Jégbe zárt világ

Székely Orsi
Latest posts by Székely Orsi (see all)

„Szívem, lelkem köré jeges falat húztam, hogy így védjem magam a világtól. Ne közelítsetek, ne érintsetek, ne szeressetek! Ez egy jégbe zárt világ!

 

Egyedül is jó nekem.” Kékülő ajkakkal és reszkető ujjakkal kuporgok a fal tövében. Átsüvít rajtam a szél. Fázik a lelkem. „Nincs semmi baj, jó ez így nekem” – mantrázom magamnak a sötétben és minden szavam el is hiszem. Nincs körülöttem senki, aki bánthatna. Csak a feketeség burkol magába. Így is lehet. Ne ejtsetek rajtam sebeket. Amik voltak meggyógyultak, de emlékeim nem fakultak.

Egyre hidegebb van, de elszántan harcolok tovább magamban a világgal. „Már nem is emlékszem milyen érezni egy másik ember jelenlétét, a testéből áradó meleget” – merengek. Nézek a távolba, a nagy messzeségben körvonalazódik egy alak.
„Ki vagy és mit akarsz? Miért merészkedtél a közelembe?” Hajthatatlan vagy, egyenesen felém tartasz. Pillantásom szúró, tüskéket növesztek magamra. Tovább folytatod az utad, fogy közöttünk a távolság. Pánikolok, a szívem hevesen ver!

Felpattanok, hogy meneküljek, de utánam nyúlsz a kezeddel. Két szemeddel engem nézel. Melegséget érzek a bőrömön. Állunk egymással szemben. Fülsiketítő a csend. Gondolatok százai cikáznak a fejemben. Mitévő legyek? Furcsán érzem magam. Átjár a forróság, látom, hogy olvad körülöttem a világ. „Érintenélek” – riadok meg és lelkem suttogását hallom a mélyben – „Öleld meg”. Megteszem. Engednek a bilincsek, lezúdulnak a jégbe zárt világ falai, felmelegszem pillanatok alatt. Megdermesztett érzéseim felolvadnak, és újra átjárnak. Egyre csak szorítanálak.

 

Talán sokaknak ismerős ez a hely, amit leírtam. Előfordulnak olyan időszakok az életben, amikor az ember csak arra vágyik, hogy egyedül legyen, távol a világ zajától. Lehetőleg senki ne legyen a közelben, szívünk mélyén mégis azt reméljük, hogy egyszer majd ránk talál valaki.

 

Miért jutott eszembe mindez? A három napos hétvége alatt volt időm kicsit pakolászni a szobámban és a kezembe akadt egy régebbi füzet. Kamaszkorom óta írok történeteket, melyeket az idő múlásával már más szemszögből tudok olvasni és megközelíteni. A leírt történet óta rájöttem egy nagyon fontos dologra.

A jégbe zárt világban falakkal védjük magunkat, de a jó dolgok is „szűrve” érkeznek meg hozzánk. Hatalmas erőfeszítésbe, energiába kerül folyamatosan fenntartani, építeni ezt a falat, amely mögött egyedül vagyunk, örökké magányosan, hiszen hiába vesz minket tucatnyi ember körül, akkor is bezárva tart. Azóta rájöttem, hogy le kell bontani, fel kell olvasztani, így mögüle kiszabadulva sokkal több pozitív dolgot tudunk magunkhoz vonzani.

“Igen ám, de így védtelen az ember” – morfondíroztam én is sokat. Mit lehet ebben az esetben tenni? Véletlen vagy sem, de egy kezembe kerülő kép juttatta eszembe a megoldást. Hagyni kell, hogy átjárjon a fény, a Nap éltető ereje! Képzeljük el, hogy folyamatosan sugározzuk magunkból ezt a tiszta energiát. Érdemes elmerengeni – akár egy meditációval egybekötve – azon, hogy aranysárga fény járja át a testünket, körülöleli a szívünket, és ragyogva elárasztja az auránkat, mintegy energiaburkot vonva körénk.

Ezen a burkon csak a pozitív és a kellemes dolgok juthatnak át, az ártó hatások kívül maradnak. Ezt a módszert alkalmazva sosem leszünk többé bezárva, nem fogunk fagyoskodva kuporogni, a sötétben. Újra észrevesszük a fényeket, a színeket. Nem bosszankodunk többet azon, ha elered az eső, hiszen a szívünk mélyén tudjuk, hogy „olvad körülöttünk a jégbe zárt világ”.

 

Székely Orsi

Írónő Cikkíró

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük