Tanmese, az önelfogadásról

 Ki vagyok én?

 

Amikor először kinyitotta a szemét, kíváncsiskodó állatok hada vette körül. Sokan meg akarták fogni, tapogatni, mint akik nem hisznek a szemüknek. De többen megijedtek tőle, hisz annyira más volt mind ők, rémülten elmenekültek a közeléből, és biztos távolságból tekingettek a lényre. Ennek a hosszú nyakú valaminek, barna színű volt az eleje, de a feneke és a lábai csíkba meneteltek át, mint minden „rendes” zebrának a csapatból. Az állatka, hihetetlen különleges volt, főleg ennyi egyforma csíkos zebra között. Sokan összesugdolóztak a háta mögött, hogy biztos fent hordja az orrát, hisz ilyen különc kinézete van, és tuti valami rosszban sántikál, mert még a szeme sem áll jól. A kis lény viszont csak rémült volt, éhes, és mérhetetlenül fáradt. Arra a kérdésre, hogy ki ő egyszerűen nem tudta a választ, sőt azt sem, hogy került a zebra csapat kellős közepébe.

 

  • Tényleg ki vagyok én? – tette fel a kérdést most már saját magának, miközben megrebegtette gyönyörű szempilláit.

 

Biztos zebra vagyok, ha itt ébredtem a csapattal – gondolta, bár ezt a megállapítást kicsit sántának érezte, de elhessegette az igazságot, amit legbelül érzett. Iszonyatosan meg akart felelni annak a sok elvárásnak, amit a zebrák támasztottak neki, mert nem akart egyedül maradni. Ha már a kinézete ennyire más, legalább a lénye zebra legyen. – vélte, és átzebrásította magát. Úgy evett, futott, játszott, mint a zebrák, bár borzasztóan nehéz volt ez számára, de inkább megalázkodott és jópofizott, csak tartozzon valakikhez.

Legbelül mégis tudta, hogy a másságával soha nem fogják elfogadni, bármennyire is dolgozik benne a megfelelési vágy. mindig egy fura kis lény lesz számukra, akitől félnek, még ha igyekeznek leplezni is azt. Aztán eljött a nap, amikor nem bírta tovább a saját maga álságos viselkedését, elhagyta a csapatot és útra kelt, hogy megtalálja – Ki is ő valójában?

 

Addig mendegélt, amíg egy csodálatos állat- és szín kavalkádhoz nem ért. Ők voltak a zsiráfok. Valami megmagyarázhatatlan tiszteletet és csodálatot érzett irántuk. Olyan jó lenne közéjük tartozni! – ábrándozott, és ámulva nézte, a megaóriásokat. Én biztos a zsiráf rokona vagyok, de mégse úgy nézek ki, mit a zsiráfok. – állapította meg magában. A nyakam hosszú, a nyelvemmel és a szempillámmal együtt. Ó, akkor én egy törpe zsiráf vagyok, csíkos hátsó féllel! – örvendezett a kis állatka, és elkezdett beszélni a zsiráfokhoz. Ők azonban annyira „fent” voltak a lombok között, hogy nem hallották a hangját. Egyszerűen nem érzékelték őt, keresztül néztek rajta. Ez így ment egy darabig, míg a kis különlegesség belefáradva abba, hogy nem akarják őt, tovább nem állt.

 

  • Ki vagyok én, most már nagyon szeretném tudni?

Ment mendegélt, míg egy csapat okapihoz nem ért. Meglátta őket, és elöntötte a boldogság. Megtalálta a csapatát és ennek végtelenül örült. A csapat is azonnal befogadta őt, enni, inni adtak neki, és most először tudta, hogy egyívásúakkal van, akik szeretik és megtanítják, hogy gondoskodjon magáról. Hosszú utat járt be a megfelelés vágytól, az önelfogadásig, de megérte. A rengeteg tapasztalás után, megpihenve és fellélegezve, még elalvás előtt ezek voltak az utolsó gondolatai:

  • Az lehet, hogy okapi vagyok, de voltam már zebra, zsiráf is, sőt kiközösített fura lény is. Akkor ki is vagyok én? Talán nem is ez a lényeges csak az, hogy örömöm legyen abban a valakiben, aki épp vagyok.

Nőiség és Párkapcsolati konzulens

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Szakértői oldalam

Cikkírói bemutatkozóm 

A cikkeimet itt olvashatjátok

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna. Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm  A cikkeimet itt olvashatjátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.