Sötét magány

Székely Orsi
Latest posts by Székely Orsi (see all)

Egyre sötétebb van, egyre hidegebb. Szétnézek, de mindenhol csak a feketeség terpeszkedik.

Beleszimatolok a nehéz levegőbe, de csak földszagot érzek. Hol vagyok és hogy kerültem ide? Nem is olyan régen még fényesség és meleg vett körül, éltem az életem, most pedig nyákos hideg borzongat és félhomályban lézengek.

Összegörnyedve kuporgok a tátongó gödörben, ahova kerültem. Fojtogat a levegőtlen szűkösség és azt gondolom, számomra ennyi volt a lét. Csalódások, kudarcok hízlalták a köveket, melyek körülöttem terpeszkednek, és a húsomba vájnak. Szúr a homok, durva a és szemcsés a föld, ami a málladozó falakról hullik rám.

Magamban már mindent lezártam és elengedtem. Nem számítottam újabb esélyre az újrakezdéshez. Elegem lett a megpróbáltatásokból, a hazugságokból, a kétszínű játszmákból. Hitem és motivációm elhagyott.

Sötét monológomból fűzött láncaim fojtogatóan tekerednek rám. Utolsó erőmmel felpillantok és meglátok egy keskeny fénysugarat. Mint a Remény utolsó szikrája hasít bele a félhomályba. Hunyorogva pislogok fölfelé, hogy szemeim megszokják a hirtelen jött világosságot, hisz hozzászoktak már a sötétséghez. Kitágult pupilláim öntudatlanul nyelték magukba a körém sereglett ármánykodó lényeket, oly hosszú időn át. Félelmet, kishitűséget, bizalmatlanságot és önutálatot csepegtettek a lelkembe. Lehet most mindennek vége?

Nézek fölfelé és hagyom, hogy átjárjon a hirtelen jött fénysugár éltető ereje. Megmozdulnék, de izmaim élettelenek, nem mozdulnak. Visszahuppanok a földre. Vágyakozó pillantásokkal bámulom a sokat ígérő fényességet. Szinte hallom, ahogy hív magához: “Gyerünk, most kijuthatsz innen!”

Csak hallucinálok! Megrázom a fejem, hogy elnémítsam a hangot, de tovább folytatja:

“Meg tudod csinálni, képes vagy rá. Én hiszek benned!”

Ráeszmélek, hogy most nem a jól ismert, Sötét Suttogás kísért körülöttem, így minden erőmet összeszedem és felkecmergek. Ki fogok jutni innen!

Testem lassan eszmél dermedtségéből, de minden mozdulat egyre könnyebb. Elkezdem bontani magam körül a sziklákat. Azokba a kövekbe markolok, melyeket én magam teremtettem a keserű gondolataimmal. Ki hitte volna, hogy egyszer eltűnnek? Már nincs sok hátra…

Hirtelen felpillantok: Kezek. Mindenütt kezek… Segíteni akarnak? Kihúznának innen? Nem a kezeket nézem már, hanem a szemeket. Van, Aki hiába nyúl felém, gondolatban azonnal visszalökne a mélybe. Sötét mosolyok, gúnyos tekintetek vesznek újra körbe. Alaposan megismertelek már Titeket. Nem a tiszta szándék vezérel benneteket. Egyik tenyérben sem kapaszkodom meg. Magamtól kell kimásznom innen.

Felállok és kifelé botorkálok. Elvakítanak a Nap sugarai. Eltakarom arcomat, miközben lépésenként haladok előre. Mindjárt kijutok innen! Hirtelen megbotlom egy élesen kiálló kőben. Egyensúlyom elvesztve zuhanok a föld felé, de mi történik? Hirtelen egy kéz szorítását érzem a karomon. Ki vagy Te, aki megfogott és nem engedett elesni?

Mélyen az Ismeretlen szemébe nézek. Zöldes árnyalatú, tiszta vizű forrás. Tekintete tükrözi mindazt, mit eddig hiába kerestem. Önzetlen szeretettel és a legnemesebb szándékkal közeledik felém. Bízhatok benne. Visszaadja elvesztett hitem. Nem gondoltam volna, hogy lesz még ilyen szerencsém és Rád lelek.

Egy kis mozdulat volt csupán, bár fájdalmas az elindulás. Úgy éreztem, már épp elég időt vesztegettem a börtönömben. Megtenni az első lépéseket nehéz, hisz sosem tudni merre vezetnek. A Boldogság felé vagy vissza a verembe? Bizonytalanságom azonnal száműzne a megszokott kis gödrömbe, de nem hagyom, hogy ismét átvegye az uralmat felettem. Bízok magamban, hiszek benned. Most már együtt haladunk előre…

 

További írások Orsitól a Lélekszállás oldalon.

Székely Orsi

Írónő Cikkíró

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük