Osho Zen Tarot-A Kelta kereszt kirakás
Az érintés varázsa
Amikor a férfi kiakaszt
Azt akarom, hogy tegyél boldoggá!
Fiatalabb Férfi a szerelmem! Borzasztó!?
Mindennapi mumusaink az érzelmek

Vele voltam a halál pillanatában

Kedves Rózsa Annamária, köszönjük, hogy elfogadtad az interjút, és elmeséled, hogy voltál a halála pillanatáig azzal a nénivel, akit ápoltál. 

 

Meséld el az olvasóknak, hol dolgozol, mivel foglalkozol?

Másfél évvel ezelőtt kezdtem el carerkedni, ami az idős-gondozást  jelenti Angliában. Már kint dolgoztam mikor jött a sugallat, hogy váltok és nekem ez a munka jó lesz. Először a pénz motivált, illetve az, hogy az angliai idősek mellett, jobban megtanulhatok angolul, mert ők szebben beszélnek, mint a fiatalok. Megtudok tanulni egy szép angolt, mint kiejtésben, mint nyelvtanilag. Nem tudtam konkrétan, hogy mire vállalkozom, csak vitt magával az áramlat. Anglia egyik legnagyobb cégénél vagyok, és egy öt napos tréning után, be is dobtak a mély vízbe.

Milyen volt az első tapasztalatod, mikor elkezded a munkát?

Már kezdetnek egy haldokló hölgyet kaptam, ami nem volt szokványos a kezdőknél. Nyolc hetet voltam a családnál egy huzamba, ami életem egyik legkülönlegesebb nyolc hónapja volt. Ott már éreztem, hogy ezt nem csak a pénzért csinálom. Bár még nem tudtam megfogalmazni mi húzz efelé a munka felé, de egyre jobban belevetettem magam, mert éreztem, hogy ott van valami még több. Aztán a hölgy meghalt. A halálánál nem voltam ott, pont pihenőre haza jöttem, Magyarországra.

Aztán, hogy alakult utána az életed?

Kaptam egy másik idős nénit, akivel annyira közelebbi kapcsolatba nem kerültem, mert Ő már nem volt magánál. Azt se tudta ki vagyok. Nála öt hónapot voltam, aztán Ő is meghalt, de akkor sem voltam ott a halálánál. Valószínű, még nem készültem fel a halál tapasztalására. Ez után megfordult a fejembe, hogy abba hagyom, és újra szerencsét próbálok Magyarországon. Aztán pont akkor kaptam egy olyan nénit, akivel egyfajta barátság alakult ki köztünk. Ágyhoz kötött volt, de nagyon jól tartotta magát.

 

Mindig mondta, hogy – itt vagyok 93 évesen, Te 28 évesen, mégis barátok vagyunk.

 

Én is ezt érzetem, egy furcsa összhang volt közöttünk, vagy inkább kapocs. Szerettünk együtt klasszikus zenét hallgatni, és imádta nézni a Tudorokat velem. Nagyon megszerettem Őt. Tudni kell az idősekről, hogy olyanok, mint a gyerekek és néha én is elvesztettem a türelmemet velük. Néha nem lehet velük szót érteni, mert megmakacsolják magukat. Fárasztó munka, hisz 24 órát vagy velük, hetekig, hónapokig, egy lakásban. Mégis ezzel a nénivel, nagyon jól éreztem magam.

 

 

Mesélj a néniről kérlek?

Rengeteg mindent megélt, német származású nő volt, aki bejárta a fél világot, még a Yelen is tanult Amerikában. Megjárta a holokauszt, és hihetetlen élet története volt. Még könyv is született róla. Nagyon érdekes, izgalmas egyéniség volt, aki sokszor engem is elküldött angolt tanulni a másik szobába. Támogatta az angol tanulásomat, mindig azt mondta, vagy olvassak, vagy angol filmeket nézzek, és összeáll a kép.

Mi történ a legutolsó alkalommal, mikor vissza mentél hozzá?

