A szombat nálam sokáig egy hosszú listát jelentett, amit soha nem sikerült a végéig kipipálni.
Reggel piac, aztán mosás, közben egy telefon anyukámnak, délután pedig az a bizonyos kávé a barátnőmmel, amit már negyedszer toltunk el. Este mindig ott ültem a konyhaasztalnál azzal az érzéssel, hogy egész nap rohantam, mégsem történt semmi olyan, amire jó szívvel emlékeznék.
Sokáig azt hittem, hogy csak a szervezéssel van baj. Vettem naptárt, letöltöttem három alkalmazást, felírtam mindent egy füzetbe. Szóval tényleg sokat tettem azért, hogy rendszerezzem az életem. A gond nem az volt, hogy nem tudtam, mit kell csinálni, hanem hogy mindent egyszerre akartam.
Két éve elkezdtem másképp csinálni. Vasárnap este leülök tíz percre, és megnézem, mi az a három dolog, ami a következő héten tényleg fontos. Nem tíz, nem húsz, három. A többi mehet a következő hétre, és a világ eddig még egyszer sem dőlt össze emiatt.
Az egyik ilyen tétel viszont makacsul ott maradt a listán hónapokon át.
Az autóm szervizkönyve szerint rég esedékes lett volna az olajcsere, a törlőlapátok pedig már az első őszi esőnél is csíkoztak. Kétszer nekifutottam, kétszer feladtam, mert azt hittem, ez fél nap a szerviz várójában, régi újságokkal és langyos automata kávéval.
Volt ennek egy másik oka is, amit nem szívesen mondtam ki. Egyszerűen tartottam attól, hogy bemegyek valahova, ahol a fél mondatom után átveszik a szót, és a végén úgy jövök ki, hogy fogalmam sincs, mit vettem és miért annyiért. Ez az érzés sokkal jobban visszatartott, mint maga a feladat.
Aztán egy fórumon, ahol nők beszélgetnek mindenféle hétköznapi ügyről, valaki feltette a kérdést, hogy hova érdemes menni, ha az ember nem szeretné, hogy lenézzék, amiért nem tud különbséget tenni két olaj között. A válaszok között volt egy hozzászólás, ami mellett nem tudtam elmenni: a lényege az volt, hogy egy rendes autósbolt fél óra alatt megoldja azt, amire mi egy egész napot szánunk.
A hozzászóló az olajwebshop.hu kelenföldi üzletét ajánlotta, és leírta, hogy előre meg lehet nézni otthon, mi kell, aztán csak be kell menni érte. Ez volt az a mondat, ami miatt végre nekiálltam.
Kiderült egyébként, hogy nem is egy üzletről van szó: Kelenföld mellett Óbudán és Kőbányán is működik autósbolt, tehát nagyjából mindegy, a város melyik feléből indul az ember.
Este a laptop előtt ülve, az olajwebshop.hu oldalán kiválasztottam, mire van szükségem. Nem kellett hozzá műszaki végzettség, csak annyi türelem, mint amikor egy arckrémnél végigolvasom, mi van benne. Egyébként ugyanaz a mozdulat: az ember megnézi az összetételt, összeveti azzal, amire szüksége van, és nem a legnagyobb feliratra hallgat.
Másnap délelőtt metróval mentem el érte. Az üzlet az Etele út 26. alatt van, a 4-es metró Bikás-park megállójától két perc séta, és hétköznap 9-től 18 óráig van nyitva. Aki kocsival menne, annak érdemes tudni, hogy az Etele úton és az épület mögötti szervizúton is lehet parkolni, de fizetni kell érte, szóval nekem a metró egyszerűbb volt.
Bent nem kellett magyarázkodnom. Megmondtam, mit szeretnék elvinni, elém tették, és annyi kérdést kaptam, amennyiből tényleg kiderült, jót viszek-e. Semmi lekezelés, semmi kioktatás, egy egészen hétköznapi vásárlás volt, tíz perc alatt.
Utólag azon gondolkodtam, mennyi mindent halogatunk pusztán azért, mert a fejünkben sokkal kellemetlenebbnek festjük le, mint amilyen. Én hónapokig cipeltem magammal ezt a tételt, közben pedig egy tíz perces séta és egy udvarias beszélgetés volt az egész. Egy autósbolt attól lesz jó, hogy nem érzed magad kívülállónak benne, és ez nekem legalább annyit számított, mint az, hogy megvolt, amiért mentem.
Így lett abból a hónapok óta halasztott tételből egy elintézett ügy, ráadásul úgy, hogy délben már a barátnőmmel ültem a kávé mellett. Az autó szervizkönyve rendben van, a törlőlapátok nem csíkoznak, én pedig levettem magamról egy olyan terhet, ami sokkal nagyobbnak tűnt, mint amekkora valójában volt.
Azóta az olajwebshop.hu oldala ott van a telefonomon a bevásárlólistám mellett. A szombat továbbra is az enyém, a heti három fontos dolog közé pedig már nem kerül be olyan, amitől hetekig félek, és pontosan ez volt a cél.