Szülés és születés

Bérces Virág
Latest posts by Bérces Virág (see all)

A születés egy rendkívül intenzív, melós folyamat. A duális világba való megérkezés, pedig ismeretlen és váratlan események sora.

Normál esetben hogy szeretnénk maradásra bírni egy új jövevényt? Úgy, hogy lehető legnagyobb mértékben úgy alakítjuk a dolgokat, hogy az számára kedvező legyen, érdekes, felfedezésre érdemes, örömteli, megnyugtató, biztonságos és szeretetteljes. Így kellene erre gondolnunk egy újszülött esetében is. 

A cikksorozat első két részében is méltattam az anyatermészetet, ami most sincs másképp. Az összhang az anya és baba között most is tökéletes. Amikor a baba elhagyja az anya testét, az anya méhe kiüresedik, a méhlepény leválik. Mivel a méhlepény egy sűrű érhálózaton keresztül közvetít az anyától a baba felé, a leválás során egy vérző nyílt “seb” keletkezik a méhen, mely vérzéssel jár. Így az anya teste, hogy kiküszöbölje az elvérzést, még a lepény leválása előtt extra adag oxitocint bocsát a véráramba, hogy a méh gyors összehúzódásával minimalizálja a vérzést és egyben segítse a lepény leválását, mely feladatát már beteljesítette. Az extra adag oxitocin mellé extra adag endorfin is jár, melyből a baba is részesül, ha nem sietnek túlzottan a köldökzsinór elvágásával.

Ez a két hormon végig jelen van a szülés/születés alatt, melynek felbecsülhetetlen értéke van az anya és a baba számára is. Az oxitocin felel a kötődésért, a szeretet, szerelmetesség, gyönyör, öröm érzetekért, az endorfin pedig a hihetetlen kimerítő intenzív teljesítmény ellenére is egy jó közérzetet, a minden rendben van érzetét kelti.

A köldökzsinór elvágása akkor lenne időszerű, mikor már nem kering benne a vér, így biztos, hogy ettől a nagyszerű hormonkoktéltól nem fosztjuk meg a babát, ami segít neki abban, hogy a kihívások ellenére is jól élje meg a születést. Olyan, mint egy “biodrog” amitől csodásnak fogja érzékelni a világot. 

A köldökzsinór idő előtti átvágása nem csak ettől a kiváló koktéltól fosztja meg a babát. Születésünk pillanatának az első légvétel számít.  Ez az a momentum, ahonnan képesek vagyunk az anyánktól elválni és önálló életre kelni. Ez az ahol bekapcsolódunk a duális világba. Ez a légvétel a határozott döntésünk arról, hogy csatlakozunk a világhoz, az életet választjuk. Ennek a leggyengédebb módja, ha úgy tehetjük ezt meg, hogy a köldökzsinór még ellát bennünket oxigénnel, vagyis van időnk átállni, van időnk meglepődni, van időnk ráébredni a létünkre.

Ha túl gyorsan választanak le az anyánkról, akkor a légzés egy fulladásos pánikreakció hatására indul be. Megjelenik a térben minden jelenlévő feszült figyelme, hogy felsír-e a baba. Mert a sírás egyet jelent a fellélegzéssel. De a lélegzés nem feltétlenül jelent egyet a felsírással. Meglepő módon vannak babák, akik nem sírnak, legfeljebb kiáltanak egyet, köhintenek, hangot adnak a meglepettségüknek és figyelik tovább az újdonsült világot, eseményeket. 

Szemei először tapasztalják a fényt. Az éles fény fájdalmat okoz számára, ahogyan nekünk is kellemetlen, amikor éjszaka felébredve hirtelen felkapcsolják a 100-as izzót. Akkor ezt nyugodtan szorozzuk be 1000-rel, hiszen az ő szeme még sosem látott fényt és nem a 100-as izzó, hanem gyakran a műtős lámpa fénye világít. Semmi sem szól az ellen, hogy tompa fény legyen a szobában, mikor világra jön. Először tapasztalja bőrén a hideget.

Ugye nem nehéz felidéznünk, milyen, amikor kiszállunk a zuhany alól? Első dolgunk, hogy megtörölközzünk, vagy bebugyoláljuk magunkat, hogy ne fázzunk. Miért ne tennénk ezt meg a kis újszülöttel is. Ne fázzon, hadd figyelgesse a világot. A bőre addig csak sikamlós, lágy dolgokkal érintkezett az anyaméhben, így ha lehet csak puha, finom takaróval érintsük, de a legjobb, ha azonnal az anya pocakjára kerül. Ideális a hőmérséklet, megfelelően puha, pont az ő mérete, ismerős az illat és újra hallhatja a nagy sámándobot, az anya szívverését, mely a megelőző 9 hónapban szüntelenül jelen volt.

Itt jön el az a pillanat, mikor megnyugszik és elkezdi megtapasztalni a teret, mely további növekedésének, fejlődésének utat nyit. Engedjünk ezeknek a pillanatoknak időt. Engedjük, hogy lelassuljon minden, érezzük át minden meghittségét ezeknek a szent pillanatoknak. Hiszen ünnep van! Születésnap van!

És hát nincs buli ital nélkül! Az anyatermészet erről is gondoskodott, hiszen egy kis pihegés után már mellre tehetjük a babát, ami további oxitocin felszabadulását eredményezi, hadd legyen még jobb a buli mindenkinek. Ezekben a percekben történik meg az első szemkontaktus, jó esetben az anya és a gyermek között. Ez a kapcsolódás feledhetetlen. Az egy test, két lélek kapcsolat itt minősül át én és te viszonylatává.

Az ideális szülés és születés élmény pedig megalapozza az ősbizalmat kettejük között, mely a világba vetett bizalmat is jelenti egyben. A születés utáni egy órát hívják aranyórának, mely minden újszülöttet és minden édesanyát megillet, amibe csak életet mentő okokból lenne szabad beavatkozni.

Ehhez képest, ami gyakran történik, túl korai köldökzsinór elvágás, az orron és torkon való szonda ledugása, műtős lámpa fényével való világítás, amit ugye vallatásnál is használnak, hát szegény baba vall is, ami kifér a csövön ordít, szemeit szorosan összezárva, miközben épp most érkezett egy teljesen új világba, ahol lenne mit nézelődni.

Meztelenül fázva méregetik, mintha ez egy sürgős és fontos információ lenne azonnal, mintha egy óra alatt megnőne, vagy lefogyna. Csap alatt folyó víznél lemosdatják, mintha koszos lenne, mintha nem érne rá ez is baromira. Szemcseppet cseppentenek a szemébe, ami égő csípő érzés számára. Ezek közül van, ami teljesen elhagyható lenne és van, ami ráér annyira, hogy az aranyóra szent és sérthetetlen maradjon.  

Az újszülött ember egyedül totálisan életképtelen. Természetes igénye hát a testközelség, a testmeleg, mely  a túlélését biztosítja. Az anyától való elválasztás egyenlő számára a halállal. Hiába van ő egy biztonságos szobában, rácsos ágyban, légzésfigyelővel és bébifonnal, ő nem erre van programozva. Testközelség, anyaillat, anyatej jelenti számára  biztonságot a túlélést.

Ha a baba a születését követően együtt marad szoros közelségben az édesanyjával, akkor azt éli meg, hogy minden, ami addig az élete része volt, az most is jelen van és táplálja őt. Nem veszett el semmi csak átalakult. Az első 24 óra ennek bevésődésének ideje, ekkor lenne a legfontosabb anyának és babának együtt maradnia. Az elválasztott baba magányos és elveszett. Ne becsüljük alá ezeket a korai megéléseket csak azért, mert nem mesélnek róla szavakkal. 

  • Ha bármit megadhatnál a gyermekednek, akkor mi lenne az?

Egy kellemetlen, vagy akár kegyetlen első benyomás a világról visszavet bennünket a változásinkban. Tartunk tőle, hogy ha elhagyjuk a régit, vajon az új milyen kellemetlenségekkel jár majd. Legyen szó kapcsolatokról, munkahelyekről, közösségekről, költözésről. Ilyenkor hajlamosak vagyunk addig várni, míg azt érezzük a jelenlegi valóság annyira nehéz már, hogy kinyír, ha maradok és akkor is szorongással telve tesszük meg lépéseinket. Változásainkban gyakran élhetünk meg magányt, veszteség érzést, olykor számkivetettséget. Lassan alakul ki bizalom. Az ősbizalom hiánya növeli a biztonságra törekvés igényét. A biztonságra törekvés pedig csökkenti a növekedés lehetőségeit. 

Az életbe való indulás legjobb módja nem ott kezdődik, hogy érettségire, vagy diplomaosztóra veszünk egy autót, vagy lakást. Az életbe indulás itt kezdődik, a születésnél.

  • Milyen lenne egy olyan világ, ahol az ősbizalom kollektív bizonyosság?
  • Ahol a bőségtudatot az anyatejjel szívjuk magunkba?
  • Ahol bátran merünk felfedezni, mely felfedezéseket nem pusztítás kíséri?
  • Ahol a jelenlét nem a mának élés felelőtlenségét jelenti, hanem a múlt, jelen, jövő egyszerre létezésének a tudatosságát, annak minden felelősségével?
  • Ahol a túlélést nem az erőszak és agresszió jellemzi? 
  • Milyen lenne egy olyan világ, amibe nem traumával érkezünk? És ha mégis megtörténik annak ellenére, hogy mindent megtettünk, amit tudtunk, és amire akkor ott képesek voltunk a legjobb tudásunk szerint, akkor elismernénk azt, hogy be kell gyógyítani ezeket a sebeket, anyában, babában egyaránt.
  • Mi lenne, ha egy olyan világban élnénk, ahol az öröm velünk született?

A 3 részes cikksorozat ezzel az írással véget ért, de a témát tovább fogom boncolgatni, úgy, mint, szülés és teremtés analógiája, félelem és fájdalom kapcsolata, különböző születési minták és azok életmintája, és ami megihlet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük