Nagy Lépés 2017, Magyarország (The Giant Steps)

Egy évvel ezelőtt Viliam Mauritztól – egy Svájcban élő magyar származású szobrászművésztől – kaptam egy felkérést, hogy működjünk együtt az általa Ausztráliából világ-körüli útjára indított Nagy lépés (The Giant Steps) nevű kezdeményezés magyarországi megrendezésében. Az alapötlet: felhívni a figyelmet, hogy mit okozunk a Földön jelenlétünkkel, mit hagyunk örökül magunk után, mit teszünk, hogy jobb legyen ez a világ.

Viliam szabad kezet ad és várja a jelentkezőket, támogatókat, akik hozzánk hasonlóan be tudják mutatni a hagyományainkon, kultúránkon, a napi alkotó-teremtő tevékenységükön keresztül mit tesznek, hogy szebb, békésebb, jobb lehessen a világunk. Hogy lábnyomaink után ne por és hamu maradjon, hanem virágzó élet fakadjon.

Szervezőként, rendezőként én a megosztottság nélküli, hasonló értékrendet követő emberek összefogásában, a közös felelősségvállalásban látom a jelent és a jövőt. Ezt szerettem volna láttatni a filmben: én ilyen lábnyomot kívánok hagyni magam után.

 

A Nagy Lépés 2017 from FlyingEyes Media on Vimeo.

Néhány gondolat az elmúlt két évünkről, ami alapján Viliam minket választott:

 

  • Az első botladozó lépést 1996-ban tettük, amikor a biztos megélhetést magunk mögött hagyva vidékre költöztünk, hogy természetközeli otthont teremtsünk születendő gyermekeinknek. Teljesen az alapokról hoztunk létre egy virágzó kis életteret.
  • Hetedik éve egyedül nevelem három lányomat. Két éve készült az első film rólunk, ahol ablakot nyitottam a külvilág számára, hogy láthassák közel húsz év munkájának eredményét, az ember-állat-növény közti harmónia létrejöttét.
  • A film utáni érdeklődésre tekintettel nyitottam egy Facebookos profilt, ahol bemutatom mindennapjaimat, megosztom gondolataimat. Az eltelt időszakban közel 3000-en jelöltek ismerősnek és 1600-an követnek.
  • Egy éve indítottuk az “Élet Iskola, ahol nincsen diploma” oldalt (facebook.com/azeletiskola), amire mára már több mint 10.000-en kíváncsiak.
  • Ezzel egy időben már az ajtót is kinyitottam azok számára, akik érdeklődnek az életmódunk, életfilozófiánk felől, vagy változtatni szeretnének életükön.
  • Fél éve, hogy az Élet Iskola oldal követői egymással is meg tudják osztani gondolataikat: elindítottuk az Élet Iskola csoportot (facebook.com/groups/azeletiskola), ahol pillanatnyilag 6700 tagot számlálunk.
  • Pár hónapja pedig indítottunk egy alcsoportot azok számára, akik hasonló gondolkodású, azonos értékrendű társat, párt szeretnének találni. Úgy gondolom hosszú távú kapcsolatnak így nagyobb az esélye. Emellett további alcsoportokat is tervezünk, hogy a különböző témakörökben hatékonyabban tudjunk együttműködni, megosztani gondolatainkat.

Elindítottunk egy társadalmi szemléletformáló mozgalmat, melynek célja a vidék lakosságmegtartó erejének növelése; a természetközeli életformák bemutatása, azok értékeinek megőrzése; a vidéki és a városi hasonlóan gondolkodó emberek összekapcsolása.

 

A havonta a Kassai-völgyben megrendezett előadások, beszélgetések mellett a virtuális felületeinken is szeretnénk a már működő értékteremtő közösségeknek, embereknek lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra. Akik már gyökeret eresztettek bemutathatják tevékenységüket, értékeiket, életterüket, hogy így találhassanak hozzájuk hasonlóan gondolkodó társakat, ezáltal újjáélesztve, élettel megtöltve környezetüket.

 

Az Élet Iskola szellemi központjának otthonomat és a hozzá tartozó 3 hektáros birtokot ajánlottam fel, mely egy kis átalakítás után találkozók, konferenciák, táborok, fesztiválok helyszínhelye lehet.

Köszönöm a lehetőséget Viliamnak, Kassai Lajosnak és mindenkinek, aki segített, hogy létrejöhessen ez a film!

Ha úgy gondoljátok, hogy van létjogosultsága a gondolataimnak, tegyetek róla, hogy minél több helyre eljusson!

 

Szombathelyi Tibor

 

Forrás: Az Élet Iskola, ahol nincsen diploma

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.