Mit jelent számodra a test?

„Ahogy kezdesz változtatni azon, ahogy a testedhez viszonyulsz, megváltoztatod azt is, ahogy mindenhez viszonyulsz az életben.” Gary M. Douglas

Mit jelent számodra a test? A testünk, a végtelen öröm forrása… is lehet.

Ha legalább annyira szeretnénk és fontosnak tartanánk a testünket, mint az autónkat, akkor oda figyelnénk, hogy rendszeresen karban tartsuk. Figyelnénk, amikor zörög, kattog, olajcserére, vagy valami adalékra van szüksége. Ápolnánk a karosszériát és kívül belül tisztán tartanánk, áldozatot nem kímélve. Sokszor tűnődöm, miért áldoznak az emberek szívesebben és többet arra, amiben a testüket utaztatják és miért olyan kíméletlenek és fukarok azzal, amiben a lelküket. Ráadásul autóból több is jut egy életre, le lehet cserélni, lehet újat venni és lehet nélküle is élni, de a testünk csak erre az életre szól.

Ha képesek lennénk igazán szeretni a testünket ítélet és bírálat nélkül, akkor igazán sok örömöt lelhetnénk benne. A testünkön keresztül érezzük és fogjuk fel a világot, minél kevesebb rajta az ítélet, annál tisztábban.

S míg a testünk. a végtelen öröm forrása, egyben a lelkünk tükre is. Megmutatja hányadán állunk magunkkal és a lelkünkkel. Az ép test, ép lélek, akár meg is fordítható, sőt nekem így az igazi, ép lélek ép testben utazik.

Ha szeretem a testem, meg fogok adni neki minden jót. Ha sanyargatom, akkor állandó kompenzálásért fog kiáltani. Az anyatermészet sem fukarkodott, mert kitalálta nekünk például az endorfint – a jutalomhormont – ami intenzív mozgás, szülés, szoptatás, tánc és szex közben szabadul fel nagy mennyiségben. Ha belegondolunk pont ennyi, ami minden archaikus társadalomban a törzsi lét alapját adja, és a túlélést szolgálja. A testünk épsége mindennél fontosabb, még sincs kocka hasuk, nem szálkásítanak és szilikon mellük sincs.

  • Szerintem a test épsége és a kor szerinti szépségideál nem feltétlenül fedi egymást, sőt időnként életidegen. 

Tartós és érdemleges változást, csak a szereteten keresztül lehet elérni. Ha őszinte vagyok magamhoz és őszintén fel merem vállalni a vágyaimat, álmaimat, céljaimat akkor alakítsam a testem ahhoz, hogy általa is megélhessem ezeket. Ha hegyet akarok mászni, edzem meg hozzá az izmaimat, ha “Dávid-szobor” férfiakkal akarok szeretkezni, tegyem vonzóvá magam az ő számukra, ha élvezni akarom a szexet, tegyem olyanná a testem, aki képes élvezni önmagát, az érzékeket, ha repülni szeretnék, növesszek szárnyakat. Vaaaagy, igazítsak a céljaimon az adottságaimnak megfelelően. Vaaaaaagy, ami mégjobb – mint mindig – is-is.

  • De az első, amit megkérdeznék magamtól mindig is, mi az öröm nekem ebben?
  • Van benne örömöm? Nem az a kérdés örülnék-e, ha lefogynék, meghíznék, izmosodnék stb, hanem a folyamat, míg eljutok oda, van-e benne öröm? Mert a célba érkezés egy pillanat és akkor mi van a többi pillanattal?

Az access consciousness a testtel is foglalkozik és testkezeléseik is vannak. Pl. megtanít arra, hogy kommunikálj a testeddel, mert a tested folyamatosan kommunikálni szeretne Veled.

Amit megfigyeltem magamon, hogy pl. a testem egy csomó mindent nem akar, amit viszont én ennek ellenére csinálok vele. Egyáltalán nem akar dohányozni, nem akar alkoholt inni, de még enni is csak ritkán. Minden, amit csinálok, azt az agyam akarja. Mi lenne, ha kísérletbe fognánk. Mi van, ha ítélet nélkül elfogadnánk a testünk üzenetét és engednénk neki, az agyunkat felülbírálva?

A test a lélek temploma. Nekem ez egy kicsit mást jelent, mint ahogy a templom is. Jézus azt mondta, ne menj kézzel épített templomokba. Az én templomom a természetben. Ezerszer inkább érzek ott egy vallásos áhítatot, érezve az egységet, a harmóniát, a szimbiózist és a minden mindennel összefüggést, mint egy templomban. Így nekem ez a gondolat is ezt a szimbiózist jelenti. Légy szimbiózisban önmagaddal, a lelkeddel, és a testeddel. Az én nézőpontomból, nem a testedet kell tisztán tartani a lelked számára, hanem a lelked, tudatod fogja alakítani a testedet. Bár lehet, hogy itt még sincs is ellentmondás. Olyan lesz a templom, amilyen a gyülekezet. Bár számomra ez is tudatosságot helyezi előre.

Ezért tartom fontosnak  lelkesedést! Amiben nincs lelkesedés, azok csak üresen kongó falak, mely inkább elhatárol, mint menedéket nyújtana. Legyen szó bármiről. A testről, egy kapcsolatról, munkáról, az otthonról. Ha nincs benne a lélek, csak elhatárol.

Szeptembertől csoportosan teszünk felfedezést, mit teremt számunkra, ha újra kommunikálunk a testünkkel. Felfedezzük testünk tudatosságát és szimbiózisba kerülünk azzal. 🙂 Mennyi örömet és mennyi változást hozhat ez létre számunkra, mind fizikai, mind lelki egészségünk szempontjából? 

Tarts velünk! A részletekkel hamarosan jövünk!

Dúla, Fényderítő, Access Bars, Body, Facelift Facilitátor, Bowen kezelő

Szakértői oldalam

Cikkeimet itt olvashatjátok

Bérces Virág

Dúla, Fényderítő, Access Bars, Body, Facelift Facilitátor, Bowen kezelő Szakértői oldalam Cikkeimet itt olvashatjátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.