, a hősömre, aki majd jön megment és hazavisz. Nem jött. Így apuban is hatalmasat csalódtam, de ezt nem mertem magamnak bevallani. Teltek múltak az évek, és én húsz évesen férjez mentem gyermeket szültem. Az élet fintora, hogy a volt férjemmel az első két évünket anyuéknál éltük, így segítettek nekünk, miközben építkeztünk.

Aztán sok-sok fordulat és apu halála után felköltöztem Pestre, feleségül mentem a szerelmemhez és anyu kicsivel később ideköltözött hozzánk. Kétgenerációs házat vettünk. Össze lett eresztve két alfa nőstény. Peti csak kapkodta a fejét a szópárbajoknál. Anyu, akivel szinte 10 évet éltem együtt, 8 évet kicsi lánykánt, 2 évet már felnőttként, kapott egy érett nőt, akivel nem igazán tudott mit kezdeni. De ez az idő azt érzem, hogy kellet mind a kettőnknek. A múltat bepótolni nem lehet, de nem is kell, viszont a jelent és jövőt megélheted csalódottság, düh, harag és önmérgezés nélkül.

Mi ezt választottuk. Megbeszéltünk, kibeszéltünk magunkból mindent. Elfogadtam az akkori választását és kisült belőlem a bánat és a harag. Elmesélte már felnőtt fejjel, hogy azt szerette volna, ha lehetőségem van sportolni, nyelveket tanulni, és kvalifikáltabb iskolába járni. Két évig éltünk egy telken két külön háztartásban, míg talált egy kedves embert, akivel új életet kezdett tavaly és elköltözött hozzá. Most már nem éltem meg az elhagyatottságot, érett lélekkel örülve a boldogságának könnyedén elengedtem anyut, élje azt az életet amit választott magának.  

Nőiség és Párkapcsolati konzulens

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Szakértői oldalam

Cikkírói bemutatkozóm 

A cikkeimet itt olvashatjátok

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna. Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm  A cikkeimet itt olvashatjátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.