Az Univerzum és az erkölcsi törvények

Holics-Mester Marianna

 

Az Univerzummal kapcsolatban az idealista világképben fellelhető többezer éves ismeretanyagot vizsgáljuk meg ebben a cikkben, külön hangsúlyt fektetve az emberi értékekre, az univerzális érvényű erkölcsi törvényekre.

Ha a fizikusok által elért eredményeket e kissé talán szo­katlan gondolatmenettel párosítjuk, olyan világképet ka­punk eredményül, ami nagymértékben eltér mindattól, ami jelenleg elfogadott és megszokott: elsődleges az „idea”, és minden egyéb csak azután következhet.

A végső valóság után kutatva elhagyhatjuk a ma­terialista világnézetet, ahol sem a matematikai egyenletek, sem a műszerek nem vesznek tudomást a mind­annyiunk életét meghatározó szeretetről és félelemről.

Vannak, akik a logikus gondolkodást részesítik előnyben, és minden újabb lépést csak megdönthetetlen bizonyí­tékokra támaszkodva hajlandók megtenni. Minden emberben létezik azonban egy, az intellektusnál magasabb fórum: a szív intelligenciája. Nevezhetjük ezt intuíciónak, vagy belső tudásnak, a lényeg az, hogy az emberiség jórésze nem az ak­tuális tudományos bizonyítékoktól teszi függővé az életét, és cselekedeteiket sem ezek irányítják.

Az idea elsődlegességét hangsúlyozó, rendszerint val­lásos világkép nem sokat foglalkozik az anyaggal és a fi­zikával. Itt az egyéni és társadalmi életet irányító belső erkölcsi törvényeken van a hangsúly. Elég, ha összeha­sonlítjuk a kereszténység „tíz parancsolatát” a buddhiz­mus tíz úgynevezett „nem erény” elhagyására vonatkozó tanításával, hogy felismerhessük: a tanítások lényegében ugyanazokra az alapvető elvekre épülnek. 

A Biblia arra tanít, hogy ne ölj, ne lopj, ne kövess el há­zasságtörést, ne tégy hamis tanúságot, és ne kívánd más­nak a feleségét, szolgáját, anyagi javait vagy jószágát. A tibeti buddhizmus nagy vonalakban ugyanerről szól. Ki­fejezésmódja szelídebb, hiszen a felsoroltakat nem bűnnek nevezi, hanem „nem erény”-nek.

 

„Noha az erkölcs gyakorlása számos különféle módon va­lósul meg, az alapja mindegyiknek a tíz bűn elhagyása. A tízből három fizikai, négy verbális, a maradék három pedig szellemi akció” – írja Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma, tibeti buddhizmusról szóló könyvében.

 

 

A fizikai bűnők:

1. Valamely lény életének elvétele; kezdve egy rovar megölésétől egy ember meggyilkolásáig.

2. Lopás: elvenni valaki tulajdonát az ő hozzájárulá­sa nélkül – a dolog értéke közömbös, és az is mindegy, hogy az akciót magunk hajtjuk végre, vagy mással csinál­tatjuk.

3. Házasságtörés.

 

univerzum-bibliaA verbális bűnök:

4. Hazugság: becsapni másokat szóban vagy gesz­tusokkal.

5. Viszálykeltés: megbontani mások egyetértését, vagy fokozni a köztük amúgy is meglévő ellentéteket.

6. Durvaság: mások megsértése.

7. Esztelenség: badarságokat beszélni alantas szán­dékok által motiváltán, vagy más okokból.

 

A szellemi bűnök:

8. Bírvágy: azt gondolni, hogy „bárcsak az enyém vol­na ez…”, olyasvalamire vágyni, ami a másé.

9. Ártó szándék: azt akarni, hogy másvalakinek baja essék, akár nagy, akár kicsi.

10. Helytelen szemlélet: valami létező dolgot, mint például az újjájszületés, az okság elve vagy a Három Drá­gaság, nemlétezőnek tekinteni.

 

Ennek a tíz bűnnek az ellentéte a tíz erény; azokat kö­vetni annyi, mint gyakorolni az etikát. (Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma: Tibeti buddhizmus, 1998)

A mai, tudományosan gondolkodó ember számára ezeket a törvényeket isteni törvényként elfogadni csaknem lehetet­len. Mielőtt valaki elfogadna valamit, tudni szeretné, hogy „miért”? Hiszen az Univerzum senkit nem akadályoz meg az ölésben vagy a lopásban. Miért kellene akkor lemondanunk az ilyen cselekedetekről? A „tíz parancsolat” által megadott keretek között maradni még azoknak a hívőknek is nehezére esik, akik ezeket fenntartás nélkül elfogadják.

 

Persze felmerül a kérdés: hogy létezik, hogy két egymástól oly távol eső vallás és kultúra – mint a tibeti buddhizmus és a keresztényég – tízparancsolata között ilyen kísérteties a hasonlóság?

Mindig voltak és most is van­nak a Földön olyan tanítók, akiknek az Univerzum felépí­téséről, működéséről és belső törvényeiről lényegesen több tudás áll a rendelkezésükre, mint a hétköznapi embe­reknek. Őket hívták prófétáknak, Mestereknek, Isteneknek vagy Isten fi­ainak. Hatalmas spirituális erővel rendelkező világformálók, mint Quetzalcoatl, Krisna, Hermész Triszmegisztos, Buddha és Jézus kitöröl­hetetlen nyomokat hagytak az emberiség történelmében. Sugárzott belőlük valami, ami fizikai szemmel láthatatlan volt. Tanítványaik később az Univerzum belső – magasabb szintű – tudásának őrzőivé váltak. Ezek a Mesterek bizonyos rendszerességgel bukkantak fel, segítették, gyógyí­tották és tanították az embereket.

univerzum-ezoterikaA Mesterek azonban elhagyták az anyagi világot, a tanítványok pedig őrizték a tudást az Univerzum működéséről, ami első sorban „belső tudás” volt, bizonyos külső formába, esetleg rituálé­ba öltöztetve. Az eredeti tanítás a Mester távozását követő évszázadok alatt lényeges változáson esett át. Az Univerzumról szóló tanítások egy része különböző érdekcsoportok kezébe került. A „belső tudás” gyengült, a külső forma erősödött. Az emberek a tanítások leegysze­rűsített változatát kapták, melyek igyekeztek idomulni minden nép értelmi szintjéhez és fejlődési lehetőségeihez. Ezeket a változatokat hívjuk ma vallásoknak.

Ugyanakkor létezett – és ma is létezik – egy mélyebb, „ezo­terikus” tudás. A „belső kör” bölcsességét nem nyelte el a sír a nagy tanítómesterek távozásával. Tanítványaik megőrizték az örökséget, bizonyos csoportok mindig vi­gyáztak rá, annak ellenére, hogy a történelem folyamán kíméletlenül üldözték őket. Az esszénusok, a templomos lovagok és később a rózsakeresztes és szabadkőműves páholyok kincse nem aranyból és drágakövekből állt.

A Rózsakeresztes rend a XIV. században alakult, csöppet sem biztonságos légkörben. A Rend Nagymeste­rének, Christian Rosenkreutznak sikerült azonban titokban tartania identitását, sőt, a rend munkájába sem lehetett betekintést nyerni. Történt mindez annak érdekében, hogy a belső tudást átmentsék azon a korszakon, amikor erre a világi élet irányítóiban nem volt fogadókészség.

 

Vajon mi volt az, amit tudtak? Miért üldözték őket, és miért rettegtek tőlük a hatalom képviselői?

A második világháború idején tették le az alapjait annak az angliai Rózsakeresztes páholynak, (White Eagle Lodge)  amely már kezdettől fogva minden érdeklődő számára ki­tárta kapuit. A beavatottak szerint elérkezett az idő, a tit­kos tanítást már nem kell titokban tartani, az emberiség megérett arra, hogy részesüljön a tudásból, ami a középkor­ban a tömegek számára teljesen hozzáférhetetlen volt. A hatvanas években az ezoterikus tanítások valósággal elárasztották Európát és Amerikát. Tibeti és távol-keleti tanítók érkeztek nyugatra, és egy intelligens, szeretetteljes Univezumról kezdtek tanítani, egy olyan világról, amely szigorú belső törvények szerint működik.

Az a bizonyos „titkos tan” az Univerzum működéséről ezer arcot öltött, megannyi iskola, és irányzat formájában terjedt. Gyakoriak a különböző ké­pességek elérésére vonatkozó ígéretek, ha a tanuló az egyik, vagy a másik irányzatot követné. Mindenki sze­retne többet tudni, ugyanakkor semmiképp sem szeretnénk betévedni valamilyen vallásos szektába.

 

Ebből a rengeteg információból, mi a hiteles tudás az Univerzumról, amiben hinni lehet?

 

“Miért keresed másnál az igazságot? Minden, amit az Univerzumról és az életről tudni szeretnél, már benned van.” – Huszár Sándor, a svédországi White Eagle Lodge vezetője.

 

Forrás: Balogh Béla – A végső valóság

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük