Interjú Havas Andival, a tantrikus, tao, avagy érzéki masszázsról
“Igaz szerelem”
Az információs gyógyítás
A békakirályfi csókja
Mi a kvantum tudatosság, kvantum szemlélet?
Ha interneten írogatsz, az nem megcsalás?

Elcserélték a lányomat!

Most így 28 év távlatából elmesélni nektek ezt a történetet kicsit fura, inkább vicces mint fájdalmas. Vicces benne az, hogy tudtam behúzni az első szülésemnél ennyi galibát. Persze akkor 20 évesen egyáltalán nem voltam vicces kedvembe, hisz az egyik bonyodalom követte a másikat, míg végül haza mehettünk Ancsi lányommal abból a rémálomból, amit ott ketten megéltünk.

 

A szülésnek szépnek, örömtelinek, csodásnak kellene lennie, hogy szülési trauma nélkül tudjunk bele nézni először azokba az apró kis szemekbe, és érezni azt az illatos pihe-puha bőröcskét. De sajna nem sokunknak adatik meg a trauma nélküli szülés, mikor félelem, és szinte fájdalom nélkül, teljes természetességgel „kiengeditek” magatokból a gyermeketeket.

 

Már abban az időben is volt szülésfelkészítő torna, jártam is rá, de engem senki nem készített fel lelkileg arra, hogy éljem meg a világ egyik legnagyobb csodáját. Szerintem a lányokat erre is fel kellene készíteni, mondjuk egy dúla előadás keretében, és nem azt a sok haszontalan infót kellene nyomni, amit azonnal elfelejtenek.  Akkoriban azt mondták, hogy nagyon fáj, bírjam ki és eszembe se jusson érzéstelenítőt kérni, mert majd jól lefogok bénulni, ha „véletlenül” félreadják a szurit. Szuper gondoltam, ez tényleg hasznos infó arra, hogy jól pánikoljak a szüléstől.

Három héttel a kiírt idő előtt elfolyt a magzatvizem reggel, és ezzel beindult a jól ismert gépezet a még nem ismert mészárszék felé. Semmi pánikhangulatom nem volt, örömöm annál inkább, hisz akkor még azt hittem, hogy pár óra és karomba tarthatom a lányom. A kórházba érkezés után megvizsgált a fogadott orvosom és megkaptam a beöntést. Ekkor már 3 perces fájdalmaim voltak. Mindenki azt hitte hamar lezavarhatják a szülésemet, de sajna nem akartam tágulni. Felfektettek a szülőágyra hátha produkálok valamit, de semmi hajlandóságot nem mutatott a testem, és én, hogy kiengednénk a babámat. Hosszú órák teltek így, és csak az állandósult fájdalom volt a társam. Már mindenki megszült körülöttem, engem meg mintha ottfelejtettek volna.  Aztán egy orvosnak nevezett mészáros jött nagy sebbel-lobbal és belém vágta a kezét, hogy megvizsgáljon. Én felsikítottam a fájdalomtól, ő meg letromfolt, hogy mit kényeskedem. Éreztem, hogy elönt a vér.

 

Aztán többen jöttek, és közölték, hogy sajna fogós műtétem lesz, máshogy nem tudok megszülni. Kikötöttek, de akkor már az ájulás határán voltam. A dokim elkezdte kiráncigálni belőlem a gyereket, én közben nyomtam és hirtelen szétcsúszott a szülőágy, én meg beleestem a semmibe. Nagy nehezen kicibáltak, aztán egy újabb próbálkozás, és kihúzták a lányom belőlem, itt már elájultam, nem emlékszem semmire. Ez pár pillanat lehetett, de akkor már elvitték tőlem, és hallottam, hogy nagyon sír. Mikor visszahozták, láttam, hogy a feje megnyomódott, de csak annyit mondtak, hogy kikerekedik majd, ne ijedjek meg ettől. Hál istennek ebben igazuk volt, pár napra rá, már kis kerek fejű volt a babám, 3,18 kg-al tehát nem lett koraszülött, ahogy az megjósolták az elején. Éreztem én végig, hogy elszámolta a doki az időt.

Mikor már a kórterembe voltam és belenéztem a tükörbe, nem hittem a szememnek, az erőlködéstől bevérzett az egész állam. Mégis boldog voltam a lányommal, igaz a szoptatás nem ment az elején, de nem adtam fel. Akkor még az a rendszer volt, hogy alig lehetett veled a gyermek, nem melletted volt egy bölcsőbe, hanem egy zsúfolt csecsemőszobába. Én állandóan beosontam hozzá, mire mindig kizavartak. Gondoltam pár nap és már megyünk is. Aztán egyik reggel látom, hogy a lányom helyett, egy narancssárga mandarin van. Besárgult a szentem.

 

Ez addig fajult, míg azt mondták, hogy megműtik, mert vérátömlesztést kell adni neki. Aláírtam a papírokat, amit a gyerekorvos hozott, aki műtötte Ancsikát. Aztán lazán közölte velem, készüljek fel, mert bármilyen rutin műtét a vérátömlesztés, de egy vakbélműtétbe is meg lehet halni.

 

Nem hittem a füleimnek. Majdnem ott estem össze. A műtét ideje alatt, ott álltam az ablakban, és arra gondoltam bármi baja történik az én kis csodámmal, kiugrom minden szemrebbenés nélkül. Aztán hál istennek kiszóltak, hogy minden rendben az intenzíven van. Az intenzíven sok koraszülött csecsemő volt, és az anyukák csodájára jártak az én „nagy” és hurkás lánykámnak, hogy milyen gyönyörű. Egy nap, 10 percet lehettem vele a házirend szerint, de itt is szabotáltam és beszökdöstem hozzá, persze kizavartak üvöltve, mint egy kutyát. Nem érdekelt, másnap újra beszöktem.

 

Végre eljött a nap, és vártam a kicsi lányomat az intenzívről, csak annyi hiba volt az egészben, hogy egy kb. 4 kilós fiút hoztak vissza helyette. Elcserélték a lányomat! A kedvenc doktornőm, mikor kiakadva kiabáltam, hogy ez nem lehet igaz, miért csinálják ezt velem, flegmán közölte – anyuka honnan tudja, hogy nem ez az Ön gyermeke, hisz alig látta. Na, erre összeomlottam és sírógörcsöt kaptam. Mikor is jött az orvosom, és végre leteremtette ezt az “empatikus” gyermekorvost és közölte, hogy – azonnal hozzák ide a lányát, az anyuka nem szenvedett még eleget? Annyit se mondtak utána, hogy bocsi. 

 

Amikor behozták a lányom, ki se engedtem a karomból többet. Már nem packáztak velem, elég volt egy pillantásom, és beengedtek hozzá. Pár nap múlva boldogan mentünk haza mind a ketten, hogy megismerjük egymást, és összehangolódjunk végre, amit ez a helyzet nem engedett meg. Mára 28 éves felnőtt nővé érte ki magát, de nekem mindig a kisbabám lesz, de ez titok, ne áruljátok el senkinek.  Katikám születése 6 évvel rá jött, már érett asszony voltam. Megértem a szülésre, a gyermekre, önmagamra. Másfél óra alatt meg volt, mert, ahogy a dokim mondta, szinte kitüsszentettem.

Kedves anyukák, és leendő anyukák! Nem azért írtam le ezt a történetet, hogy sajnáljatok vagy, hogy azonosuljatok velem. Ezt bizony én teremtettem, vagy vettem át mástól. Az ok, amiért megosztottam veletek ezt a mesét, hogy ha csak tehetitek, vegyétek igénybe a szakemberek segítségét, mint pl. a dúláét, hogy a lényeteket készítse fel a szülésre, a testetekkel egyetemben. Ha viszont már megtörtént a szülési trauma, és érzitek az utórengését a mostani életetekben, oldjátok el magatoktól tőle. Rengeteg jó kis technika létezik a szülési traumák oldására.

Boldog szülést és anyaságot kívánok mindannyitoknak.

 

Kincses Anna

 

 

 

Ha úgy érzitek tetszett a cikk, és még többet szeretnétek olvasni tőlünk, akkor a facebook oldal kedvelés gombjára kattintva, beállíthatjátok, a követésünket. Mégpedig úgy, hogy a „megjelenés elsőként” gombra kattintotok rá. Ha tetszett osszátok meg a cikket, és köszönjük a hozzájárulásotokat a Kicsi Budoár Magazin népszerűsítéséhez.

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*