Interjú Havas Andival, a tantrikus, tao, avagy érzéki masszázsról
“Igaz szerelem”
Az információs gyógyítás
A békakirályfi csókja
Mi a kvantum tudatosság, kvantum szemlélet?
Ha interneten írogatsz, az nem megcsalás?

Tiszteld a gyermekedet!

Mikor eljön az a pillanat, hogy szülővé válsz, az egy olyan euforikus állapot, amelyet nem lehet máshoz hasonlítani. Egyszerre van jelen a szeretet, a boldogság, a bizonytalanság és annak a tudata, hogy már nem csak a magad, hanem a gyermeked életéért is felelős vagy!

Minden édesanya azt szeretné, hogy gyermeke boldog, kiegyensúlyozott felnőtté váljon, aki megállja a helyét az élet viharában. Ezért nagyon fontos, hogy a szeretet és a gondoskodás mellett a gyermekünknek járó tisztelet is megadjuk.

„Meg akarom adni neki azt, amit én nem kaptam meg!”

Tudatában kell lenned annak, hogy a gyermeked nem a te kicsinyített másod! Mivel te neveled, tanítod (még akkor is, ha nem vagy tudatában) így nyilvánvalóan sok mindenben hasonlítani fog rád, de bőven lesznek dolgok, szituációk, melyekben teljesen ismeretlen lesz a terep. Itt fogod majd észrevenni igazán, hogy a gyermeked egy önálló emberi lény, önálló személyiséggel, érzésvilággal, melyet el kell fogadnod. Sok szülőnél látom, hogy a saját, meg nem valósított vágyait próbálja megélni a gyermekein keresztül. tegyük fel, anyuka táncolni akart, de nem volt lehetősége rá. A lányának viszont meg tudja adni ezt a lehetőséget, és mire a kislány észbe kap, már rendszeresen jár táncórákra. Anyuka teljesen biztos abban, hogy jó döntést hozott, hiszen a tánc egy nagyon jó sport egy lány számára, fejleszti a ritmusérzékét és egészséges testtartást biztosít. De vajon a kislánya is így gondolja? Tényleg szeretne táncolni? Anyuka úgy gondolja a lánya még túl kicsi ahhoz (7-8 éves), hogy ebben önálló döntést hozzon, majd Ő dönt helyette, és döntött is. De mi van akkor, ha a kislány nem akar táncolni? Nem is szereti, és mivel nem szereti nem lesz sikerélménye sem a táncban!

Vajon el fogja mondani az édesanyjának? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem! Mégpedig azért nem, mert a gyermek bárhogy viselkedik is, mindig a szüleinek akar megfelelni. Azt szeretné, hogy büszkék legyenek rá! Ha anyuka ennyire lelkes és határozott a táncot illetően, akkor nem akar majd csalódást okozni neki. Ez a megfelelési kényszer hatalmas károkat tud okozni a gyermekünk lelki világában és komolyan kihat a jövőjére is. Bármilyen kicsinek is gondoljuk a gyermekünket, adjunk neki választási lehetőséget! Figyeljünk arra, hogy mi iránt érdeklődik, mi az, ami tényleg érdekli, amivel szívesen foglalatoskodik? Ha nem találunk ilyen tevékenységet, ami jobban kitűnne a többi közül, akkor inkább csak próbálkozzunk, elvégre a puding próbája az evés! De ezt is csak úgy tegyük, hogy előtte megbeszéljük a gyermekünkkel, mondjuk az alábbi módon:

  • Tánctanfolyam indul gyerekeknek a művelődési házban. Megnézhetnénk, milyen is egy táncóra. Lenne kedved kipróbálni?

Igen, tudom! Az is dühítő egy szülő számára, ha még megpróbálni sem akarja azt a tevékenységet, ami szerintünk jó lehet a gyermekünknek. De miért is ne utasíthatná el? Szíve joga nemet mondani valamire, amit nem akar megtenni! Mert bármilyen fiatal is, ez az ő élete, az ő szabadideje, engedjük meg, hogy rendelkezzen felette!

„Tanulj, mert nem lesz belőled semmi!”

Természetesen egyetértek minden szülővel abban, hogy a tanulás, az iskola nagyon fontos. Minden szülő boldog lenne attól, ha csak ötösök szerepelnének a Tájékoztatóban, de nem mindegy, milyen áron! Ismerősek ezek a mondatok?

 „Az a dolgod, hogy jól tanulj!”

„Mégis hogy lehet, hogy már megint csak hármas az a matek dolgozat?”

„Addig nem kelsz fel az asztaltól, amíg nem lesz hibátlan az a fogalmazás!”

Sok szülőtől hallottam már hasonló szavakat. Még arra is volt példa, hogy szülői értekezleten egy anyuka elkérte a matek dolgozatot, hadd nézze át, mit rontott el a kitűnő tanuló kisfia, mert csak négyes lett! Le voltam döbbenve! Aztán szegény kisfiúra gondoltam, milyen görcsös teljesítménykényszer dolgozhat benne, hogy megfeleljen anyukának?

Nem hajszolhatjuk bele a gyermekünket elvárások sorozatába, főleg olyanokba nem, amelyek nem reálisak! Figyelembe kell vennünk a gyermekünk képességeit, hangulatát, aktuális lelki és fizikai állapotát! Mi felnőttek sem tudunk minden pillanatban 100%-ot nyújtani sem a munkában, sem otthon. Akkor hogy várnánk el ezt egy gyermektől?

Én, személy szerint mindig megkérdezem a gyerekeimtől, ha hármast vagy kettest hoznak haza, hogy elégedettek-e ezzel a jeggyel? A válaszuk a legtöbb esetben az, hogy NEM. Fel tudják mérni, hogy többre képesek, tisztában vannak azzal, ha nem figyeltek órán, vagy ha nem szenteltek kellő figyelmet a tanulásra. Ha előre tudom, hogy számonkérés lesz az iskolában, mindig megkérdezem, hogy szükségük van-e segítségre a felkészülésben? Ha nemet mondanak, nem erőlködöm, hagyom, hogy megoldják egyedül, még akkor is, ha tudom, hogy szükség lenne rám.

Úgy gondolod felelőtlen, „nem törődöm” anya vagyok? Én nem így gondolom! Ha egyedül készül fel egy dolgozatra és a várt eredményt hozza számára, akkor az egy hatalmas sikerélmény, mert teljesen egyedül érte el! Miért fosztanám meg ettől az élménytől? Ha meg nem a várt eredményt hozza, akkor megtanulja azt, hogy segítséget kérjen, mert nincs abban semmi szégyellni való! Mindkét esetben a saját tapasztalása alapján fogja megtanulni, hogy legközelebb mi a megfelelő lépés, amit tennie kell! Ezt a tanulási folyamatot ne vedd el a gyermekedtől!

„Azt teszed, amit mondtam, és úgy, ahogy mondtam!”

„Éjen az egoista szülő!” Véleményem szerint nem azért vállalunk gyermeket, hogy elnyomjuk őket és végrehajtó személyzetünk legyen, ha takarításról, mosogatásról, vagy akármiről van szó. Természetesen vannak egészséges elvárások, megállapodások, amihez jó, ha mindkét fél tartja magát.  Igen, elvárható egy gyermektől – ha már kellően nagy és önálló – hogy rendben tartsa a szobáját vagy besegítsen otthon. De nem mindegy, hogyan tálaljuk és az sem, hogy tőlünk mit lát!

Én egyszer kérem, hogy tegyenek rendet! Utána fél óránként rákérdezek, hogy állnak a rendrakással. Sokszor láttam, hogy még bele sem kezdtek. Aztán jó pár óra eltelte után megkérdezik, elmegyünk-e ide-oda? Vagy társasozunk-e együtt? Nézzük meg ezt és ezt a filmet vagy süssünk együtt süteményt. A válaszom ilyenkor egyértelmű NEM! Mert én sem teszek eleget a kérésüknek, miután ők is figyelmen kívül hagyták az enyémet. Ilyenkor kell erősnek lenni! Nem mehetsz be a szobába és nem takaríthatsz ki helyettük, nem viheted ki a koszos ruhákat, sem a tányérokat, poharakat, amit a szobában találsz. Igen, egyetértek azzal, hogy a „mai gyerekek” olyan lusták ezen a téren, mert én is tapasztalom.

Előfordult, hogy három hétig mondogattam a gyerekeimnek:

  • El kéne pakolni! Ki kéne porszívózni! Semmi eredménye nem volt, egészen addig, amíg már ők sem bírták elviselni a rendetlenséget és a port, ami ellepte a szobát, mert én bizony (nagyon nehéz volt kibírnom) nem takarítottam helyettük. Jöttek is a kérdések:
  • Anya hol van a kék farmerem, nem mostad ki?
  • Lehoztad a mosógépbe?
  • Nem!
  • Akkor nem mostam ki!

És miután belátták, hogy senki nem oldja meg helyettük, és nekik is problémákat jelentett ez a tarthatatlan helyzet, megtették, amit kell!

Nagyon fontos

  • Ne dirigálj! Ne üvöltözz, hanem kérj!
  • Ha kérsz valamit, mond el, miért kéred! (néha nagyon fárasztó minden alkalommal rongyosra beszélni a szádat, de megéri!)
  • Kérj segítséget, de ne elvárással, alázattal! A gyerekek imádják, ha szükség van rájuk, fontosnak, felnőttnek érzik magukat tőle.
  • Ne felejtsd el megköszönni, főleg ha kérés nélkül tett meg valamit!

A gyermeknevelés nem elvárások vagy utasítások kiadásának sorozata. A tudatos gyermeknevelés szeret, támogat, terelget, segítséget nyújt és hagyja, hogy a gyermek tapasztalatain keresztül fejlődjön. A gyermeket nem betörni, hanem vezetni kell!

 

Holics-Mester Marianna

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*