Megerősítések Louise L. Hay-től

Holics-Mester Marianna

Louise L. Hay a „megerősítések királynője” volt.

Emberek millióinak volt inspiráló tanítója a világ minden táján. A megerősítések változásokat beindító erejének élő példájaként vált híressé.

Az emberek tanításának szentelte életét, azt igyekezett átadni az embereknek, hogy hogyan éljenek pozitív életet, és hogyan legyen hatalmuk saját életük felett. Azt vallotta, nincs olyan, hogy elakadás, hiszen bármikor választhatunk új gondolatokat és újfajta gondolkodásmódot például a megerősítések alkalmazásával. A jövőnk mindig lehet pozitívabb, szeretetteljesebb és virágzóbb.

 

Miközben hangosan felolvasod a megerősítéseket, gondolj arra, hogy hogyan szeretnél élni, és mit szeretnél elérni.

 

  1. A szerelem megtörténik
  2. Megérdemlem a szeretetet, a szerelmet, az örömöt, és minden jót, amit az élet kínál nekem
  3. Elengedem a szerelem elkeseredett hajszolását, és helyette hagyom, hogy ő találjon rám a tökéletes időben és helyen
  4. Örülni akarok! Azért élek, hogy örüljek a mai napnak
  5. Mindent elfogadok, amit önmagam számára létrehoztam
  6. Merek önmagam lenni
  7. Úgy vagyok tökéletes, ahogy vagyok
  8. Bármerre is járok, elboldogulok
  9. A múlt elmúlt
  10. Követelem az erőmet, és túllépek minden korláton
  11. Amint igent mondok az életre, az élet is igent mond rám
  12. Csak jó történhet velem
  13. Gyönyörű vagyok, és mindenki szeret engem
  14. Az általam teremtett paradicsomban élek
  15. A jövedelmem folyamatosan növekszik
  16. Minden tettem mögött a saját döntésem áll
  17. Jót érdemlek az életeben
  18. Egészséges, egész és teljes vagyok
  19. A végtelen életben, amelyben élek, minden tökéletes, teljes és egész
  20. Életem egyre jobb és jobb
  21. Jó helyen vagyok
  22. Minden, amire szükségem van, a megfelelő helyen és időben ér el hozzám
  23. Elég bátor vagyok, hogy megéljem az álmaimat
  24. Együtt lélegzem az élet áramával és a szeretettel
  25. Mindig tökéletes védelem alatt állok
  26. A mai nap az élet szent ajándéka
  27. Minden szinten meggyógyítom magam
  28. Mágnesként vonzom magamhoz a csodákat
  29. Hagyom, hogy az egész lényemet kitöltse a fény
  30. Otthonom a béke kikötője
  31. Jövedelmem állandóan emelkedik
  32. Korlátlan erők fölött rendelkezem
  33. Elég jó vagyok
  34. Gazdagságot és teljességet várok az életembe
  35. Bízom a bennem lakozó isteni értelemben
  36. Ajtót nyitok az életnek
  37. Állandóan hihetetlen ajándékokat kapok az élettől
  38. Jogom van nemet mondani, ha valami nem felel meg nekem
  39. Önmagam vagyok, senkihez sem hasonlítok
  40. Született győztes vagyok
  41. Minden kéz, amely megérint, gyógyító kéz
  42. A múltnak nincs hatalma fölöttem
  43. Felismerem helytelen gondolataimat, és változtatni akarok
  44. A feladatom az, hogy azt tegyek, amit szeretek
  45. Elengedek minden önkritikát, most
  46. A tudatom egy gyönyörű gondolatokkal teli kert
  47. Az életem csodásan bontakozik ki
  48. Bízom abban, hogy az élet a legjobbat akarja nekem
  49. Sikert sugárzom,és amerre csak fordulok, bőség vár
  50. Az életem egész és teljes, és készen állok az új kalandokra
  51. Az élet mindent megad, amire szükségem van
  52. Kapcsolódom belső kincseimhez
  53. Egyik siker jön a másik után
  54. Tudom,hogy minden kanyarban csak jó vár rám
  55. Örömme ltölt el mások szerencséje
  56. Minden tökéletes tér-idő szekvenciában történik
  57. A szabadság isteni jogom
  58. Szegény gondolkodásmódról bőség gondolkodásmódra váltok
  59. Minden siker, amihez hozzáérek
  60. Nyitott vagyok, és elfogadom a bevétel új módjait
  61. A határaim fölé emelkedek
  62. Egy igenuniverzumban élek
  63. Világomban minden rendben van
  64. Nyitott és fogékony vagyok életem következő lépésére
  65. Azt választom, hogy az életem hátralevő része az életem legjobb része
  66. Az élet feltétel nélkül szeret
  67. Ma csodálatos, új jövőt teremtek
  68. Bízom abban, hogy az élet megad nekem mindent, amire szükségem van
  69. Gyönyörű, új tapasztalatok érkeznek az életembe
  70. Belső bölcsességem válaszait követem
  71. Elfogadom az összes érzésemet, de nem dagonyázok bennük
  72. Engedélyt adok magamnak a változásra
  73. Örömmel fejezem ki kreativitásomat, amiért elismerést kapok
  74. Végtelen jólétben osztozom, áldás van rajtam
  75. Mindig fizetőképes vagyok
  76. Minden korban szépséges és tetterős vagyok
  77. Megengedem magamnak, hogy nyugodt legyek
  78. A félelmek csak gondolatok, a gondolatokat pedig el lehet engedni
  79. Csak önmagamé vagyok
  80. Én irányítom az életemet
  81. Egészségesebb vagyok, mint bármikor voltam
  82. Tudom,hogyan kell pénzt keresni
  83. Haladok a lelkem ösvényén, a nekem megfelelő sebességgel
  84. Életem nagyszerű kaland
  85. Az egész élet előttem áll
  86. A nevetés életem része: semmit sem tartok vissza
  87. Biztonságban vagyok, ez csak változás
  88. Elhagyom más emberek félelmeit és korlátait
  89. Jut bőven mindenkinek, nekem is
  90. Megérdemlem a legjobbat, és elfogadom a legjobbat
  91. Enyém minden idő a világon
  92. Megjelenéseimben tükröződik önmagam szeretete
  93. Hiszek az élet folyamatában
  94. A munka számomra könnyű és szórakoztató
  95. A szerelem csak egy karnyújtásnyira van. Öröm tölti be az egész világomat
  96. A véremben élet és vitalitás van
  97. Minden, amit tudnom kell, feltárul előttem
  98. Az előléptetések könnyedén jönnek
  99. Óriási karrier előtt állok
  100. Minden tapasztalatból lehetőséget kovácsolok
  101. A jövőm csodálatos

 

Sokan használják a megerősítéseket, hogy változást idézzenek elő az életükben. Vannak, akiknél működik és vannak, akiknél nem. Itt a válasza arra, hogy miért nem működnek mindenkinél a megerősítések.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük