A nehézség értékesebb?

Kincses Anna
Latest posts by Kincses Anna (see all)

Az önismeret és önmegvalósítás útját járó magyar ember nehezen felér a hegyre, ami kitűzött célja az ilyen önmegvalósító embereknek. Alig kap levegőt, elképesztően elfáradt, szinte kiégett azoktól a nehézségektől, amiket az útja során megélt. A kezein a körmök cafatokban, a lábán egy épp hely sincs. Ott piheg, mire oda megy hozzá egy másik ember. Kivirulva, pezsgős pohár a kezébe, áhítattal nézi a naplementét, miközben szürcsölgeti a jéghideg nedűt. A fáradt és szakadt pasi megkérdi a másikat. Te is önmagadat akarod megvalósítani, azért vagy itt? Naná, rikkantja vidáman a másik tag. Akkor hogy a f@szomba vagy ilyen kipihent és vidám? Hogy tudod az utad során, élvezni az életet? Ja? Én libegővel jöttem.

A magyarok szerint a nehézség tényleg értékesebb?

Ez a kérdés már régóta bujkált bennem, de cikké csak most formáltam meg. Az írásom ihletője egy beszélgetés volt egy ismerősömmel, aki azt ecsetelte nekem nemrég, hogy ő csak azt értékeli, amit nehezen, küzdelemmel és nehézségek árán tud megvalósítani.

Ne értsetek félre nem panaszkodott a nehézségei miatt. Ő egyenesen, csak a nehézséget, a nehezen megszerzett dolgokat találta értékesnek, becsületesnek és igaznak.

Ezt a gondolatsort, már rengeteg embertől hallottam az évek során, és még mindig megrökönyödöm rajta. Persze teljes megengedésben vagyok azzal, ha valaki nem értékeli, a könnyedséget, azt, ha örömmel valósul meg valami, viszont ez nagyon távol áll a világomtól. Bizony sokszor ítéltek meg azért, mert más a nézőpontom erről és nem az „akkor vagyok szuper nő, ha megszakadok” eszményt követem. Sőt hedonistának is vallom magam, ami aztán ki is veri a biztosítékot egy-két ismerősömnél.

  • Annyira kíváncsi lennék, mit gondoltok erről a nézőpontról? T is így látjátok, netalántán így élitek meg, hogy a nehézség az értékesebb, mint a könnyedség? Vagy teljesen mást gondoltok erről?

Az biztos, hogy a magyar mentalitás át van itatva a „sírva vigadunk” attitűddel. Évszázadokon keresztül voltunk elnyomás alatt, és bizony ez sejt szinten befészkelte azt a nézőpontot, hogy csak nehézségek árán jut előre az ember. Ezáltal a nehézség lett egy olyan eszmei értékre emelve, amit a változó világunk sem tudott áttranszformálni. A világunk alakult, de mintha a magyar mentalitás megmaradt volna a nehézség csapdájába, és ez le van öntve cukormázzal ezért sokan nem ébrednek rá mit is nyalnak oly lelkesen.

Itt nem arról van szó, hogy idült vigyorral a képünkön kell élni az életet abban az illúzióban, hogy minden pillanat boldog és happy. Hisz mindenkinek vannak nehezebb és keményebb időszakai. Mindenkit ért trauma és boldogtalanság. Én arról beszélek, hogy sokan már a kiküldött életutat, a kiküldött jövőképet sem szeretnék könnyedebben megélni, mert akkor annak nincs értéke. Követve ezt az energiát, nincs értéke a boldogságnak, az örömnek a nevetésnek.  

Nemrégen voltam egy könyvkonferencián, ahol több előadó is azt ecsetelte, hogy azok a cikkek mennek jobban, ahol a cím traumadrámás, megrázó és síros-rívós, panaszkodós érzelmeket vált ki az olvasóból. Ezt visszaigazolja a Magazinunk statisztikája, mivel a legolvasottabb cikkeinknek ilyen a címe. Ugyan ezen a konferencián azt is elmondták, hogy külföldi felmérések szerint, ha egy magyarnak azt mondod, dobjunk fel egy pénzérmét 50% hogy Te nyersz, 50%, hogy én nyerek. A magyar erre azt mondja, neki csak 30% esélye van. Ami lehetetlen, de az esélytelenségnek nagyobb esélyt adunk sajnos. Népünk a statisztikák szerint az egyik legboldogtalanabb nép a világon, ahol az öngyilkosságok száma is a világelső felé halad.

Hozzáteszem tudom, hogy nem mindenki ilyen és aki ilyen azt sem szeretném semmilyen módon bírálni, vagy megbántani. Viszont a Magazin pont azért jött létre, hogy ébresszünk és invitáljunk valami másra. Más nézőpontokra, hogy könnyedebb és boldogabb legyen az élet, annyi nehézség után…

Csodás nép vagyunk, csodás, örökségekkel, hihetetlen tudással és képességekkel megáldva. Az országunknak még sem kellenek ezek a tudósok, művészek, alkotok polihisztorok, szakemberek, és értéktelenül eldobjuk őket, míg a külföld kapva kap utánuk. 

Ki merem állítani, hogy a magyarok zömének az önértéke nincs a helyén. Sok magyarnak púpos a háta, tele ízületi betegséggel és hulló a foggal, ami önérték letörést jelez. Ezek a magyar népre jellemző betegségek, pedig ott van az a rengeteg tudás és képesség, amit sokan elő sem mernek venni, nem, hogy megélni. Amire ki szeretnék lyukadni, hogy ha valaki ismeri önmagát és megmeri élni a tudását és a képességeit, azt szinte tanulás nélkül jön neki, könnyedén. Bármi, amit csinál, önmagából fakad. Ezt hívják örömmunkának, örömfrekvenciának, életigenlésnek. Ez az energia könnyed.

A Csillagpihanő című regényemet 2 hét alatt írtam meg, nyers változatban. Igen fájt mindenem, dagadt a lábam, égett a szemem, a testem lázadozott, de olyan boldogságot és örömöt éltem meg, ami felejthetetlen. Mindezt azért, mert ami mind ezt hajtotta és generálta az egy könnyedén szárnyaló, alkotó, örömteli energia ami a lényemből fakadt. Ha a nehézséget választom akkor ezt nem tudom megélni!

Kérdem él, ott ahol a nehézség az értékes, és a könnyedség egy lebecsülendő dolog, hogy tudja bárki előcsalogatni a képességét, tudását és a potenciálokat magából?

Mi lenne, ha a magyar nézőpontot váltana, kihúzná magát, és nem félne megélni a képességeit, a tudását és megmutatni mindenkinek? Milyen világban élhetnénk?

 

Kincses Anna

Írónő Megjelent könyve

One thought on “A nehézség értékesebb?

  • 2020.01.08. at 13:34
    Permalink

    Ha az ember azt csinálja, amit szeret, vagy amit hivatásának érez, vagy amihez jobban ért, mint a nagy átlag, azt örömmel csinálja, nem érzékeli a nehézségeket, csak a végső cél lebeg a szemei előtt. Aztán amikor a végére ér és készen van a művel, eltölti a jól megérdemelt boldogság. Ma már az emberek legnagyobb része nem úgy választ szakmát, amihez a legnagyobb tehetsége lenne, hanem az elérhető anyagi haszon reményében. Egyik ifjú barátom – aki közgazdásznak tanult, mert az jövedelmezőnek számított -, a diploma megszerzése után ugyan a szakmájában helyezkedett el, de mindig félt az azzal járó felelősség vállalásától. 4-5 év munka viszony után végül felmondott és elment felszolgálónak, takarítónak egy pubba Angliába. Most már több mint 10 éve kint van, és nem is akar hazajönni. Sok ilyen példa van. Egy másik elment trágyát hordani istállóba, a harmadik hajóra, a negyediket drogdílernek használták, míg végül ő is drogos lett, stb. Ez van.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük