Miért olyan kevés a hiteles szülő?

Kedves Szülőtársam!

Ezt a cikket nem a lelki harmónia állapotában írtam. Keményem fogalmaztam, mert úrrá lett rajtam az elkeseredés és a harag. Mégis úgy éreztem, hogy ennek az írásnak helye van a magazinban, mégpedig azért, mert tudatosan láttam rá arra, hogy milyen indulatok mozognak bennem, és nekem segít, ha kiírom ezeket magamból. A célom nem az volt, hogy megsértsek bárkit is, egyszerűen szabadulni akartam ebből a beszűkült állapotból, megkönnyebbülésre vágytam, és ez meg is történt. Ha elolvasod a gondolataimat, megtisztelsz, még akkor is, ha nem értesz egyet vele.

 

A gyermeknevelésben akkor érünk el valódi sikereket, ha képesek vagyunk következetesen kezelni a felmerülő konfliktusokat, problémákat. Ahhoz, hogy következetesek tudjunk lenni, és ezzel eredményeket érjünk el, hiteles, követésre érdemes felnőttként kell a gyermekeink elé állni.

 

Milyen a hiteles felnőtt?

Véleményem szerint a hiteles felnőtt rendelkezik megfelelő önismerettel. Tisztában van a pozitív tulajdonságaival, melyeket képes hatékonyan felhasználni az életében, és ismeri a negatív tulajdonságait is, melyek fejlesztésre szorulnak. A hiteles felnőtt nem fél szembenézni a lelkében található negatív érzelmekkel, a fájdalommal, dühvel, az elkeseredéssel, és így tovább. A felnőtt emberek nagy része csak, a számára, várhatóan pozitív kimenetelű élethelyzetek megoldását vállalja fel. Azok a szituációk, melyek már kellemetlenek, konfliktussal járnak, és negatív érzelmeket váltanak ki, azzal nem igazán akarnak foglalkozni, nem néznek szembe vele, inkább a szőnyeg alá söprik, mintha nem is létezne.

Ha önmagad szemében sem vagy hiteles, akkor hogy tudsz hiteles szülő lenni?

Sehogy! Nem fog sikerülni! Egy gyáva ember, aki az élete nagy részét megalkuvásban éli, hogy lehetne követendő példa?

A gyermek érzi a fent felsoroltak következtében fellépő önbizalomhiányt és gyengeséget. Nem fog egy gyenge, önbizalomhiányos szülőt követni és ennek igen egyszerű oka van: Nem tartja érdemesnek rá, hogy kövesse! Miért is tenné? Hogy majd évek múltán ő is ugyanilyen állapotban tengesse az élettét?  Tiltakozni fog és ellenállni, de sajnos ettől függetlenül is ráragadnak ezek a szülői minták, mivel nap, mint nap látja, így le is másolja ezeket.

Tehát elmondhatjuk azt, hogy azért nem mernek a szülők következetesek lenni, mert ahhoz előbb hitelessé kell válniuk, és ahhoz, hogy hitelessé váljanak, szembe kell nézni a fájdalmas igazsággal, ami ott lapul a lelkük mélyén. Mi akadályozza meg a szülőket, hogy ezt megtegyék? Szerintem a gyávaság és a mérhetetlen egoizmus.

Miért gondolja azt nagyon sok szülő, hogy a gyermekének minden esetben azt kell tennie és úgy, ahogy azt ő megszabta neki csak azért, mert ő az anyja vagy az apja? Az, hogy szülők lettek egy biológiai folyamat eredménye, szaporodásnak hívjuk. Csak ezért kell, hogy tiszteljen a gyerekem, mert képes vagyok a szaporodásra? Ugyan már!

Miért nem tiszteli a gyerek a szüleit? Egyszerűen mondva, azért, mert nem hiteles a számára, részletesebben a Miért nem tisztel a gyerekem? című cikkemben kifejtettem erről a saját nézőpontomat.

Nemrégen részt vettem egy gyűlésen, ahol a szülői munkaközösség tagjai vettek részt, az iskola igazgatója és néhány pedagógus. Nem vagyok SZMK-s szülő, de lehetőséget kaptam arra, hogy elmondjam a véleményemet bizonyos dolgokban, amelyek szöges ellentéte volt annak, amit az ott ülő szülők és pedagógusok képviseltek. Fültanúja voltam olyan szülő megnyilvánulásoknak, melyek mélységesen elkeserítettek.

Mikor a gyermekek jogairól beszéltem, az egyik szülő fennhangon megjegyezte:

  • Hagyjuk már ezt, hogy mihez van joguk, lassan már több joguk van mindenhez, mint nekünk!

Én ezt úgy fordítottam le magamban – bár lehet, én tévedek-, hogy a gyereknek annyi joga van, amennyit én, mint egoista szülő engedek neki! Felmerül bennem a kérdés, hogy az a szülő, aki így gondolkozik, vajon milyen indíttatásból vállalt gyermeket?

Aztán jött a következő megszólalás egy másik anyukától:

  • Én csak akkor érek el bármit a gyerekemnél, ha elveszem tőle a mobiltelefont! Nincs telefon egy hónapig, és akkor majd megtanulja!

Most nagyon kiábrándító leszek, de ezzel ez a szegény édesanya semmit nem ért el, nem tanított semmit a gyermekének! Ha bármi változott is, az nem azért történt, mert a gyermeke hiteles, követendő példaként néz fel rá, és issza a szavait. Azért változtatott, hogy visszakapja a telefonját, semmi másért! Az anyuka meg sikerként könyveli el azt, hogy a gyermeke továbbra sem tiszteli.

Mivel süket fülekre találtam, és nem volt “közönségem”, nem is próbálkoztam tovább azzal, hogy más szemszögből világítsak rá az adott helyzetre. Úgy éreztem, hogy a gyermeknevelésben megbukott szülők és pedagógusok gyülekezetébe csöppentem, akik nem ismerik el, hogy kudarcot vallottak, inkább összejöttek, hogy közösen kifundáljanak valamit, amivel megmutathatják a gyerekeknek, hogy bizony itt ők dirigálnak!

Az én nézőpontom szerint a gyermek egy csoda, aki tisztán jön a világra, aztán a tudatlan (itt most a nem tudatos szülőket értem) felnőtteknek kiszolgáltatva kamaszkorukra összeomlanak. Ez számomra elkeserítő és kiábrándító!

Szülőként, felnőttként éreznünk kell a felelősséget ezekért a gyermekekért, éreznünk kéne a felelősséget, hogy a jövő társadalmát mi teremtjük meg! Sajnos, én nagyon kevés szülőnél látom ezt a felelősségvállalást. Mégis, a remény hal meg utoljára! Lehet, naivnak tűnik, de abban bízom, hogy egyre többen ébrednek fel, és veszik a fáradságot – időt és energiát nem kímélve-, hogy hiteles felnőttekké és szülőkké váljanak, mert ez az egyetlen esélyünk, hogy jobb világot hagyjunk magunk után!

Holics-Mester Marianna

Zen Coach, Sámán gyógyító Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm Cikkeim  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.