Osho Zen Tarot-A Kelta kereszt kirakás
Az érintés varázsa
Amikor a férfi kiakaszt
Azt akarom, hogy tegyél boldoggá!
Fiatalabb Férfi a szerelmem! Borzasztó!?
Mindennapi mumusaink az érzelmek

Nyílt levél Édesapámhoz

nyíltlevélédesapamhozNagyon pici voltam, mikor elmentél, semmire nem emlékszem.

Az első élénk emlékem arról, hogy magaddal vittél az, mikor megszületett a húgom, pici baba volt még. Emlékszem ott álltam a pelenkázónál, és figyeltem, ahogy tisztába teszed őt.

Aztán emlékszem, mikor már nagyobb volt, és megint nálad nyaraltam. Emlékszem az új feleségedre, nem szeretett engem. Segítenem kellett neki a házimunkában, ha te nem voltál ott, sosem játszhattam.

Féltékeny volt rám!

Arra is emlékszem, hogy veszekedett veled, mert a húgomnak sosem olvasol könyvből, csak nekem, ha ott vagyok. Erre te azt felelted, hogy a húgom még túl kicsi ahhoz, hogy türelmesen végighallgassa.

Arra is emlékszem, hogy összepakoltam a ruháimat, mert haza akartam menni anyuhoz. Nem akartam a feleségeddel maradni, aki nem szeret engem és mindig bánt. Előttem van a kép, mikor megláttad, hogy pakolok és elmondtam, hogy el akarok menni. Nem voltál dühös, nem nevettél ki, nem mondtad, hogy hisztis vagyok. Csak kérdeztél, én válaszoltam beszélgettünk, mint két felnőtt ember, pedig még csak kisgyermek voltam! Te mégis tiszteltél, és meghagytad nekem a döntést, még most is hallom, amit akkor mondtál:

  • Gondold végig még egyszer, és ha akkor is menni akarsz, hazaviszlek.

Maradtam. De mikor hazavittél, és anya megkérdezte, minden rendben volt-e? Láttam, ahogy anyára néztél, ahogy lehajtottad a fejed, szégyellted magad, azért, ahogy az új feleséged bánt velem. Akkor abban a pillanatban nagyon sajnáltalak, tudtam, hogy anya haragudni fog, és azt is tudtam, hogy többet nem jössz értem.

Így is lett, nem jöttél. Évek teltek el, és nem jöttél. Anya is újra házasodott, volt egy nevelőapám. Emlékszem mindenki azt akarta, hogy őt hívjam apának, mert az igazi apám egy szemét, aki megcsalta anyámat. Így nőttel fel évekig, hogy ezt hallgattam, de valahogy sosem hittem el! Nem a megcsalást, hanem azt, hogy az apám egy szemét, felelőtlen és rossz ember.

Megszoktam és elfogadtam, hogy az én apukám már nem jön értem, és nem törődik velem. De meg voltam győződve arról, hogy ha már másik felesége lesz, akkor megint jönni fog. Nem adtam fel a reményt! Türelmesen vártam. Egészen addig a napig, amíg meg kellett tanulnom leírni a kicsi „s” betűt.

A nevelőapám ült velem az asztalnál, már a sokadik oldalt írtam tele az „s” betűvel, de nem ment, én is láttam mennyire csúnya, de már olyan fáradt voltam, fájtak az ujjaim. Sosem felejtem el a következő mondatot, amit akkor hallottam a nevelőapámtól:

  • Most már elég volt! Innentől kezdve ahányszor elrontod, annyi pofont fogsz kapni!

Először nem vettem komolyan, de bizony a következő „s” betű is ronda lett, úgyhogy csattant a pofon. Nem értettem, miért csinálja, hiszen ez csak egy betű? És még olyan kicsi vagyok, majd megtanulom. Sírtam, és féltem, hogy jön a következő pofon a következő s betűnél, úgyhogy nem írtam többet, csak sírtam. Az volt az első pillanat, mikor nagyon mélyen fájt a hiányod.

  • Miért nincs itt az apukám? Miért nem vigyáz rám? Miért nem véd meg engem?

Ekkor anya lépett a szobába és mondta a nevelőapámnak, hogy most már hagyjon, majd megtanulom. Közben a fájdalomból és az ijedtségből düh lett. Emlékszem magamból kikelve beszéltem anyámmal:

  • El fogom mondani apának, hogy megütött! Meg fogom keresni, és elmondom! És ha még egyszer megüt, akkor apához költözöm!

Anyám csitítgatott, hogy nem kell mondani senkinek semmit, de én hajthatatlan voltam, és ezt ő is tudta. A nevelőapám soha többé nem ütött meg. Nem tudom, hogy mi tartotta vissza, de én titokban arról fantáziáltam, hogy az én apukám biztos megtudta valahonnan, hogy bántott, és jól befenyítette.nyíltlevélédesapamhoz2

Egészen kamaszkoromig nem sok kapcsolatunk volt, amíg oda nem költöztél a mi utcánkba. Persze volt bennem harag, hogy elhagytál, de a szereteted utáni sóvárgás erősebb volt. Nagyon sok rossz dolgot hallottam rólad, amíg felnőttem, voltak pillanatok, mikor majdnem meggyőztek, de a szívem mélyén éreztem, hogy ezek a dolgok nem igazak.

Megkerestelek, rendszeresen látogattalak, és te szeretettel fogadtál. Tudni akartam, hogy olyan ember vagy-e, amilyennek képzeltelek? És tudd meg, olyan voltál, de még mennyire! Bármikor mehettem hozzád, bármilyen problémával! Mindig volt rám időd, mindig figyeltél rám, és tudtam, hogy bár nem voltál velem, mindig szerettél!

Minden kislány egy hősként képzeli el az édesapját! Olyan férfinak, aki hatalmas és erős, és bármi történjék, mindig ott lesz, ha szüksége lesz rá!

Gyermeteg álmok-ezt mondják az emberek.

Majd ha felnősz, elmúlik, és én vártam, mikor múlik el. Most 37 éves vagyok, de most is ugyanúgy látlak! Hatalmas vagy, erős, és bármi történik, mindig ott vagy, ha szükségem van rád!

Tudom, hogy hibáztál, tudom, sokat, ahogy mindenki más! Tudom, hogy furdal a lelkiismeret, mert elhagytál és nem maradtál velem, de tudnod kell, hogy én nem haragszom Rád!

Nincs bennem harag, nem ítélkezem, biztos vagyok benne, hogy akkor, abban a helyzetben azt a döntést hoztad, amit akkor a legjobbnak véltél. Felnőtt fejjel már tudom, hogy egy működő házassághoz két ember kell! Biztosan anyám is hibázott, nemcsak te, de mit számít ez már ennyi idő után!nyíltlevélédesapamhoz1

Azt akarom, hogy tudd, te az én Hősöm vagy! Nem akarom, hogy egy életen át ostorozd magad miattam! Engedd el a múltat édesapám, én is ezt teszem!

 Igen, felnőttem, akkor is, ha fizikailag nem voltál velem. De valójában sosem hagytál el! Mindig ott voltál, sosem felejtettelek el, és tudom, hogy te sem feledkeztél meg rólam! Lehet évek kellettek hozzá, de újra az életem része vagy, már hosszú idő óta, és tudom, hogy ez már így is marad!

Talán ledöbbensz majd, ha ezt olvasod, és nem fogod érteni, miért is teszem közkincsé az életünknek ezt a részét. De tudnia kell minden, apa nélkül felnőtt lánynak, hogy a szívükre kell hallgatniuk, bármi rosszat is mondtak az édesapjukról. Tudniuk kell, hogy a szeretet mindent legyőzz, és minden rosszat megsemmisít!

Lehettem volna én is sértődött kamasz, aki tudomást sem vesz az apjáról, de nem ezt tettem, és nem bántam meg! Végtelenül büszke vagyok arra, hogy a te lányod lehetek, és bármit is gondolsz most magadról,

tudnod kell, hogy bár évek maradtak ki, te mégis jó apa voltál, és az is maradtál!

 

Holics-Mester Marianna 

Kicsi Budoár Marianna

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*