Újabb csalódás?!

Kicsit vicces, hogy még ennyi idősen is hiszek a mesében. Jelenleg Egerben dolgozom, és éjszakai munkát végzek. Jó ideje itt tartózkodok már, és párkapcsolat híján nyitott szemmel járok. 

 

Egyik este a műszak kezdetén észre vettem, hogy a másik brigádba új dolgozót vettek fel. Kicsit szemügyre vettem a sárga nadrágos fiatalembert, és bevallom megtetszett a jó kiállású, jóképű mackócska. Itt kezdődött minden bibi. Hogyan és miként tudassam vele, hogy tetszik, mivel az elmúlt 8 évben csak interneten ismerkedtem? Fogalmam sem volt, hogyan kezdjek hozzá. Egyet tudtam, hogy meg akarom ismerni.

 

Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy észrevett ö is engem és felfigyelt rám. Mint valami kamasz kölykök – mikor összetalálkozott tekintetünk – mosolyogva zavartan néztünk gyorsan máshová. Nem mertem közeledni, nem tudtam, hogy mit tegyek, hogy ez rám nézve ne legyen túl nyomulós. Aztán kaptam segítséget. Felhívták a figyelmét, hogy van egy hölgy az egyik brigádból akinek nagyon bejön, és mi lenne, ha meghívná kávézni. Azonnal mondta, hogy tudja ki az, de mivel a kollégái folyamatosan élcelődtek rajta így nem tett lépéseket felém. A következő napokban, csak a szemünkkel kerestük egymást. Ha összefutottunk, akkor is csak köszöntünk és mosolyogtunk. Ezt a zavart pironkodást azért viccesnek találtam, hogy ennyi idősen is zavarba lehet még hozni engem. 🙂

Tudtam, hogy valamit tennem kell, mert így nem jutok előbbre, de aztán előjött belőlem a büszkeség. Nehogy már nő létemre én tegyem meg az első lépést. Ez a férfi dolga lenne. Ettől független zsebre vágtam a telefonszámom, hátha lesz alkalom, hogy kezébe nyomhassam. De neeeem!  Mindig volt körülöttünk valaki, és így annyira cikinek tartottam, hogy átnyújtsam neki a telefonszámom. Az egyik nagyon kedves beosztottam látva az évődésünket besokallt, és elvette a cetlit a kezemből. Elindult férfi felé, hogy oda adja neki, bár vívtam vele egy picit, hogy ne tegye, de ez csak tessék-lássék volt. A reakciója egy nagy mosoly volt és megköszönte az elérhetőségemet.

Most jött az újabb vívódás, kétkedés, gyomorgörcs, vajon él-e a lehetőséggel és felhív? Csigalassúsággal telt aznap éjjel az idő, aztán egyszer csak csörgőt a telefonom. Felhívott, hogy kijövök e vele kávéra. Repültem hozzá, tele izgalommal és félelemmel. Rövid beszélgetés volt, hisz csak “kiszöktünk„ egy gyors szünetre.

 

Amit akkor éreztem mindent elsöprő érzés volt, talán kimondhatom szerelem első látásra.

 

Az elmúlt 3 hétben minden este repkedve vártam a műszakkezdést és az éjszakai munkát. Láthattam, érezhettem, vele lehettem. Ezeket az érzéseket Ő előtte nagyon visszafogottan kezeltem, talán a sok csalódás miatt. Nem nagyon volt lehetőségünk a munkán kívül találkozni, csak egyszer, de az is elég volt, hogy még jobban felfokozza a már így is túl futott érzéseinket.

 

Az egyik este magához húzott és fülembe súgta a varázsszót: SZERETLEK. Megijedtem, elfutottam, hárítottam, tagadtam, persze csak magamnak.

 

Mint minden csodában, néha akadhat egy „kis” bibi hát itt is van, mert kiderült, hogy nem egyedülálló. Ez megnehezít mindent. Én igyekeztem nagyon harcolni ellene, de nem ment csak vonzott magához ez a férfi.

 
Vívódtam magamban – nem lehet, nem szabad, más utakat kell járnunk. Közben nem értettem mik ezek az érzések, hiszen nincs mögötte semmi, nincs mögöttes tartalom, se egy közös program, se semmi más, egyszerűen csak a lénye!!!

 

Most úgy alakult, hogy más városba helyezték dolgozni. Gondoltam, ez nem jelenthet problémát, hisz a távolság nem akadály azok után, amit mi megbeszéltünk. Hívott, beszéltünk, de nagyon hiányzott, üres volt az épület nélküle, bármerre fogtam, Ő sehol nem volt. Aztán csend felőle, kerestem, hívtam, sms, de nem volt rá reakció, aztán jött egy üzenet tőle:

Nem azért nem hívlak, mert nem szeretlek, hanem kezdek leszállni a rózsaszín felhők közül a földre. Ahogy meghallom, a hangod kezdődik minden élőről annak meg nem lesz jó vége.

 

Tessék? Értem én a félelmeit, a biztosat feldobni egy bizonytalanért? De ezt tényleg így kell csinálni? És most itt állok pörén egymagam, érzem, hogy rám talált a szerelem, de rögtön el is veszítettem? Küzdjek? Harcoljak? Hogyan? Egyedül hagytak az érzelmeimmel, közben tudom, hogy Ő is mélyen érezz irántam. Az idő és a távolság most ellenünk dolgozik…

Kordován Andrea

 

 

Ha úgy érzitek tetszett a cikk, és még többet szeretnétek olvasni tőlünk, akkor a facebook oldal kedvelés gombjára kattintva, beállíthatjátok, a követésünket. Mégpedig úgy, hogy a „megjelenés elsőként” gombra kattintotok rá. Ha tetszett osszátok meg a cikket, és köszönjük a hozzájárulásotokat a Kicsi Budoár Magazin népszerűsítéséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.