Mi a dolga a nőknek? Te tudod?

Mi a dolga a nőnek? Ezzel kapcsolatban egy régi emlék kúszott vissza, mégpedig egy esküvő. Fiatalasszony voltam, az első lányom pár éves lehetett, mikor elmentünk egy esküvőre, vidékre. Református esküvő is volt, és a pap lelkesen szónokolt a gyülekezetnek. Ahogy hallgattam, olyan düh és felháborodás fogott el, hogy csodálkoztam magamon.  A beszéd az asszony dolgáról szólt. Elmondta, ez a szent ember, hogy egy asszonynak, miért kell élnie, mit kell tennie, mi a dolga a földön. Mindenki nagy lelkesen hallgatta a papot, csak az én fejem lilult. Elmondta, hogy a nők dolga, a szülés a gyereknevelés és a család. Punktum. Ha bármi másban gondolkodik, akkor az isten elleni cselekedet.

Rengeteg férfipolitikus, vallási vezető, néhány spiris guru, és had ne sorsoljam tovább, – tisztelet a kivételnek, – szépen elmondja nekünk, nőknek, mit kell csinálnunk, hogy kell élnünk és mi a dolga a nőknek. Ebbe persze beletartoznak azok a nők is, akik más nőket zárnának bele egy dobozba. Rendelkezni szeretnének az életünkkel, az időnkkel és a méhünkkel.

 

A régi düh elszállt, mióta tudom, hogy van választásom. Én megengedésben vagyok ezzel, mert azt mondanak és csinálnak, amit csak akarnak. Az én dolgom viszont annyi, hogy majd eldöntöm, hogy mi a jó nekem, és hogy szeretném élni az életem. Megengedem, hogy hozzájáruljanak a férfiak az életemhez, de nem rendelkezhetnek felette. Én is szívesen hozzájárulok az életükhöz, amíg az nekem könnyű és örömteli.

Csodálatos, ha a nőket az anyaság, a család és a párkapcsolata kielégít, és ebben élik ki a kreativitásukat, mert akkor ez egy tudatos választás. A bevett családmodellt ne azért válassza, mert a rendszernek, a férfitársadalom általi dogmáknál meg akar felelni, hanem mert ez számára öröm. Persze ez sok nőnél nincs így, mert nem tudja, hogy van választása. Ha viszont egy nő frusztrált, ideges, ingerült és folyton keres valamit, ami lecsillapíthatná, akkor másra is vágyik. Az önmegvalósításra.

 

 Rengeteg nő az önmegvalósítás nélkül kiég, depressziós, és fáradt lesz. Egy pici én idő, öröm munka, hobbi vagy alkotás hatalmasat lendítene a kapcsolaton önmagával. Már akinek van erre igénye.

 

Emlékszem egy hölggyel beszélgettem, akinek az egész életét az anyaság tette ki. Csak a gyerekeiről szólt az élete. Mikor megkérdeztem, hogy mit fog csinálni, ha kirepülnek, akkor szinte rosszul lett. Nem tudott felelni csak a fejét ingatta, hogy azt nem éli túl. Beszéltem arról, hogy csodás anyuka, és sok gyerek örülne, ha őket is így szeretnék, de hol van ő ebben a történetben? Vagy ha a bot másik végét ránghatom, akkor azt kérdezem, hogy miért használja a gyerekeit arra, hogy eltakarja önmaga előtt is, hogy kicsoda? Annyira lefoglaltatja mással az idejét, hogy önmagára már semmi nem jut. Mi elől menekül? Mi van ott, amivel nem mer szembenézni? Mi az a nagyobb, több, amit nem mer megélni? Mindegyik kérdés elgondolkodtatta. Utána újra találkoztunk és boldogan mesélte, hogy beiratkozott egy festő klubba, mert mindig is szeretett volna festeni.

 

A gyerekei és a férje először fellázadt, mert nem ehhez voltak szoktatva, aztán lecsillapodtak, ahogy látták kivirulni a nőt. A kreativitás és az alkotás megélése csodát tett. A hölgy hihetetlen változáson ment keresztül, és örülök, hogy ehhez hozzájárulhattam.

  • Mi az, amit szeretnék megélni? Mitől vagyok boldog? Hogy tudom könnyeden megélni önmagam, a család a gyerekek és a párkapcsolat mellett?

Aki már ráébredt, és változtatni szeretne az életén, az előbb utóbb rátalál a megoldásra. Sokan vagyunk mi nők, akik köszönjük, szépen tudjuk mi a dolgunk. Mi nők választjuk az önmegvalósítást, még akkor is, ha oly fájó ez sok férfinak. Mi nők megköszönjük azoknak a férfiaknak, akik támogatnak ebben bennünket.

 

Feleség és anya is vagyok, de ez soha nem elégített ki teljesen, pedig imádom a családom, a férjem a lányaim az otthonom. Mindig kerestem magamban a többet, hogy mit teremhetek, alkothatok a világban, amit csak én tudok. Hogy tudom önmagamat élni, bárki is legyen az. Ez én vagyok, és ezzel az energiával megyek. Senkit nem szeretnék megváltoztatni, csak azokat a nőket meginvitálni más nézőpontokra és önmunkára, akiket érdekel, amit képviselek.

Várlak szeretettel, ha azt érzed, beindítanád az energiáidat a változásra, és megismerkednél azzal a nővel, akit még soha nem éltél meg.

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars testkezelő

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Szakértői oldalam

Cikkírói bemutatkozóm 

A cikkeimet itt olvashatjátok

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars testkezelő Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna. Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm  A cikkeimet itt olvashatjátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.