Sas, mint erőállat
A gyönyör alanyi jogon mindenkinek jár!
Bántalmazó párkapcsolatok
Miért van ennyi, magányos “Erős” Nő?
Osho Zen Tarot – Tükör kirakás
Mi is az álom valójában?

Nem várt gyermek vagyok!

Vajon milyen esélyekkel indul az életbe az, akit nem vártak a szülei? Akit nem is szerettek volna, hogy megszülessen? Gyakran találkozunk ezzel a témával, mind a kineziológiai kezelések során, mind a családállítások alkalmával.

 

Egy kisgyermek számára létszükséglet a szeretet. Ő nem akar mást, csak azt, hogy szeressék, gondoskodjanak róla, és hogy ő is szerethesse a szüleit. Csak a gondoskodás nem elég. Ha a gyermeket szülei nem szeretik, ha nem él harmóniában, olyan megrázkódtatás éri ez által, amit lehetséges, hogy élete végéig nem tud feldolgozni.

 

Egy kliensem elmesélte, hogy őt nem akarták a szülei. Amikor édesanyja megtudta, hogy gyermeket vár, minden lehetséges eszközt igénybe vett, hogy megszüntesse a terhességet. Egy másik kliens azt mesélte el, hogy amikor ő megszületett, édesanyja megpróbálta megölni őt. Sajnos nem egyedi esetekről van szó. Gyakran találkozom olyan emberekkel, akiket anyjuk olyan mértékben taszított el magától, hogy még bűncselekményt is képes lett volna elkövetni.

Vannak személyiségjegyek, tulajdonságok, amelyek rendszerint mindannyiunknál jelen vannak. A legjobban szembetűnő, az önbizalomhiány. Igen sokan szenvednek kisebb- nagyobb mértékű önértékelési zavarban.

Gyakran hangzanak el ezek a szavak:

  • Én, nem kellek senkinek
  • Engem nem szeret senki
  • Haszontalan vagyok, nem vagyok jó semmire
  • Úgyis minden hiába, nekem semmi nem sikerül

Ezek az elképzelések önmagukról, mind-mind visszavezethetőek már a méhen belüli időszakra is. A magzat közvetlenül érzi édesanyja félelmét, ijedtségét, vagy bármilyen más negatív érzelmét, állapotát. Később ez a helyzet csak tovább romlik, amikor a megszületés után az anya felől jövő szeretetet a gyermek nem érzi.

Azok az emberek, akik a fentebb említett hasonló körülmények között születtek meg, legtöbbször nem hiszik el, hogy szerethetők. Bármilyen jó kapcsolatban élnek, bármilyen sokat bizonygatja házastársuk, hogy szereti őket, számukra ez elképzelhetetlen. Legtöbben rossznak érzik magukat, nem találják helyüket a világban, és azt gondolják, hogy nincs senkinek szüksége rájuk. Ebből a negatív érzelemvilágból adódó viselkedésük következménye az lesz általában, hogy a külvilág ezeket az elképzeléseket vissza is igazolja. Gyakran féltékenyek, mert úgy gondolják, párjuk biztosan talál náluk sokkal jobbat. Féltékenységükkel pedig éppen azt vonzzák be, amitől a legjobban félnek.

Azok a gyermekek, akiknek megszületését a szüleik nem várták, a felnőttkori kapcsolataikban gyakran két szélsőséges viselkedés közt ingadoznak.

 

  • Lehet, hogy túlzottan ragaszkodnak mindenkihez, aki belép az életükbe, és túlzottan vágynak a szeretetre, amit szüleiktől nem kaptak meg. Ezt a szeretet próbálják pótolni aztán párkapcsolatukban is. A társ azonban nem képes ezt a fajta szeretetet megadni, és ez előbb vagy utóbb a kapcsolat rovására megy.
  • A másik véglet, amikor egyáltalán nem kötődnek senkihez, mert legnagyobb félelmük az, hogy elveszítik azt, akit szeretnek, vagy az, hogy az nem szereti őket viszont. Ezért úgy gondolják, ha távol tartják maguktól a másikat, úgy könnyebb lesz az életük.

Nők esetében előfordul, hogy nem akarnak gyermeket vállalni, mert tudat alatt attól félnek, hogy ők sem tudnak majd szeretetet adni gyermeküknek, ahogyan nekik sem tudott az édesanyjuk. Gyakran védekezésül az elhízást választják. Mintegy védelemmel veszik körbe magukat a hájjal a fájdalom ellen, amit mások visszautasítása okozhat. A visszautasítás lehetősége mindig pallosként lóg a fejük felett, hiszen magzatként az első, amivel szembesültek, az elutasítás volt. Mivel tudatalatti programjukban az a megerősítés fut, hogy nem kellenek senkinek, és nem valók semmire, ezért gyakran önsorsrontó életet élnek. Hiányzik az ősbizalom, az önbizalom, a biztonság, a támogatás érzése.

Nem könnyű sorsot él az, aki ilyen körülmények közt született. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy az a szülő, aki nem tudja elfogadni a gyermekét, már maga is hasonló mintával jött a világra. Ha megnézzük ezeknek az anyáknak a családi hátterét, legtöbbször hasonló szülőkkel találjuk szembe magunkat.

Hogy tudna valaki szeretetet adni gyermekének, ha maga sem kapott soha?

Azoknak a gyermekeknek, akik így születtek, a legfontosabb feladatuk, hogy megértsék édesanyjuk/édesapjuk viselkedését, és elfogadják szüleiket úgy, ahogy vannak. Ha elfogadják azt, hogy a szüleik csak ennyit tudtak adni, mert maguk sem kaptak többet, sokkal több esélyük lesz teljes életet élni.

A családállítások során, a szüleikkel szembenálló gyermekben – ha sikerül ez a megértés, és elfogadás – gyakran több évtized elfojtott fájdalma kerül felszínre. Ha ebbe az elfojtott fájdalomba bele tud ereszkedni, és átéli azt, akkor azokat a dolgokat, amelyeket eddig nehézségként élt meg, és ezután önmaga hasznára tudja fordítani.

Ahhoz, hogy teljes életet tudjunk élni, hogy megtaláljuk helyünket a világban, az egyik alapvető dolog, hogy szüleinkkel rendezzük a kapcsolatunkat. Lehet, hogy nem vártak bennünket, mert ők is nehéz életet éltek, de megkaptuk általuk az életet, ami önmagában is csodálatos dolog. Bármi történt is akkoriban, felneveltek bennünket, és gondoskodtak rólunk. Ezért pedig mindenképpen köszönetet érdemelnek.

Lukács Tünde

 

 

 

Ha úgy érzitek tetszett a cikk, és még többet szeretnétek olvasni tőlünk, akkor a facebook oldal kedvelés gombjára kattintva, beállíthatjátok, a követésünket. Mégpedig úgy, hogy a „megjelenés elsőként” gombra kattintotok rá. Ha tetszett osszátok meg a cikket, és köszönjük a hozzájárulásotokat a Kicsi Budoár Magazin népszerűsítéséhez.

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*