Mindig is szerettem volna sikeres vállalkozó lenne, azonban az ambícióim nem voltak ehhez elegendők. Nem volt sajnos saját lakásom, ahova be tudtam volna jelenteni a cégemet, így sokáig azt hittem, hogy az álmom nem is kivitelezhető. Egy nap azonban ráakadtam a TopCegalapitas oldalra, ami teljesen megváltoztatta az életemet. Ahogy nézegettem a csomagajánlataikat megláttam, hogy nem is szükséges saját ingatlannal rendelkeznem, ugyanis tudnak nyújtani székhely szolgáltatást. Ezen úgy fellelkesültem, hogy fel is hívtam az egyik könyvelő ismerősömet és megkezdtük az előkészületeket. Mi sem bizonyítja jobban döntésem helyességét, mint hogy a helyi női magazin felkért címlapsztorinak, hiszen a település legsikeresebb vállalkozója lettem. Hát nem szuper ez a megtiszteltetés? És mindezt a TopCegalapitas-nak köszönhetem, hiszen az általuk biztosított székhely nélkül nem tudtam volna ezt a nagy lépést megtenni.
Miért döntöttem a TopCegalapitas mellett?
A válasz nagyon egyszerű: minőségi szolgáltatások, kedvező áron. Három csomagajánlattal büszkélkedhetnek egyébként, tehát mindenki meg fogja találni a számára legkedvezőbbet és legszimpatikusabbat. Azokra is gondoltak, akik már rendelkeznek bejelentett telephellyel, illetve azokra is, akik még nem tudták megvásárolni a saját ingatlanjukat és a olyan ismerősük vagy családtagjuk sincs, akihez céget tudnának bejelenteni. Én a második csoportba tartoztam, így választhattam, hogy budapesti székhelyet szeretnék vagy pedig egy iparűzési adó mentes övezetben, Újlengyelben legyen a cégem székhelye. Ragaszkodtam a pesti címhez, mivel nem tartottam vészesnek az iparűzési adó mértékét, így a középső csomagot választottam. Külön bónusz volt számomra az, hogy még arra is figyelmet fordít ez a szuper cég, hogy a telephelyen történő bejelentkezés után kihelyezzék azonnal a cégtáblámat és minden postai küldeményt azonnal továbbítsanak a részemre. Nem kell félnem, hogy valamilyen levél elkallódik, hiszen mindent átvesznek és rögtön scannelik nekem.
Nagyon gyors és precíz volt a csapat, mivel felkészülten érkeztem hozzájuk, így nem tartott tovább a bejegyzés és a konzultáció, mint egy óra. Mindent sikerült egyeztetünk és minden részletről tájékoztattak engem. Megkötöttük a szerződést, az ügyvéd bejegyezte a cégemet és immáron kezdő vállalkozóként léptem ki az iroda ajtaján. Felejthetetlen érzés volt a változás küszöbét átlépni, azonban nem tartott sokáig az önfeledtség mert eszembe jutott a temérdek tennivaló. Szerencsére a TopCegalapitas még erre is gondolt, hiszen a weboldalukon feltüntetik a cégalapítás utáni fő tennivalókat, hogy a kezdőket ne érje semmilyen váratlan meglepetés.
Csakis ajánlani tudom mindenkinek ezt a kiváló céget, hiszen nekik köszönhetem azt, hogy most létrejöhetett egy virágzó üzletem és még egy helyi lapnál is meginterjúvoltak. Hát nem szuper? Ha te is szeretnél hasonló sikereket elérni, akkor mindenképpen látogass el az oldalukra és tájékozódj a főbb teendőkről, illetve tudnivalókról. A jövő a te kezedben van!