Van egy titkom, álmában meglesem a férjem

Van egy titkom, és mivel még senkinek sem mondtam el, ezért épp itt az ideje, hogy megosszam veletek. Esténként, mikor már elcsendesedik minden, szép nyugodt éjszakákon, mikor a férjem már alszik, de én még éber vagyok, nézegetem álmában a párom.

 

Elterülve fekszik mellettem, mindene ellazulva, szanaszét hevernek a végtagjai, az arca kisimulva, olyan, mint egy tinédzser. Nyolc évvel fiatalabb nálam, de soha nem éreztem ezt a különbséget. Emlékszem, mikor egymásra találtunk, és először bemutatott az édesanyjának, aki többször is megkérdezte tőlem, – Most akkor hány éves is vagy? – mint aki nem tudja hova tenni azt a dolgot, hogy jóval fiatalabbnak nézek ki a koromnál.

 

Ott tartottam, hogy nézem a férfit, akivel hat éve egymásra találtunk, és el szoktam merengeni a látottakon. Figyelem a lélegzetét, az arcvonásait, és megrohannak az emlékek. Amikor először rám írt, az egyik társkereső oldalon, mert, mi ott találkoztunk. Regisztráltam vasárnap, és a következő hét csütörtökén már arról írogattunk, hogy én vagyok a felesége, és asszonyának hívott. Azóta együtt vagyunk. Amikor megláttam a képét már tudtam, hogy Ő az a férfi, akire oly régóta várok. Persze nem ment mindig minden simán, Ő pesti, én pécsi. Belevágtunk a távkapcsolatba, ami egész jól működött, ha a hiányról nem beszélünk. Pedig, most beszélni fogok. Nagyon hiányzott, ha jött, búcsúzáskor mindig azt mondta:

  • Mennem kell, hogy jöhessek!

Ilyenkor sírva fúrtam az arcom a széles mellkasába. Tudtam én, hogy nem szabad, mert akkor Ő is még jobban szenved, de nem tudtam parancsolni a könnyeimnek. Aztán ennek a korszaknak is vége lett, elfáradtunk és tovább léptünk. Mivel az elválás szóba se került, ezért ugrottunk egy nagyot, és összeköltöztünk Budapesten.van egy titkom1

Két éve éltünk együtt, mikor karácsonykor, elment egy kis fát venni, én pedig otthoni neglizsében takarítottam és porszívóztam a lakást. Egyszer csak leáll a porszívó, és ott áll vigyorogva a szerelmem. Nem értettem azt az izgatottságot, amit láttam és éreztem rajta. Néztem rá bambán, hogy mit is akar, mikor letérdelve elém, kinyitotta a gyűrűs dobozt, és megkérte a kezem. Elbőgtem magam, és megint a széles mellkasába fúrtam volna a fejem, de nem hagyta. Felemelte az állam, és hosszan a szemembe nézett. Nem kellett semmit mondania, tudtam, hogy most valami csodát élek meg. Ahogy a szemem végigsiklott a testén, még több emlék rohant meg.van egy titkom2

Az együttélésből házasság lett, házzal, kerttel, kutyával és macskával. Imádom minden pillanatát ennek a választásomnak.

 

Így elnézve a férjemet, elmélázva emlékszem arra a kis játékra, amit játszott az egyik focimeccsén, amire én is kimentem. Akkor már öt éve voltunk együtt, és csináltam egy pasi tesztet. Lehet, hogy ti is játszottatok már az érzelmeitekkel úgy, hogy tesztelitek, mit és hogyan éreztek az adott pillanatban a férfi iránt, akivel együtt éltek. Én lecsendesítettem az elmémet, a szívemet, és mintha szingli lennék, elkezdem tesztelni azt a sok tesztoszterontól fűtött, káromkodó, és izmoktól feszülő pasit, akik a focibajnokságon részt vettek. Végignéztem őket egytől egyig, melyik tetszik, melyik érint meg. Egyszer csak megakadt a szemem egy férfin aki, feketébe volt és a kapuban állt. Megdobbant a szívem és kicsit lejjebb is elindult a kémia. A pasi szexi volt, és én abban a másodpercben legszívesebben befutottam volna a pályára, és a többit inkább nem részletezem. Felhevült testtel néztem végig a meccset. Aztán csak azt láttam, hogy a számomra oly vonzó férfi közeledik felém, csak jön és jön, aztán megállva előttem, hevesen megcsókol. Szerelmes vagyok. Én belesimulok az öklelésbe, és boldog vagyok, hogy több száz férfi közül, még mindig a férjem a nyerő!

Nőiség és Párkapcsolati konzulens

Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna.

Szakértői oldalam

Cikkírói bemutatkozóm 

A cikkeimet itt olvashatjátok

Kincses Anna

Nőiség és Párkapcsolati konzulens Mi van, ha egy egészen más élet vár rád, a „sorsodon”, az előre megírt forgatókönyveden túl? Mi van, ha olyan dolgokat tudsz, amit el sem tudsz képzelni magadról, a párkapcsolatodról? Mi van, ha ez a tudás felszínre kerülne és megváltoztatná az eddigi életed sokkal örömtelibbé és bulisabbá ezzel? Mi van, ha elismerve az önerőd az életed varázslónője lennél? Ha megszeretnéd élni azt a nőt, aki igazából vagy, túl a félelmeiden és a falaidon túl, ha boldogabb párkapcsolatban szeretnél élni és azt érzed, hogy ehhez hozzájárulhatok, HÍVJ. Várlak szeretettel, Anna. Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm  A cikkeimet itt olvashatjátok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.