Oroszlán, mint erőállat

Tekintély, önbizalom, erő

 Gyerekként láttam először élőben az oroszlánt, és nagyon felháborodtam a fogva tartásán. Kicsi ketrecbe szorongott, enerváltan és hitehagyottan. Soha nem szabadna állatokat fogva tartani azért, hogy az ember jól kiszórakozhassa magát rajtuk. Fájt így látni ezt a gyönyörű nagyvadat, illata, – mert nekem illatos volt, – a mai napig az oromban van, ha rágondolok.

 

Az oroszlán talán a legfenségesebb állat, akit csak ismerek. A nap állata. Csodálattal nézem gyerekkorom óta szinte az össze természetfilmet, amit csak vetítettek róla. Sokáig nem tudtam, mi ez a megfoghatatlan vonzódás az oroszlánoktól, míg az egyik éjjel megálmodtam, hogy a nőstényoroszlán a totem állatom. Mi is az a totem állat? Az Állati erő című cikkemben megtaláljátok.

 

 

Az oroszlán, a fizikai síkon, vagy álomban is megjelenhet. A megjelenésétől függően kell értelmezni az itt leírtakat. Legyünk intuitívak és hallgassunk a belső sugallatra, érezzük az erőállat energiáját, hangolódjunk rá, és meg fogjuk hallani az oroszlán üzenetét felénk.

 

Oroszlán medicina:

 Ha az oroszlán beszökken az életünkbe, akkor arra szólít fel, hogy térjünk vissza belső középpontunkba, és cselekedjünk lényünk magjából kiindulva. Gyakran felaprózzuk magunkat, vitatkozunk fentről, lentről, jobbról, balról, és elveszítjük rálátásunkat bensőnkre. Természetesen ott, a forgószél közepében rejlik az erő, a nyugalom, a mesteri tudás, az önuralom, a koncentráció és a bölcsesség. Az oroszlán arra emlékeztet, hogy ne cselekedjünk mindig azonnal, hanem először nyugodtan gondoljuk végig a dolgokat, hagyjuk munkálkodni bennünk őket anélkül, hogy végkövetkeztetést levonnánk. Bizonyos dolgok saját maguktól megoldódnak, ha középpontunkban maradunk és mindent pontosan megvizsgálunk ahelyett, hogy felelőtlenül cselekednénk.

 

Azok a tettek, amelyek bensőnkből erednek, erővel rendelkeznek, és kevés energiát igényelnek, hogy a hatékonyságuk megmutatkozzon. Az inspirált cselekvés önbizalmat ad, és tekintélyt.

 

 

Pozitív oldalát tekintve:

Az oroszlán elvezet az önbizalomhoz, a saját magunkba vetet hithez. Engedjük, hogy a bennünk élő Nap tündököljön, mert ereje és sugara boldoggá tesz mindenkit, akit megérint, még magunkat is. Az isteni hatalom és dicsőség már bennünk van, fejlesszük ki az erőt és a kitartást oroszlánszívűnkből.

 

Ismerjük meg magunkat, és tanuljuk meg megérteni belső folyamatainkat, miközben a világ elé lépünk, és kipróbáljuk az erőnket.

 

Az oroszlán az isteni forrást képviseli, a tudatosságot, amelynek fénye és melegsége mindent átjár. Megtanít arra, hogyan lobbantsuk lángra és őrizzük meg az igazság tűzét, és ha szükséges, hogyan lehet vele szabályszerűen begyújtani, hogy minden lángra boruljon.

 

Az erőt, a győzelmi akaratot, a vitézséget, a bölcsességet, az autoritást és a bátorságot képviseli. Megtanít arra, hogy higgyünk magunkban, és emlékeztet a kitartásra.

 

Negatív oldalát tekintve:

Az oroszlán kicsapongásra, önimádatra, autoritási és hatalmi problémákra, saját erőbe vette hiányos bizalomra utal. Óvakodjunk a túlzott forróságtól, haragtól, méregtől és az oroszlán minden agresszív megnyilvánulásától.

 

Affirmációi:

„Szívből cselekszem.” – „ Bensőm közepében erő lakozik.”

 Forrás: Jeanne Ruland Az állatok ereje

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars testkezelő

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Szakértői oldalam

Cikkírói bemutatkozóm 

A cikkeimet itt olvashatjátok

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens, Access Bars testkezelő Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna. Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm  A cikkeimet itt olvashatjátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.