Mi az a szinkronicitás?

Amikor megtörténik, tudod, hogy igaz. Ott, akkor, úgy. És nagyszerű! Mintha sziporkázna minden. A valóság valami olyan titkos rendszerét láthatod meg, ami nem is létezik… létezne… létezhet… mégis ott van! A világ, amiről úgy gondoltad, jól ismered, most nem több, mint egy árnyék, egy rejtett, hatalmas Igazság árnyéka, amit addig soha nem mertél látni…

A szinkronicitás szót a pszichológia tudományában először Carl Gustav Jung kezdte használni az 1920-as években. A szinkronicitás szótári definíciója pszichológiai értelemben ‘eredetileg egymással kapcsolatban nem álló események előfordulása és a meggyőződés, hogy ez az együttes előfordulás nem puszta véletlen. Egyszerűen fogalmazva a szinkronicitás egy rejtélyes esemény, amikor két vagy több dolog történik egyszerre, egymással összefüggésben, bár normál esetben ez lehetetlennek tűnne. Jung úgy gondolta, hogy a szinkroncitás a spirituális ébredés kulcsfontosságú eleme. Ez vezeti ki az egyént az egocentrikus gondolkodásból, ez irányítja a gondolkodást a felismerés felé, hogy szorosan kapcsolódunk másokhoz.

Jung klasszikus példája a szinkronicitásra:

„Volt egy ifjú hölgy páciensem, aki egy fontos pillanatban egy álmot látott, amelyben arany szkarabeuszbogarat kap. Miközben álmát mesélte nekem, én a csukott ablaknak hátal ültem. Hirtelen zajt hallottam magam mögött, halk kopogást. Megfordultam és egy repülő bogarat láttam, amely kívülről ismételten az ablakszárnynak koppant. Kinyitottam az ablakot és elkaptam a bogarat, amint berepült. Az arany szkarabeuszhoz legközelebb álló kis lény volt, ami csak létezik ezen a szélességi körön: egy szakarabeuszok családjába tartozó rovar, az aranyos rózsabogár (Cetonia Aurata). Szokásával ellentétben épp úgy döntött, hogy abban a pillanatban óhajt berepülni egy sötét szobába.(…)”

Jung a szinkronicitást „jelentőségteljes véletlennek” nevezte egy rejtélyes összhangnak olyan események között, amelyek elvileg nem függnek össze.

Ezek azok az események, amik elbűvölő kis mosollyal zúzzák ripityára az összes addigi elképzelésedet a „valóságról”. Személyes tapasztalatom szerint nincs semmiféle szer, vagy más dolog, ami úgy fel tudna dobni, mint egy szinkronicitás élmény. Amikor megtörténik, tudod, hogy igaz. Ott, akkor, úgy. És nagyszerű! Drámaibb esetekben már a lélegzeted is elakad. Majd szétrobban a fejed, extázisba kerülsz, döbbenetes élmény. Mintha sziporkázna minden. A valóság valami olyan titkos rendszerét láthatod meg, ami nem is létezik… létezne… létezhet… mégis ott van! A világ, amiről úgy gondoltad, jól ismered, most nem több, mint egy árnyék, egy rejtett, hatalmas Igazság árnyéka, amit addig soha nem mertél látni.

1992. december 21. volt; pontosan húsz évvel a maja naptár vége előtti dátumot írtuk. Ekkor történt, hogy hazamentem, és közöltem régi középiskolás barátaimmal, hogy három hónapja teljesen tiszta vagyok. Önként fogtam magam „elvonóra” azok után, hogy másodéves lettem a főiskolán, és minden reggel leírtam, hogy mit álmodtam előző éjjel. Az álmok segítettek, hogy józan maradjak, és emellett mindenféle különleges dolgot is elhoztak nekem: kozmikus üzeneteket a reményről, és határozott jóslatokat, amik akkoriban valóra is váltak. Haverjaim a cigifüst és sörszag bűzéből meghökkenve bámultak rám, miközben elmondtam neki, hogy úgy érzem, spirituális céljaim vannak és sok emberen fogok segíteni. A döbbent csend után szitkozódás következett, amint befejeztem mondandómat. Szerintük inkább az volt az esélyes, hogy valami dögunalmas munkát találok majd, rusnya hárpiát veszek feleségül, és hálátlan kölykeimért fogom végigrobotolni az életemet, hogy végül öregek otthonában patkoljak el magányosan, miközben az ápolók a következő cigiszünetről ábrándoznak.

Hát ennyi lenne? Ennyi az élet? Megőrültem? Igazuk van? Hogy lehetnek ilyen kegyetlenek a sok együtt töltött év után? Alig hallottam a szavaikat, miközben cinikus megjegyzéseiket és megalázó szövegeiket a nyakamba zúdították. Többször szóltam, hogy most már tényleg elég, de folytatták. Végül a duma kellős közepén, egyszerűen szó nélkül faképnél hagytam őket, és sosem tértem vissza közéjük. Egyikük húsz év után kapcsolatba lépett velem, épp akkor, amikor ezt a könyvet fejeztem be, és egész jól elbeszélgettünk, sikerült megbocsátani egymásnak. 

Tehát akkor kisétáltam az ajtón, és tíz perc múlva a kereszteződésnél álltam, ahol a barátaim házának utcája és a miénk találkozott. Teljesen magam alatt voltam, majdnem sírtam. Valami arra ihletett, hogy az ég felé emeljem a kezem, és azt mondjam:

„Te ott… akárki, vagy akármi is vagy… Tudom, hogy ott vagy. Tudom, hogy hallasz engem. Tudom, hogy okkal vagyok itt. Hogy van célja az életemnek. Ezt már megmutattad nekem. Hiszek neked… bízom benned. Tudom, hogy nem bolondultam meg. Döntöttem. Arra szánom az életemet, hogy segítsek a szenvedőknek. Köszönöm, hogy segítettél nekem… és most én akarok segíteni neked…”

Miközben ezek a szavak futottak át a gondolataimon, egy kis csoportnyi csillagot néztem az éjszakai égen. És amint kimondtam, hogy „most én akarok segíteni neked”, egy sárgásfehér üstökös hullott keresztül az égen, épp ott, ahová néztem. Valóságos volt. Tagadhatatlan. Abszolút. Döbbenetes. A legnagyobb, legfényesebb üstökös, amit valaha láttam, pedig gyerekkoromban sokat ültem a kerti széken esténként, amikor a Perseidák és a Leonidák csillaghullását lestem. Hatalmas extázisenergia száguldott keresztül minden porcikámon, és éreztem egy csodálatos spirituális jelenlétet. Örömkönnyek záporoztak a szememből. Szóltam az Univerzumhoz… és felelt! Ez volt, és még most is ez az életem egyik legmeghatározóbb élménye.

A számtani szinkronicitás számtalan formája

E meghatározott esemény után mintha előbújt volna a szellem a palackból; egyszerre csak megindult a szinkronicitás folyamata. Mindenhol ismétlődő számokat láttam, például digitális kijelzőkön és órákon, látszólag random pillanatokban. Ilyesmi korábban csak egyszer történt, még középiskola elején, de mostanában naponta előfordul, volt, hogy többször is. Például ültem és paranormális jelenségekről olvastam, mert akkoriban ez volt a kedvenc témám, és egyszerre úgy éreztem, rá kell néznem az órára, bár addig tökéletesen lekötött az olvasmány. Ismétlődő mintaként láttam a kijelzőkön, pl. 11:11, 12:12, 3:33, 5:55 vagy hasonló kombinációk, 1:11, 2:22, 4:44 és hasonlók. Máskor valószerű álomból ébredve pillantottam az órára, és ugyanilyen mintákat láthattam.

Elkezdtem számolni a másodperceket, és rájöttem, hogy legtöbbször akkor néztem oda, amikor az óra pont arra a bizonyos számra váltott. Karórákon, tévéképernyőn, kijelzőkön, rendszámokon ismétlődő számokat láttam. Magukkal a számokkal nemigen foglalkoztam, inkább úgy tűnt, mintha mintaszerű előfordulásuk lenne, valamiféle visszajelzés azzal kapcsolatban, amin épp gondolkodtam, mintegy jelezve, hogy jó nyomon járok, ezek a gondolatok hasznomra válnak.

A jelenség mindig olyankor történt, amikor valami pozitív, szeretetteljes gondolat foglalkoztatott. Ha negatív irányba terelődtem, a szinkronicitás abbamaradt… vagy pont úgy láttam meg a mintákat, hogy egy számjegy eltért az ismétlődéstől, egy perccel előrébb járt az óra. Azt is megfigyeltem, hogy étkezési szokásaim befolyásolják, milyen gyakran fordul elő mindez. Minél tisztábban, egészségesebben étkeztem, annál több szinkronicitásélményem volt.

Minél több adalékanyaggal teli élelmiszert, tejterméket, fehér lisztet és cukrot fogyasztottam, annál nehezebben emlékeztem vissza az álmaimra és annál kevesebb volt a szinkronicitásélmény is.

És hidd el, nem azzal foglalkoztam állandóan, hogy órák kijelzőit bámuljam és várjam az egybeesést. Ha megpróbáltam, sosem jött be. De ha csak úgy, véletlenül pillantottam oda, hopp, ott volt: 3:33, 12:12, 5:55, 11:11. Újra és újra ismétlődött a dolog, néha a meglepetéstől fel is nevettem. Persze tudom, hogy sokan ezt véletlen egybeesésnek fogják betudni. Azt fogják mondani, hogy nem ésszerű, hogy nevetséges, hogy ostobaság. Legtöbbjüknek fogalma sincs, hogy a szinkronicitás modern elméleteit ugyanazon tudósok dolgozták ki, akiket a szkeptikusok szeretnek idézni, hogy ellentmondjanak. Ám csupán az is megidézheti a szinkronicitást, ha felismerjük, hogy létezik. Ebben az értelemben ez a könyv valóban a Szinkronicitás Kulcsa, mert nem csupán olvasod, de részt is veszel a cselekményében. A tudatos univerzum talán úgy döntött, hogy készen állsz megtudni, ki és mi vagy valójában.

A szinkronicitás több mint puszta véletlen. Az univerzum összefüggéseinek hatása ez. Bizonyíték, hogy minden egy egységes, összetartozó egésznek a része. A szinkronicitás maga az élet megnyilatkozása.

Részlet David Wilcock „Az Univerzum Bibliája” című könyvéből.

Holics-Mester Marianna

Zen Coach, Sámán gyógyító Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm Cikkeim  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.