Női magazint nem, de minden mást be tudunk szerezni innen

Férfiként azt gondolhatná az ember elsőre, hogy nem volt soha túl sok közöm a női magazinokhoz. Mikor először elmerengtem ezen, én sem hittem volna, hogy hányszor érintkeztem már ezzel a médiafajtával. Elsőként a testvérem 16. születésnapja jut eszembe. Akkoriban még nem volt túl sok tapasztalatom a női magazinok terén, de abban biztos voltam, hogy a Glamour magazint szereti. Nagy bőszen ezért elmentem a közeli trafikba és vettem egyet. A trafikos nem is nézett rám furcsán, aminek örültem.

A következő emlékem pedig a második barátnőmhöz fűződik. Ő mindig online blogokat olvasott és rajta keresztül ismertem meg ezt az izgalmas világot. Volt egy csajos blog, amit követett. Egyszer unalmamban én is felnéztem rá és nagyon megtetszett, hogy ennyi párkapcsolattal kapcsolatos tanácsot lehet találni rajta. Azóta is szégyen nélkül olvasgatom ezeket az oldalakat.

Az internetet azonban nem csak informálódásra, hanem vásárlásra is szoktam használni. Ez korábban nagyon távol állt tőlem és az ismerőseim is meglepődtek, mikor kiderült, hogy újonnan mennyit használok netes boltokat. Ennek a fő oka az volt, hogy rátaláltam a Bestmarkt nevű webshopra. Róluk szeretnék most bővebben mesélni, illetve egy kis magyarázattal szolgálni arról, hogy miért tartom a Bestmarkt oldalát kiemelkedőnek a webshopok között.

Elsőként röviden elmondanám, hogy miként találtam rájuk. A neten böngésztem, mikor feltűnt előttem egy „BestMarkt műszaki áruház – elektronikai és informatikai cikkek” felirat. Nem ismertem akkor még, hogy ez mit takarhat, de rákattintottam, hátha képes lesz meggyőzni a netes vásárlásról. A „BestMarkt műszaki áruház – elektronikai és informatikai cikkek” feliratra rákattintva egy olyan kezdőlapra kerültem, ami már rögtön elnyerte a tetszésemet. Nem fáradoztak azzal, hogy az oldal túl legyen díszítve. Ez azt eredményezte, hogy minden letisztult, számomra ez pedig nagyon pozitív volt. Nem ugrottak reklámok sem rögtön az arcomba. Egy kellemesen kinéző, fehér háttér előtt fogadtak engem a Bestmarkt oldalán található termékek.

Kifejezetten tetszett, hogy a kezdőlapon már láthatjuk is a kiemelt ajánlatokat. Nem volt konkrét ötletem, amivel felkerestem a Bestmarkt oldalát, úgyhogy nekem ez a funkció kiváló szolgálatot tett. Könnyedén tudtam tájékoztatást kapni így arról, hogy milyen termékek népszerűek jelenleg, illetve melyikek akciósak. Ezzel a vevőközpontú lépéssel már rögtön bizonyítani tudták, hogy a Bestmarkt számára nagyon fontos az, hogy a vásárló pozitív élménnyel távozzon a boltjuktól.

Rögtön az első ajánlat már meg is tetszett. Ez egy párásító volt, távirányítóval. Ha rendesen elmegyek egy boltba, általában nagy gondjaim szoktak lenni az ilyen elektronikai termékekkel. Ennek az a fő oka, hogy nem tudok tájékozódni róluk rendesen. A Bestmarkt oldalán azonban teljes körű tájékoztatást kaphatunk minden egyes termékről. Ahhoz, hogy ezt elérjük, nem kell mást tennünk, csak rákattintanunk a termék megnevezésére. A Bestmarkton azonban jelen van még egy különleges funkció, amely segítségével még gyorsabb lehet az információ gyűjtése. Minden egyes termék alatt található pár kulcsszó. Ezek a termék legfontosabb információt tartalmazzák, mint például, hogy mekkora az űrtartalma. Ezeknek tudatában azonnal ki tudjuk szűrni, hogy melyik termék lesz ideális számunkra.

Nagyon gyorsan meg tudtam győződni arról, hogy a párásító megfelelő lesz számomra. A következő lépések pedig nagyon egyszerűek voltak. A rendelés egész folyamatán készségesen végigvezet az oldal, úgyhogy azokat sem fogja érni semmilyen kellemetlen meglepetés, akik életükben először vásárolnak online. Nektek is ajánlom, hogy kattintsatok rá a „BestMarkt műszaki áruház – elektronikai és informatikai cikkek” feliratra.