Segítség, nagymama lettem!

Az anyai lét megtapasztalása hatalmas élmény egy nő számára, hiszen rengeteg változást és kihívást hordoz magában. Vajon ugyanilyen sorsfordulót eredményez az a pillanat is, mikor egy anya belekóstol a nagymama szerepbe? Miben hasonlít, vagy különbözik ez a két életérzés? Kovács Ildikó barátnőm és kolléganőm ma őszintén beszél nektek az érzéseiről, kétségeiről, tapasztalásairól a nagymama létet illetően.

Mi zajlott le benned, mikor megtudtad, hogy nagymama leszel?

Emlékszem egy két évvel ezelőtti, májusi szombat délelőttre, amikor Dávid, a fiam átjött hozzánk.Kapcsolatunk szoros, az életünket talán tudat alatt is úgy alakítottuk, hogy ne legyen nagy távolság közöttünk fizikai értelemben sem. Így részesei voltunk egymás mindennapjainak, annak ellenére, hogy Dávid és párja Nóri, már külön életet éltek. Beszélgettünk mindenféle dolgokról, de éreztem, hogy valamiért nagyon izgatott. Kint voltunk az erkélyen, a párom kávét készített a konyhában.

Dávid egyszer csak hirtelen témaváltással azt mondta:

  • Anya, kisbabánk lesz!

Semmi bevezető „mondani akarok valami fontosat”, hanem csak úgy bele a májusi napsütésbe.

  • Anya, kisbabánk lesz!

Azt mondják, egy embernek 24 óra alatt kb. 50.000 gondolata van. Ezen a napon nekem ebből legalább 10.000 gondolat pár másodpercbe sűrűsödött bele.

Még annyira fiatalok, még ők is gyerekek, albérletben laknak, mint a legtöbb fiatal pár, akik mögött nem milliomos szülők állnak, sokszor küzdenek anyagi gondokkal, semmit sem tudnak a gyerekekről. Egy gyerek megváltoztatja az ember életét, egy gyerek óriási felelősség, Dávid és Nóri is annyira szétszórt tud lenni, Jézusom el fogják hagyni a gyereket bevásárlás közben!

Eközben láttam a fiam örömtől sugárzó, könnyekig meghatódott arcát. Átöleltem, s nevetve, pityeregve gratuláltam. Majd tette ezt a párom is, aki így egy csapásra nagypapi titulust kapott. Az ezernyi kételkedő gondolat kilibbent a fejemből. Tudtam, hogy valami végérvényesen megváltozik az életünkben.

segitseg-nagymama-lettem

Hogyan készültél rá?

Ebből az euforikus állapotból felocsúdva, fejemben a következő párbeszéd zajlott saját magammal:

  • Uram isten, még csak 42 éves vagyok, a nagymamák sokkal idősebbek és komolyabbak, mint én!
  • Mégis mit vártál? Fiatalon lettél édesanya, esélyes volt, hogy fiatalon leszel nagymama is.
  • Jó, jó, de azért még várhattak volna, az idő nem éppen ideális számukra a gyerekvállalásra.
  •  És mikor jön el az ideális idő? Ez a kisember őket választotta ki sok millió ember közül, hogy a szüleik legyenek, s Téged pedig a nagymamájának.  Segítsd, bátorítsd, szeresd őket továbbra is, és minden rendben lesz.
Teltek-múltak a hetek, nem voltam egy klasszikus nagymama, nem kürtöltem tele az ismeretségi körömet a boldog hírrel, nem osztottam meg ultrahangos felvételeket a Facebook-on.  Egyszerűen ízlelgettem magamban a dolgot, érleltem, próbáltam elképzelni milyen lesz Ő, milyen lesz együtt, de őszintén bevallom, csekély sikerrel.

 

Nóri pocakja nőtt, szemmel látható volt, hogy unokám lesz. Már azt is tudtuk, hogy kislány. Amikor beszéltünk róla, a nevén neveztük Őt: Kincső.

Nagyon örültem, ám az elmém nem kapcsolta össze, a két dolgot: a fiam Apa lesz, ami azt jelenti, hogy én pedig nagymama leszek.

Aztán, egy október végi napon vásárolni mentünk párommal, Zolival. Konkrét vásárlási céllal érkeztünk az áruházba, ám amikor megláttam a bébi ruhákat, ez teljesen kiment a fejemből. Valahogy a helyére került az utolsó puzzle darab.

Rájöttem, hogy Kincső nagymamája leszek.

Nagyon ritkán emlékszem az álmaimra. De pár nappal ez után úgy ébredtem, hogy emlékeztem mi történt éjjel álmomban: egy gyönyörű, mosolygós, copfos kislánnyal sétáltam, aki úgy szólított: mami.

segitseg-nagymama-lettem1

Milyen érzés volt először a karodban tartani?

December 24-én együtt karácsonyoztunk a fiamékkal.  Másnap a párom elutazott meglátogatni a szüleit. A korábban megszokottól eltérően én nem tartottam vele. Kincső bármelyik nap a világra jöhetett, s én itt akartam lenni Budapesten, a nagy napon.

26-án a nővéremékhez voltunk hivatalosak ebédre. Sokat nevettünk, igazán jól sikerült, boldog karácsonyi nap volt ez is. Nórin semmi jele nem látszott annak, hogy napokon belül szülni fog. Az orvosa másnap ügyelt, s este nyolc órára várta Őt, hogy megvizsgálja. Megbeszéltük, hogy a vizsgálat után hívnak telefonon. De nem kellett addig várni, már hat óra előtt csörgött a mobilom. Dávid teljesen nyugodtan közölte, hogy nem várnak nyolcig, már indulnak a kórházba, elfolyt a magzatvíz. Nagyon izgatott lettem!

  • Mi legyen, menjek utánatok a kórházba? – kérdeztem.
  • Anya, ne aggódj, minden rendben van. Maradj csak otthon nyugodtan. Hívlak nemsokára.

Két óra körömrágásos várakozás, majd ismét telefoncsörgés.

  • Egész biztos, hogy szülünk – mondta a fiam. – Naná, hisz azt mondtad elfolyt a magzatvíz-gondoltam.
  • De az orvos azt mondta, még van idő és én nagyon éhes vagyok, úgyhogy most rendelek egy pizzát. Nóri jól viseli, nagyon ügyes. Majd hívlak.

Hogy mi zajlott le bennem, s mit tettem akkor?

Éhes vagyok én is, de egy falat sem megy le a torkomon.  Kapcsolgatom a tv-t. Nézek egy filmet, melyben a boldogtalan házasságban élő nő éppen ott akarja hagyni a kórházban a kisbabáját, szerencsére meggondolja magát. Kinézek az ablakon, esik a hó. Felhívom a páromat, elmondom, hogy már a szülőszobán vannak.  Ismét a tv-t nézem. Már elmúlt éjjel egy óra, miért nem hív Dávid? Elbóbiskolok. Csörög a telefonom. Megszületett Kincső! Legyen már reggel, hogy bemehessek a kórházba.

A kórházi kiságyban csepp kislány, pici arcán piros foltocskák, a világra jöttének jelei. A leggyönyörűbb kis teremtés. Cukimóka, ez a becenév jutott eszembe, amikor először megláttam Őt.

3 nap múlva vettem először a karomba. Az első otthon töltött napján. Közelgett a fürdetés ideje. A gyerekek, akik immár szülők lettek, bizalommal telve kérdezték:

  • Ugye megfürdeted, megmutatod, hogyan kell?
  • Hát persze, örömmel! – mondtam én magabiztosan, s közben remegett a lábam.

Hogyan is kell ezt? Istenem, de pici és sír.

Arra gondoltam, ha én izgulok, az nem jó Kincsőnek. Azért sír, mert érzi a bizonytalanságom.  Vettem egy nagy levegőt és lassan, nagyon lassan elkezdtem vetkőztetni. A réges-régi mozdulatok visszatértek, eszembe jutott hogyan is fürdettem Dávidot. Közben beszéltem Kincsőhöz, halk, nyugodt hangon, így magyarázva el Anyának és Apának is, hogy mit kell tenni. Kincső sem sírt tovább. Érezte, hogy a mami kezében, biztonságban van.  Kell ennél több? Úgy zárni az évet, hogy a kezedben tarthatod az unokád, fantasztikus érzés!

segitseg-nagymama-lettem3

Miben más az anyaság és a nagymamaság a te tapasztalatod szerint?

Fiatal voltam, amikor Dávid született. Azt hiszem, ha akkoriban már rendelkezem azokkal az ismeretekkel, tapasztalatokkal, amikkel most, akkor hasonlóan jó anya lettem volna, mint amilyen nagymama most vagyok. Persze ez nem azt jelenti, hogy tökéletes mami vagyok. De most sokkal jobban értem, hogy mit miért csinál egy kisgyermek.

Sokszor hallottam már, hogy azért jobb és könnyebb nagyszülőnek lenni, mert sokkal kisebb a felelősség, mint a gyerekeinkkel szemben.  Hiszen amikor a nagyszülő elfárad vagy épp már nincs kedve unokázni, akkor csak visszaszállítja a szülőknek az unokát. Hogy lehet ez? Mint egy csomagot, fogom és visszaadom? Egy órával előtte pedig hagyom, hogy tele egye magát édességgel, hiszen mire a gyomorrontás tünetei előjönnek rajta, addigra úgyis otthon lesz, az már nem az én gondom? Ebéd helyett 3 gombóc fagyit veszünk neki, hisz olyan édes, annyira örül. Ja, hogy utána torokgyulladása lett? Mindegy, az nem az én dolgom, majd a szülei elviszik orvoshoz.  Nem, ez nem így működik.

Én annyi különbséget érzek anyaság és nagymamaság között, hogy Kincső engem maminak szólít és nem anyának.

Természetesen nem is úgy kötődik hozzám, mint a szüleihez. Hogy nincs velem minden nap, és nem egy lakásban élünk.  A felelősségem abban, hogy Ő egészséges és boldog felnőtt legyen, ugyanakkora, mint a szüleinek. Amikor rám bízzák, ugyanúgy kell vigyáznom rá, mint ahogy a kisfiamra vigyáztam.

Különbségnek gondolom még azt, hogy nagymamaként, érettebb gondolkodással, sokkal többet tanulok Kincsőtől, mint annak idején Dávidtól. Anyaként még nem gondoltam arra, hogy egy kicsi gyerektől mennyi mindent lehet tanulni.

Kitartást: hogy soha, soha nem szabad feladni! Láttam Kincsőt számtalanszor elesni, de Ő semmivel sem törődve mindig újra felállt, ment tovább, és most úgy szalad, hogy alig lehet utolérni.

Elszántságot: mert amiről elhiszed képes vagy rá, azt meg is tudod csinálni. Kincső biztosan elhitte, hogy tud már egyedül enni, amikor először próbálkozott. Mert nagyon magabiztosan fogott hozzá. Persze az első próbálkozások során egy csepp étel sem jutott a szájába, de Ő nagyon komolyan és elszántan folytatta és mára nagyon ügyesen eszik.

Örülni minden apróságnak: hisz az élet csodáit már észre sem vesszük, mert természetes. De Kincső annyira tud örülni egy virágnak, egy kutyának, annak, hogy süt a nap vagy, hogy indulunk sétálni.

S megértettem azt is, hogy egy felnőtt ember is csak úgy tud teljes, boldog életet élni, ha a lelkében képes gyermeki maradni.

 

segitseg-nagymama-lettem4

Szerinted milyen az ideális nagymama?

Azt gondolom nincs olyan, hogy ideális nagymama. Hogy is lehetne, hiszen ideális unoka-gyerek sincs. Nem lehet erre egy sémát húzni. Vannak persze –nevezzük alapszabályoknak, amiket érdemes és be is kell tartani. Egyszerű dolgokra gondolok, mint pl. a nagymama is egészséges ételekkel táplálja az unokát, nem tömi tele édességgel. Nem enged meg neki minden butaságot, csak azért, hogy ne sírjon, miközben Ő épp felfedezi a világot és még nem tud különbséget tenni jó és rossz között. Értem ezalatt azt is, hogy együttműködik a szülőkkel, s ha pl. otthon muszáj ebéd után aludni, akkor a mamiéknál is így kell tenni.  Egyáltalán nem tartom vicces dolognak, hogy amit a szülő nem enged meg, azt a nagyszülő megengedi, mert így akarja kivívni a kisgyermek szeretetét.  Következetesnek kell lenni nekünk, nagyszülőknek is. Ezzel megkönnyíthetjük gyerekeink mindennapjait is.

A legfontosabbnak azonban azt tartom, hogy szeressük az unokánkat, s tegyük ezt feltétel nélkül.

Teljes értékű embernek tekintsük őt az első naptól kezdve. Beszélgessünk vele már akkor, amikor ő még nem tud válaszolni.  S ahogy napról-napra fejlődik, mutassunk meg neki mindent. Hagyjuk tapasztalatokat gyűjteni, természetesen testi, szellemi épségére vigyázva. Azt gondolom nagyon fontos, hogy egy embernek egészséges önbecsülése legyen.  Ennek kialakulásában az első gyermekévek végtelenül fontosak. A szülők mellett ebben sokat segíthetnek a nagyszülők is. Sokszor dicsérjük meg unokánkat, ellenben soha ne alkalmazzunk destruktív kritikát vele szemben.  S dicsérni olyan egyszerű, s annyi mindenért lehet. Felnőttként már természetes, hogy leülünk, felállunk, sétálunk, egyedül étkezünk. De mindezt megtanulni egy kisgyermeknek óriási feladat.  Amikor Kincső először felállt, mosolyogva megtapsolta magát. Mert ezt látta tőlünk: ha valamit ügyeskedett, mindig megtapsoltuk.

Amikor butaságot készül tenni, akkor mindig elmagyarázzuk neki, hogy az miért nem jó és inkább csináljunk mást. Persze előfordul, hogy próbálkozik még kétszer- háromszor, de ilyenkor a felnőtt feladata, hogy találjon olyan elfoglaltságot, ami leköti. Egy kisgyerek nem rossz attól, ha pl. széttép egy könyvet. Nekem kell azt olyan helyre tennem, ahol nem éri el és nekem kell megmutatnom, hogy mire jó a könyv.

segitseg-nagymama-lettem5

Kincső most 21 hónapos, tele van energiával. Egészséges, csupa mosoly, barátságos, nyílt kislány. Boldog vagyok, hogy új fejezetet nyitott életem könyvében, s remélem, a még üres lapokat teleírhatom számtalan közös élménnyel.

 

Köszönöm a Kicsi Budoárnak a lehetőséget. Jó volt visszagondolni az elmúlt két év pillanataira, valamint előretekinteni, s tudni, hogy mennyi remek dolog vár még rám nagymamaként.

 

Holics-Mester Marianna

 Zen Coach

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.