A kolléganővel, akivel együtt gondoztuk a nénit, azt találtuk ki, hogy havonta váltjuk egymást. Én 2017 május 3-án mentem vissza hozzá utoljára. Éreztem, hogy ez most nem olyan, mint az előző hónap, valami volt a levegőben. A kolléganőm azzal fogadott, hogy nagyon fáradt a néni, sokat alszik, aztán jelentőségteljesen rám nézett. Ebből értettem szavak nélkül is, hogy nem ugyan az, mint régen, valami megváltozott. Akkor még úgy fogtam fel, – jó persze, 93 éves, idős, és volt már fáradtabb korszaka.

Amennyi tapasztalatom van már ebben a munkában, és egyre inkább észre veszem, hogy a haldoklóknak vannak bizonyos biológiai tünetei vannak. 

 

  • A néni emésztése teljesen felborult, egyszer székrekedés, aztán hasmenés. Mikor ezt tapasztaltam, még mindig nem akartam elhinni, hogy itt tarunk. Hívtam az orvost, de ő is azt mondta, idős és ez van. Angliában sem tudnak csodát tenni, egy végelgyengüléses 93 éves haldoklóval. A mentorom, barátnőm, aki szintén kint dolgozik azt mondta, – addig, amíg kérik és igénylik az ágytálat addig jó, ha már nem, akkor elkezdődött a leépülés. A néninél egyre nehezebben ment az ágytálazás.
  • A másik tünet a rángatózás volt. Ezt nagyon furcsállódtam, mert már annyira intenzív volt, hogy mindig kiöntötte a kávét, a levest magára, az ágyra.
  • A harmadik tünet a fáradékonyság volt, szinte folyamatosan aludt, alig volt ébrenléti állapota. Még régebben betettem egy szerkezettel a kerekesszékébe és jártunk egy kört a lakásba, de aztán már ezt se szerette. Még az imádott Tudorok sorozatánál is állandóan bealudt.
  • Más lett az illata. Nem tudom leírni, megfogalmazni, csak érzetem, hogy más.
  • Nem tudott már nyelni. Ezt az orvosok is mondták, hogy ez is egy jel, hogy haldoklik.

Teltek múltak a napok, és ezek a tünetek egyre sűrűbbek lettek. Aztán a harmadik hetemet kezdtem nála, és követhetetlenül egyre rosszabb lett az állapota. Óráról, órára, jobban leépült. Haldoklott. 

 

Látott embereket, és beszélt hozzájuk. Állandóan rángatózott, és bealudt egy falat közben, annyira fáradt volt. Nagyon féltem, hogy elkezd fuldokolni.

 

Kértem orvosi segítséget, de az adminisztráció miatt még nem jött ki a nővér, se az orvos, és ebben a várakozásban ami napok, nagyon azt éreztem, hogy magamra vagyok hagyva. Féltem az ismeretlentől, de össze kellett szednem magam, és ez sikerült is. Mikor kijöttek az orvos és a nővér, mindenki látta, hogy a végjáték van.

 

Az utolsó esténken megpusziltam és egy fura érzés kerített hatalmába, hogy itt már nem hónapokról, hetekről, inkább napokról van szó. Éreztem, hogy meg fog halni, és most itt leszek vele.

 

Milyen volt megtapasztalni a halálát?

Nem tudtam aludni aznap este. Volt a néninek egy macskája, aki a megvadult, félt, mindig a szobámba aludt, állandóan velem volt. Érezte a halált, és már nem ment oda a gazdájához. Aznap este, a macska az ajtóm előtt aludt, még hozzám se jött be. A néni hajnali háromkor felébredt és a halott férjét hívta, hogy segítsen neki. Én nagyon megijedtem, nem tudtam eldönteni, hogy mi a jobb, odamenjek vagy hagyjam, hogy a férjével beszéljen abban a világba amibe már félig átcsúszott. Éreztem, hogy szomjas és mégis odamentem hozzá, mivel már nyelni nem tudott, vizes szivaccsal csöpögtettem a szájába a vizet. Végig tudta, hogy ki vagyok.

