A kommunikáció fontossága a párkapcsolatban

Kincses Anna
Latest posts by Kincses Anna (see all)

Ismeritek azt a helyzetet egy párkapcsolatban amikor: Szeretjük egymást, de néha olyan dolgokat művelünk, amitől a másik falra mászik? A legtöbbször próbáljuk visszafogni magunkat, de ha az egyikünk elveszti az önuralmát… mintha egy bomba robbanna be közénk?

Ezért fontos ilyen helyzetekben a tudatos kommunikációt elsajátítani a párkapcsolatban.

Kommunikáljunk óvatosan, de azért tudatva a másikkal, hogy a probléma megoldása túl nagy teher számunkra. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „Old meg ezt és ezt”, kérjük meg a párunkat, hogy működjön együtt velünk, és közösen találjunk választ egy olyan szituációra, mely potenciális veszélyeket rejt magában. Ne csináljunk személyes ügyet a helyzetekből, és az esetleges negatív reakciót se kezeljük személyes sértésként. Koncentráljunk a probléma jól meghatározható forrására – egy bizonyos hangsúly, böfögés vacsora közben, a kellő figyelem hiánya stb. -, és ne magára a személyre.

Utálom, hogy mindenfelé otthagyja a szennyesét, de nem utálom őt magát. Válasszuk külön a cselekvést a párunktól, hogy egyikünk se érezze személyesen megtámadottnak magát.

A kommunikáció fontossága a párkapcsolatban 2Vannak párok, akik rendszeres időközönként leülnek egymással és kielemzik a kapcsolatukat, felemlítve a pozitívumokat és negatívumokat egyaránt. Ha egyébként nem is, ilyenkor mindketten odafigyelnek egymásra; azután megvitatják a lehetőségeket, hogy a jó dolgokat meg jobbá tegyék, és a problémákat feloldják – együtt. A bosszúság okára – és nem a másik személyére – összpontosítva korlátok közé szoríthatjuk mérgünket azáltal, hogy nem csinálunk belőle személyes ügyet.

Egy rossz szokás vagy cselekedet nem feltétlenül tesz valakit rossz emberré. Ha ezt tesszük, egyikünk sem érezheti magát megtámadva. Mondjuk ezt: Nagyon szeretlek, de ki nem állhatom, amikor megakarod mondani nekem, hogy mit csináljak.

A másik egy bizonyos hanghordozása is lehet bosszúságunk forrása. Például partnerünk, amikor felhúzza magát, ösztönösen szarkasztikussá válik, amit mi gyűlölünk, és ezt ő is tudja. Védekezésképp mi nyávogni kezdünk, amiről mi tudjuk, hogy ő mennyire gyűlöli. A tónus képes aránytalanul nagyra fújni egy kis problémát is.

  • Hogyan vehetjük ennek elejét?

Amikor a hozzám forduló pár ujjal mutogat egymásra, én a „hólyagtechnikát” szoktam javasolni. „A szarkazmusod már az idegeimre megy!” „Nem tudnál végre leszokni a nyávogásról?” Az ilyen esetekben mit is mondhatnánk, mikor látjuk, hogy mi fog következni, de mégsem mondhatjuk az, hogy: „Fogd be, mielőtt baj lenne? Mondjuk azt: „Micsoda hólyagok vagyunk”, vagy használjunk bármilyen más ártalmatlan jelzőt, amivel emlékeztetjük magunkat arra, hogy a helyzet kezd elmérgesedni, és ideje lenne enyhíteni a feszültségen és nyugodtan megbeszélni a problémánkat.

Lehólyagozni a másikat – és magunkat – semmiképp sem sértő, és elvehetjük vele a vita élét. Sokan elnevetik magukat, ha ezt, vagy valamilyen ártalmatlan jelzőt hallják a partnerük szájából. Mi is gyakorta mondunk megszokásból olyan dolgokat, amivel pedig nem akarunk bosszúságot okozni a partnerünknek.

A szarkazmus, a nyávogás, az arrogancia, és egyéb, csalódottságból vagy haragból fakadó reakció sokszor a szándékainktól független életet él. Sokszor nem is vagyunk tudatában, milyen hangon beszélünk a másikkal. A hólyagozás kritikai él nélkül tudatja velünk/vele, hogy az a bizonyos hangsúly kezd elhatalmasodni rajtunk/rajta, megakadályozva, hogy a valós probléma a felszínre kerülhessen.

Kincses Anna

Írónő Megjelent könyve

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük