Falak

Székely Orsi
Latest posts by Székely Orsi (see all)

Védekezünk. Életünk során sokszor érhet minket bántás, kritika, rosszindulat, ezért idővel természetes reakciónkká válhat, hogy falakat építünk magunk köré.

Megkeményítjük sebzett szívünket, lefagyasztjuk az érzéseinket. Jogosan hihetjük, hogy erődünk mélyén biztonságban leszünk, hiszen itt senki nem érhet el bennünket. Igaz, hogy így mi sem érhetünk el másokat…Ó, milyen jól ismerem már ezt a helyet!

Eleinte számomra is megnyugtató volt a csendbe burkolózni a világ erőszakos zsongása és a bántó szavak elől. Kényelmesen nekidőlhettem stabil falamnak tudván, hogy mindig ott lesz és megvéd, bármi is történjen körülöttem. Hozzászoktam, hogy egyedül vagyok és az egyre sivárabb környezet sem zavart. „Pontosan ez az, amit akartam” – ismételgettem magamnak és el is hittem minden szavamat. Hosszú ideig éltem elzárkózva, érzések és könnyek nélkül, megdermedt lélekkel.

Egy idő után azon kaptam magam, hogy kifelé tekingetek. Láttam, milyen szépen süt a Nap a falon túl, míg odabent csak a jeges magány szorongatott. Néhány téglát lebontottam, de tovább nem jutottam. Féltem újra kockáztatni, érezni, másokat közel engedni.

Sokáig azt hittem, hogy a falak megvédenek, holott valójában bezárva tartottak.

Nagyon lassan léptem ki mögüle, de a mai napig tudom, hogy megérte. Nincs rá többé szükségem, mert megerősödtem. Nem félek érezni, mert tudom, milyen csodálatos dolog, viszonzásra lelni.

Nem volt könnyű megérteni, de végül rájöttem, hogy önmagam elzárásával a Jót sem engedtem közel. Borzasztó érzés volt látszólagos védelembe burkolózva dideregni és a fölém magasodó falak árnyékában kuporogni. Minden egyes tégla lebontásával a saját bilincseimet ráztam le. A Nap sugarai lágyan olvasztgatták hibernált lelkem, míg újra rám nem találtak a megdermedt érzések.

Nehéz volt ismét szembenézni és foglalkozni velük, hisz oly sokáig száműztem őket. De megtanultam, hogy mindent át kell élni, a jót és a rosszat is. Nem menekülhetek és zárkózhatok el egyfolytában előlük.

Azóta igyekszem az érzéseket oly módon átengedni magamon, mint ahogy az égbolton haladnak át a felhők. Megengedni, elengedni anélkül, hogy görcsösen belekapaszkodnék a fájdalomba.

Önmarcangolás nélkül, nyitott szívvel járni az utamat úgy, hogy többé nem húzok fel magam köré falakat.

 

Székely Orsi

Írónő Cikkíró

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük