MI NŐK, átvállaljuk más terheit…

MI NŐK átvállaljuk más terheit önként és dalolva, míg bele nem rokkanunk és azon is túl.

Feladva önmagunkat éljük a másik életét, valóságát és a saját életünk mellékszereplői leszünk. Mindenkit előbbre helyezünk, miközben elfáradunk és belefásulunk az életbe. Nincs saját életünk, nincs énidőnk. Az évek során tudatosodunk arra, hogy más terheit le lehet tenni – a sajátunkéval együtt, – és ha kérik hozzájárulhatunk a másik életéhez, de csak úgy, hogy közben önmagunk maradunk.

 

MI NŐK meg akarunk menteni mindenkit. Azt hisszük azzal segítünk, ha megmentjük azt, akit úgy ítélünk meg, hogy megmentésre szorul általunk. Viszont ezáltal elvesszük a másik erejét, és a mi erőnk is elveszik a nagy igyekezetben. Meg akarjuk menteni a gyermekünket, a férfit akit szeretünk, a barátunkat, a családunkat, míg rá nem jövünk, hogy senkit nem lehet megmenteni, főleg nem saját magától, és főleg úgy, hogy nem kér a segítségünkből. Aztán csodálkozunk, hogy a másik már pukkantani sem tud nélkülünk, és arra is rádöbbenünk, hogy ez mennyire idegesítő. Idővel nem zizegjük túl az életet és annak segítünk, aki kéri, és úgy, hogy ne telepedjünk rá a másikra.

MI NŐK elakarjuk vezetni a férfit a lelkéhez, és igen, közben átvállalunk terheket és játsszuk a megmentőt is egyben. Gyártjuk a teóriákat a férfiról, kiszabjuk az életútját az agyban megszerkesztett szabásmintával.

Mi mindig jobban tudjuk mi jó neki, miközben őt sokszor egy idióta kisgyermekként kezeljük. Meg akarjuk szerelni, hogy ne dohányozzon, mit egyen, kik legyenek a barátai, hány sört igyon naponta, milyen egzisztenciája legyen, hogy viselkedjen, mibe öltözzön, és hogy mit suttogjon a fülünkbe szex közben. Egészen addig, míg fárasztó nem lesz, egy 40 éves gyermek, akit etetni és pelenkázni kell. Egészen addig, míg rá nem jövünk arra, hogy a férfi lelke köszöni szépen jól van, ha meg nem majd szól. A párkapcsolat nem csak arról szó amit csak mi szeretnénk, hanem társteremtés. Már nem megmondjuk a tutit, hanem invitáljuk a férfit valami szebbre, többre, nagyobbra. Az a férfi, akivel ez nem működik az nem a mi párunk, és előbb-utóbb érettek leszünk arra, hogy az ilyen méltatlan kapcsolódásokat elengedjük.

MI NŐK várunk az igazira, Sokat, nagyon sokat. Teóriákat gyártunk, hogy kell kinéznie, mit dolgozzon, milyen „jó” tulajdonságai legyenek, hogy megfeleljen nekünk. Aztán elunjuk a várakozást, és belefutunk egy férfiba, aztán ráhúzzuk az elvárás kotongumit. Nézegetjük és csodáljuk, azt a sok illúziót, amit kivetítettünk a férfira, és amikor a pasi önmagát adja, – ami szöges ellentéte a mi fixa ideálunknak – szétesünk. Nem értjük, hogy mi történik, de hát annyira jól elterveztünk mindent.

Csak egyet hagytunk ki a számításból a FÉRFIT. Nem baj, ha már így alakult, akkor majd mi megváltoztatjuk, hogy megfeleljen az ideálunknak.

Ha az se sikerül, akkor meg védeni kell a mundért, hisz mit szól a külvilág. Túltoljuk az együtt maradást egy sz@r párkapcsolatba, – sokszor évekig – miközben bizonygatjuk magunknak és másoknak a karmát, a tanulási feladatot és a sok spiris maszlagot. Aztán az egyik reggel felébredünk, kitesszük a pasi szűrét, elmegyünk a fodrászhoz, veszünk egy jó rucit és beülünk kávézni a rég nem látott barátnőkkel a sarki cukiba. Élvezzük a napsütést, az életet és ha készek vagyunk egy új kapcsolatra, akkor már e nélkül a rózsaszín cukormáz nélkül csináljuk. Olyan férfit választunk, akivel könnyed és bulis, ráadásul a szex is szuper. Vagy valami hasonló…

MI NŐK imádunk drámázni, hisztizni, duzzogni és hasonló nyalánkságokat játszani. Egészen addig, míg rá nem jövünk, hogy felesleges időpocsékolás az egész, hisz miközben megjátsszuk magunkat elmegy az erőnk, és levisszük magunkat békába. Aztán rájövünk, hogy csak magunkkal cseszünk ki, hisz a hiszti helyett a kommunikáció sokkal jobb eszköz arra, hogy elrendeződjenek a dolgok. Meg aztán míg drámára szánjuk az időnket, lehetne inkább énidő, hobbi, kreatív munka stb.

 

Mi nők sokszor ítéljük, lebecsüljük és ledegradáljuk magunkat. Féltékenyek vagyunk, ha mások többet hoznak ki magukból. Félünk megmutatni kik is vagyunk valójában. Sokat bántalmazzuk magunkat és hagyjuk, hogy bántsanak.

 

Egészen addig, amíg a tudatosságunk annyira kitágul, hogy meg merjük mutatni azt, akik valójában vagyunk. Már nem félünk az ítéletektől, nem alkuszunk, nem versengünk, mert hisz egyediségünk értelmetlenné teszi ezt. Nincs kivel. Már nem akarunk megfelelni, és a tökéletességet is elengedtük. Már élvezzük a színességünket, a másságunkat, a szépségünket. Már élvezzük önmagunkat és a választott életünket.

 

MI NŐK csodálatosak vagyunk, és már hagyjuk, hogy megcsodáljanak. MI NŐK…

Nőiség és Párkapcsolati konzulens

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Szakértői oldalam

Cikkírói bemutatkozóm 

A cikkeimet itt olvashatjátok

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna. Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm  A cikkeimet itt olvashatjátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.