 

Nagyon izgatott volt, hogy lenyugodjon bekapcsoltam neki a kedvenc zenéjét, Bocellit. Nagy fájdalmakra panaszkodott, és én újra hívtam az orvost, és a fiát is. A néni mappájában az volt, hogy ha meghal, nem szabad újra éleszteni, se kórházba vinni. Ha elmegy, akkor hagyni kell elmenni. Vártam és figyeltem az eseményeket, míg megjöttek a többiek. Az orvos megnézte, minden értéke normális volt. Már csak azt a gyógyszert írta fel, amivel úgymond elalszik beteg, hogy pihenni tudjon és megnyugodjon. A fia el is indult a gyógyszerért, az orvos meg elment. Újra egyedül maradtam vele.

 

A fájdalma fura volt a néninek, nem fizikai volt, ezt az orvos is megállapította, inkább küzdelemnek láttam. Úgy tudnék fogalmazni: Nem érzem már jól magam a testemben. Később ezt ki is mondta. Olyan mozdulatai is voltak, mint amikor a kígyó levedli a bőrét.

 

Párszor a szeme is fenn akadt, ami szintén rémülettel töltött el, és ez álmomba sokáig kísértett. De mára már rendeztem ezt magamba. Aztán megjött a kolléganőm, akivel elkezdtük a szokásos teendőket. Mosdatás, ágynemű csere, krémezés stb. A néni bőrszíne, teljesen fehér volt és fekete karikák voltak a szeme alatt. Akkor volt egy olyan gondolatom, hogy itt órákról van szó. Nagyon sok érzés kavargott bennem, ezért inkább a rutinhoz folyamodtam, és elkezdtük a munkát a nénin.

 

Ahogy lehúztuk a takarót róla, egy hatalmas lélegzet hagyta el a száját, de csak kifelé. Tudtam, hogy ez a halállégzés, az egyiptomiaktól és más tanulmányokból is. Nagyon megijedtünk, hisz ilyet egyikünk sem tapasztalt még. Megnéztem a mellkasát, oda raktam a fülemet a szájához, erre megint a kilélegzett egy hatalmasat. Azt hittem, hogy ott maradok én is, annyira megijedtem megint. Aztán még egyszer hallottuk a halállégzést és utána elment.

 

Oda tettük a tükröt, néztük a pulzusát és tudtuk, hogy meghalt. Elkezdtem telefonálni, aztán megjöttek a mentősök, akik megállapították a halát, aztán jött a fia is. Megcsókolta az anyja homlokát, ami nagyon megható volt. Ezt a fajta halál tapasztalását, ha a tudatoságot nézem, egy nagyon felemelkedett dolog látni, ha a biológiáját nézem, más nem annyira az. Megkértem a kolléganőm, hogy tegyük rendbe a testét. Megint az egyiptomiakat tudom felhozni, mint ők, mi is a testet letisztítottuk, felöltöztettük, sőt ki is sminkeltük, a haját kifésültük, és parfümöt is raktuk rá. Így búcsúztunk tőle el. Olyan volt, mint ha aludt volna, még a bőre is megváltozott. Mint amikor a test azt a lelket aki szabadulni akart volna elengedte, és felszabadultabb lett ettől.

Érzékelted Őt körülötted?

Igen. Először is egy felszabadult energiát érzékeltem, aztán megláttam Őt. Nagyon szeretett táncolni. Sokszor mesélte, hogy balerina akart lenni. Néha átlátok a másik síkokra, és csak azt láttam, hogy vidáman táncol a szobába…

Kedves Olvasóim, ez az interjú a lányommal készült. 

 

Kincses Anna

 

 

 

Ha úgy érzitek tetszett a cikk, és még többet szeretnétek olvasni tőlünk, akkor a facebook oldal kedvelés gombjára kattintva, beállíthatjátok, a követésünket. Mégpedig úgy, hogy a „megjelenés elsőként” gombra kattintotok rá. Ha tetszett osszátok meg a cikket, és köszönjük a hozzájárulásotokat a Kicsi Budoár Magazin népszerűsítéséhez.

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*