Segítség! Segíteni akarnak!

Kincses Anna
Latest posts by Kincses Anna (see all)

Az társas kapcsolódáshoz hozzátartozik a segítségnyújtás is. Már az ősember is a fajfenntartás és a közösség érdekében segítette a társait. Rengeteg olyan ember van, aki segíti a másikat pénzes és más adományok, munkaerő és ezerféle más lehetőséggel. Szervezetek sokaságai alakultak, hogy segítsenek azokon, akik rászorulnak. A segítségnyújtás egyszerűen belénk ivódott, és ha lehetőségünk és késztetésünk van hozzá, bizony meg is tesszük, függetlenül a körülményektől. Segítjük a családtagjainkat, a párunkat, a barátainkat, a kollégákat, hisz mindig vannak olyan szituációk az életben, hogy ezzel adhatunk magunkból. Van, hogy hatalmas áldozatokat is vállalunk, hogy segítsünk valakin. Sőt van, aki még az életét is adja a másikért. Persze ennek sokszor az ellenkezője is igaz, de az már egy másik cikkre tartozik.

De mi van akkor, ha ilyen-olyan oknál fogva nem kérünk a segítségből? Sőt fel sem vetül bennünk, hogy segítségre szorulunk, mégis van jelentkező, aki meg akar szerelni bennünket, mert nem úgy élünk, nem azt tesszük, amit ő kigondolt nekünk. Mi van akkor, amit segítségnek nevezzünk, az nem más, mint a másik elerőtlenítése, és kontrollálása?

  • A segítségnyújtást, rengetegen összekeverik azzal, hogy a másik helyett cselekszenek.

Nem várják meg, sőt nem is érdekli őket, hogy kérnek-e a segítségéből, amit már nem is neveznék ennek, hanem bántalmazásnak. Egyszerűen kiveszik a másik kezéből elvéve a másik erejét, és helyette megcsinálják azt, amit ő is tud. Ekkor van az, hogy aki így „segít” felsőbbrendűnek érzi magát, lenézve a másikat. A segítség így átmehet, egyfajta tukmálássá és már menekülnek is tőlünk az emberek.

A privát üzenetben rengetegszer kapok kéretlen segítő kezeket, akik szuper üzleti ajánlattal jönnek. Mikor nem kérek belőlük, sokszor mennek támadásba át, és a mézes-mázos „segíteni, gazdaggá tenni akaró” hangnemből hirtelen átmennek dühös felsőbbrendű nyomulásba, aztán bűntudatkeltésbe. Ilyenkor elgondolkodom, hogy ki is segít kin? Kinek is kell a másik energiája?

Biztos Ti is jártatok úgy, hogy valamelyik családtagotok szeretett volna rajtatok kéretlenül segíteni, és ez már olyan mértékű lett, hogy átmentetek sündisznó és „csakazértisnemcsinálomaztamitmondasz” üzemmódba? Nálam ez a típusú kontrollált segítség sokszor megtörtént, és ilyenkor azt éreztem, hogy bántalmaznak azzal, hogy nem hagyják, hogy úgy tegyem a dolgaimat, ahogy én jónak látom. Elerőtlenített, az önértékem és az önbizalmam lezuttyant a béka feneke alá. A családtagok bizony többször választják azt a szeretet nevében, hogy kéretlenül beleavatkozzanak a másik életébe, mint a megengedést. Pedig meglátásom szerint a megengedésnél nagyobb szeretet nincs.

  • Megengedésben vagyok azzal, hogy az legyél, aki lenni szeretnél, bármilyen módon nyilvánuljon is az meg. Ha hozzám fordulsz szívesen segítek, de meghagyom, hogy te válaszd akkor, amikor jónak látod. Ha nem választod úgy is jó.  

Az ilyen típusú élethelyzetek, amik érzelmi sérelmeket okoznak, sokszor történnek az emberrel. Ha az azonnal nincs kioldva, akkor elraktározódva ott van bennünk, és bármikor a felszínre törhet, amikor megnyomják a piros gombunkat. Ekkor van az, hogy hirtelen reagálunk, dühösek és haragosak leszünk. Erre szoktam én mondani, hogy mindenki egy időzített bomba. Ha tele van elrejtett blokkokkal, az bármikor robbanhat, ha az élet úgy hozza.

Ahhoz, hogy ebből kijöjjünk aktiválni kell az önerőnket. Ahogy az újra él, már nem lesz kiírva az energetikai ruhánkra, hogy – segítségre szorul, erőtlen, értéktelen, kontrollálható, bírálható stb. Ha meg ennek ellenére is erőszakoskodik velünk valaki, lesz annyi önerőnk és önbizalmunk, hogy elküldjük őt a fenébe.

Azt sokan tudjátok rólam, hogy a magazin egyik alapítója, tulajdonosa vagyok, és már több mint 3 éve írom a cikkeimet az olvasóknak. Azt viszont, hogy több mint 15 éve foglalkozom – főleg nőkkel -, mint gyógyító, konzulens, és motivátor, lehet, kevesebben ismerik. Azt az egyet megtanultam ezalatt a sok-sok év alatt, hogy segíteni azon kell, aki kéri. Ez ebben a szakmában is igaz. Megkockáztatnám, hogy akkor sem mindig, mert bizony van, aki visszaél a segítőkészségünkkel, vagy egyszerűen lustaságból (energiarablásból) nem csinálja azt, amit már régen tudna. Persze itt nem egy ad hoc életmentésről beszélek. Baleset, bántalmazás vagy egyéb élethelyzetekben segítsünk, ha tudunk. De a cikk nem ezekről a helyzetekről szól ez már kiderült eddig is.

Szerintem az igazi segítség nem az, hogy mások helyett cselekszünk, hanem az, hogy megmutatjuk és invitáljuk arra, hogy mit tud, és mit tehet Ő önmagért. Nem megoldjuk helyette a problémáit, hanem ébresztjük arra, hogy tudná Ő a leghatékonyabban megoldani. Ébresztjük a tudására, az önerejére és a képességeire. Így nem kell, hogy továbbra is szükségből működjön az illető, hanem beemeljük az erejébe, és utána már önállóan is képes létezni. Nem egy segítségre szoruló, erejétől megfosztott ember lesz, hanem életerős és önbizalommal teli ragyogás.

Ezért a segítség szó helyett sokkal jobban szeretem, a hozzájárulás szót. Ez magában foglalja, hogy azokkal a nőkkel foglalkozom, akiket érdekel, amit csinálok, akiket meginvitál az energiám, a tudásom és a lényem, és azt érzékelik, hogy mindezekkel hozzájárulok az övéikhez.

Még annyit, Kedves olvasóim. Tudom néha borzasztó látni, hogy az, akit szeretünk olyan önpusztító életet választ, ami megöli. Volt benne részem, szó szerint. Én is veszettem el így szerettemet. Semmi nem segített már, ő ezt választotta. Egyet tehetünk ilyenkor bármilyen fájdalmas is, hogy megengedésben vagyunk a választásával. Azzal, amit Ő választott, még ha nem is tudatosan. Invitálhatjuk, valami másra, de ha nem hajlandó a változásra az erőszakosságunkkal még mélyebbre taszítjuk.   

„Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére… de idővel belejön az ember.” Szepes Mária

Kincses Anna

Írónő Megjelent könyve

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük