Vidék vagy város?

Sasi Enikő
Latest posts by Sasi Enikő (see all)

Vajon hol jobb élni? Falun vagy kisvárosban, esetleg egy nagyváros falai között?

Azt gondolom, hogy mindenki egyéni ízlésére, életszemléletére,  habitusára van bízva, hol érzi jól magát. Vannak, akik képtelenek lennének vidéken élni, mert az egyszerűen túl unalmasnak tartják. Ilyen is van, nem vagyunk egyformák. Zárójelben azért annyit megjegyeznék, hogy sok törzsgyökeres városi dönt olykor úgy, hogy mindent hátrahagyva vidékre költözik, és az esetek többségében nem bánják meg, sőt…

Ha nekem kell megválaszolni a kérdést, én végérvényesen a kis települések mellett tettem le a voksomat. Aki ismer, az mondhatja, hogy, persze, mert egy kis faluban nőttem fel… Volt idő, amikor még fiatalabb voltam, és én is városba vágytam. Az élet meg is adta a lehetőségeket, pár hónapig laktam egy kisebb vidéki városban, valamint jó néhány éve már, hogy a fővárosban élek, de talán úgy adja a sors, hogy már nem sokáig. Nem kezdem el pontokba szedni, miért nem szeretem a nagyvárost, inkább azokat venném sorra, ami miatt vidékre vágyom, illetve felnőttként látom olyan dolgoknak is az előnyét, amiket tiniként még nem vettem figyelembe.

Az egyik legfontosabb számomra, hogy térre vágyom. Itt lehet, valóban kijön az, hogy hol nőttem fel. Ha vidéken lehetek, szabadnak érzem magam, mint a madár, vagy mint egy ménes rakoncátlan paripája. Nem vagyok betonfalak közé zárva, hanem ameddig a szem ellát, mindenhol rónaságok, vagy épp dombok, lankák, zöld mezők, sárguló búzatáblák, vagy ha az aktuális dolgoknál maradok, akkor ezernyi színben pompázó, őszi fák rengetege.

Régebben úgy gondoltam, akkor lehetek szabad, ha járhatom a város utcáit, élhetem az életem, minden a közelemben van. Mára rájöttem, hogy számomra a valódi szabadság teljesen mást jelent.

A következő dolog, hogy a saját kertben megtermelt gyümölcsnél, zöldségnél nincs jobb.  Az igaz, hogy piacokon lehet kapni kistermelőknél is ízletes háztáji dolgokat, de úgy érzem, nagyon büszke leszek magamra, ha majd leszüretelhetem például a saját paradicsompalántám termését.

Bár sokak szerint hátrány is lehet, ha mindenki ismer mindenkit, de az sem jó, ha mindenki idegen. Ezernyi ember vesz körül, de igaz barátokra, összetartó közösségre nehéz lelni. Sajnos mindenki folyton rohan, nem törődik másokkal, és ez a nyüzsgő városokra fokozottan igaz.

Az utolsó dolog, ami számomra lényeges, és szívemnek kedves, az a hagyományok megőrzése, továbbadása. Ez a téma mindig is foglalkoztatott, már gyerekként is, viszont városban élve a hiányát is megtapasztalhattam. Egy egyszerű dolgot hoznék fel példának: itt a Karácsony is teljesen más, vagy gyakorlatilag bármilyen ünnep. Tulajdonképpen a hétköznapok is. Örömmel tölt el, ha megismerhetek, megtanulhatok olyan dolgokat, amiket felmenőink csináltak, legyen az egy régi étel elkészítése, vagy egy jeles naphoz kapcsolódó szokás.

Remélem egy napon a tanult dolgokat majd én is tovább adhatom, hogy ne vesszenek el ezek az értékek. Vidéken talán a néphagyományok megőrzésére is jobban figyelnek, ami szerintem jó dolog. Örömmel láttam például, hogy abban a kis faluban, ahol a párom él, az idősebb korosztály még ma is hordja a népviseletet, akár hétköznapokon is. Ez manapság nagyon ritka, számomra becses dolog.  Természetesen az én szülőfalumnak, és környékének is vannak népszokásai.

Egy szó, mint száz: Ha kérdezik, büszkén vallom magam vidéki lánynak, azt is hozzá szoktam tenni, hogy Jász – lány vagyok, és az is leszek, ameddig élek.

 

Sasi Enikő

Cikkíró

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük