A Tantra filozófiája

Holics-Mester Marianna
Latest posts by Holics-Mester Marianna (see all)

Az egész világmindenség tökéletes egyensúlyban van, a két elsődleges ellentét precízen kiegyenlített – mintha egy isten és egy istennő istenien bensőséges egységbe lenne fonódva. Ezért az emberiség legmagasztosabb lelki célja az, hogy a szexuális rítusok révén ráhangolódjon erre a felülmúlhatatlan állapotra.

Legalábbis így tartják a tantra követői, egy olyan kultusz hívei, amely az ősi Keletről származik.

Lehet, hogy egy kívülálló számára a kultusz szertartása nem más, mint elmerülés a szabad és helyenként obszcén szexben. Sőt, úgy tűnhet, hogy a rituálékban van egy kis romlottság és fekete mágia is. De alapvetően a tantrizmus nem ez. A kultusz neve a szanszkrit „tantra” szóból ered, jelentése pedig „láncfonal”. Ez utalás az írásos tanításokra – egy szövet láncfonalaira, amelynek szálain át vannak szőve a kiegészítő szóbeli és fizikális felkészítő gyakorlatok, azaz a vetülékfonalak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy közvetlen, személyes kapcsolatba kerüljünk Istennel, az istenekkel, az egyetemes lényeggel, akármilyen módot is választ a bölcsességet és üdvösséget elérni vágyó ezen magasztos céljainak elérésére.

tantraA Tantra – rítusok nyíltan szexuális, erotikus és – némelyek számára – undorító részei valójában az írott szövegnek egy kis hányada. Mégis, valószínűleg igaz az a kijelentés, hogy ezek a gyakorlatok és az általuk megidézett erők jelentik a nyugatiak tetszésének fő tényezőit.

A Tantra tanait majdnem mindig titokban gyakorolták. A 20. század végének szexuális szabadsága és engedékenysége ellenére ez a kultusz még ma is titkos. Bár a legrégebbi szövegek csak a 10. század végéről származnak, állítólag voltak még régebbi írások is, amelyeket elpusztítottak az Indus völgyének meghódítói és az orthodox hinduk, akik megpróbálták eltiporni a Tantrát. A Tantra írások egész könyvtárát égették porig, a kultusz kolostorait a földdel tették egyenlővé és papjait leöldösték. nem meglepő, hogy a túlélő tanárok és tanítványok elbujdokoltak.

A Tantra azonban sokkal több, mit szexuális gyakorlatok, amelyek felbőszítették a kultusz üldözőit és mai kritikusait.

A Tantra filozófiájának két fő istene Síva és társa, Sakti. Ők ketten testesítik meg a kozmosz kiegyenlített ellentéteit. Kettejük közül a nőnek, Saktinak tulajdonítják a vezető szerepet, mivel ő az elsődleges, kreatív, aktív erő – az Anyaistennő, Hatalmas Anya, vagy Hatalmas Istennő. A Tantrában nincsen kasztrendszer, a nők teljesen egyenlőek a férfiakkal, és – számos szertartásban – a nőt tartják Sakti istennő fizikai megtestesülésének.

A Tantra felöleli az okkult filozófia majdnem minden területét: a világ megteremtését és végső elpusztítását, istenségek egész sorát, jógát és meditációt, asztrális utazást és magasabb szintű tudatot. Hosszú életet és természetesen szexuális rítusokat, amelyek révén számos erő és elmélyedés érhető el. Már többen felfigyeltek arra, hogy a nyugati mágia és boszorkányság középkori rituáléit a keleti tantrizmusból kölcsönözték, és nyugati ruhába öltöztették.

A hosszú, fáradságos gyakorlatok és felkészülés nélkül semmit nem lehet elérni a Tantrában. Bonyolult légzőgyakorlatok, mozdulatok és pózok vannak, amelyek célja a testhőmérséklet, a pulzus és más automatikus testfunkciók kontrollálásának érdekében.

Végül a sikeres tanítványoknak testileg, lelkileg és szellemileg fel kell emelkedniük, hogy legmagasabb, legbelsőbb lényegükkel rá tudjanak hangolódni az Egyetemes Szellemre. Ez gyakran vallási cél is, de sokan ragaszkodnak hozzá, hogy a Tantra valójában nem vallás. A Tantra technikáit leíró szövegek nagyon allegórikus és homályos szimbolizmusba vannak bújtatva, hogy elleplezzék belső jelentésüket.

A lelki alkímiáról szóló rész például első olvasásra olyan leírásnak tűnik, amely azzal foglalkozik, hogy hogyan lehet fémből aranyat csinálni. De valójában lelki használatra készült. A rejtett alkímia kulcsa a Sakti-jóga, amelynek gyakorlatai a csakrákon – központokon – nyugszanak. A csakra szinonimája a “padma”, amelynek jelentése „lótusz”.

Az emberi testben hét fontos csakra van. A legalsót muladhara-nak hívják és a gerinctő környékén található. Itt szunnyad a női, aktív rendező elv: maga Sakti istennő. Alvó kígyónak ábrázolják – neve kundalini, amely arra vár, hogy felébresszék és egyesülhessen ellentétével, Sívával, a hímnemű passzív rendezőelvvel. Ugyanakkor Síva a sahasrara csakrát foglalja el, az ezerszírmú lótuszt, amelyett a fejtetőn kell keresni. A Tantra azt mondja, hogy e két istenség egyesítéséhez először fel kell ébreszteni Saktit, majd felfelé kell vinni az öt közbülső csakrán keresztül. Ez az öt csakra a svadhisthana az ágyék területén, a manipura a köldöknél, az anahata a szív környékén, az akasa a torokban, valamint az ajna a tobozmirigynél. Az ajna az úgynevezett harmadik szem.

Amikor a kundalini eléri a hetedik csakrát Sakti és Síva egyesül. Ekkor a sikeres tanítvány ráhangolódik magára a világegyetemre. Így a megvilágosodott az emberiség „fel nem ébresztett” része fölé kerül, és magasabb rendű bölcsesség és erő irányába vezetik. Ez a szexualitás által elnyert üdvösség.

 

Forrás: The Unexplained

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük