Sas, mint erőállat
A gyönyör alanyi jogon mindenkinek jár!
Bántalmazó párkapcsolatok
Miért van ennyi, magányos “Erős” Nő?
Osho Zen Tarot – Tükör kirakás
Mi is az álom valójában?

Elvált szülők gyermekei

elvált szülőkAki már átélte, az tudja, mekkora lelki megrázkódtatással jár, ha egy házasság véget ér. Mire eljutunk idáig, már annyi lelki sérülést cipelünk magunkkal, hogy semmilyen szinten nem tudunk megértőek  és toleránsak lenni egymással.

Ritka az az eset, mikor a két fél tudatosan, egymást átsegítve e nehéz időszakon kulturáltan és lelki békében képes megválni egymástól. A szakítás mindkét felet megviseli, azt is, aki döntött, hogy elmegy és azt is, akit elhagynak. De a legnagyobb elszenvedője az elválásnak a gyermek, hiszen ő a lelki biztonságot veszíti el a tévedésünk miatt.

A legnagyobb hiba, amit ezek után elkövethetünk gyermekünk ellen, ha megpróbáljuk elszakítani a másik szülőtől. Ez a legritkább esetben történik nyíltan. A másik fél sunyi, alattomos módon próbálja befolyásolni, szülőtársa ellen hangolni a gyermeket, aki már amúgy is kétségek között vergődik, hiszen bármit is tesz, nem tudja együtt tartani a szüleit.

A gyermek senkitől sem akar elválni, senkit nem akar elhagyni, őt csak belekényszerítjük ebbe a helyzetbe. Bármennyire is durva, fájdalmas az elválás, ha a gyermekről van szó, tudnunk kell háttérbe szorítani a haragunkat, sértettségünket és a gyermek érdekeit szem előtt tartva kell rendeznünk az életünket.

Az elválásnál általában az apa húzza a rövidebbet, hiszen a bíróság csak nagyon indokolt esetben ítéli a gyermeket az édesapának. Nehéz feldolgozni, hogy a gyermekünk abban az értelemben már nem lesz életünk része, ahogy eddig. Ne sajnáltassuk magunkat a gyermek előtt, ne adjuk át a mi lelki terheinket is, nem az ő feladata cipelni és megoldani a problémáinkat.elvát szülők gyermek

Beszélgessünk a gyermekünkkel, próbáljuk meg megértetni vele, hogy mi történik, és miért!? Legyünk türelmesek, ha kell, minden nap mondjuk el, hogy ami történik, az nem az ő hibája. Hogy a szeretetünk iránta változatlan és megrendíthetetlen.

Soha ne okoljuk a másik felet egy kapcsolat megromlásáért. Egy házasságban mindig ketten vannak, minden párkapcsolat két emberről szól. Ha már nem azt kapjuk, amit szeretnénk, az nem csak a partnerünk hibája, hanem a miénk is!

A gyermekünket érintő ünnepeken (szülinap, évnyitó, versenyek, szereplések) amennyiben van rá mód, mindkét szülő legyen jelen, hiszen az a pillanat a közös gyermekükről szól. Bármennyire is ellenséges az elvált felek közötti kapcsolat, tudniuk kell a gyermekük érdekében félre tenni azt.

Nagyon fontos a rendszeres kapcsolattartás azzal a szülővel, aki nem a gyermekkel él együtt. A biztonságot nem az adja, hogy havonta párszor jön egy-egy telefon, vagy küldök ajándékot, édességet, had örüljön a gyerek! A gyermek szeretetét nem lehet megvásárolni! A stabilitást és a hosszú távú, működőképes kapcsolatot akkor lehet kialakítani, ha a találkozások, beszélgetések, telefonok meghatározott rendszerben fordulnak elő. Például: ha tudja gyermek, hogy az édesapja minden héten, szerda délután telefonál, és minden második hétvégét vele tölthet, ez az, ami biztonságot ad!elvált szülő gyerekei

Előfordul, hogy gyermekünk is elfárad lelkileg, haragos lesz és csalódott. Ha éppen ezeket az érzelmi viharokat éli át, van, hogy hiába jön az édesapa! A gyermek elutasító lesz és nem fog vele menni.

Gyermekünk elutasítása az egyik legfájdalmasabb érzés, ennek ellenére próbáljunk meg türelmesek lenni. Ne az legyen az első dolog, hogy rátámadunk az édesanyára, mert biztos ő mondott vagy csinált valamit. Inkább érdeklődjünk, próbáljuk meg kideríteni, hogy tudjuk közös erővel megnyugtatni a gyerek lelki világát.

Nyilván, csak általánosságban tudunk beszélni erről a témáról, hiszen vannak nagyon kirívó esetek, mikor szülőtársunkkal semmilyen szinten nem jutunk dűlőre. Ilyenkor jönnek az ügyvédek, a gyámhivatal, és az évekig tartó pereskedések, melyeknek igazából semmi értelmük, azon kívül, hogy a pénzügyi forrásaink igencsak megcsappannak. Ha a szülők igazán, önzetlenül szeretik gyermekeiket, akkor ez minden esetben elkerülhető.

Holics-Mester Marianna

 

Kapcsolódó cikkeink:

Válni vagy nem válni, ez itt a kérdés?!

Ha úgy érzitek tetszett a cikk, és még többet szeretnétek olvasni tőlünk, akkor a facebook oldal kedvelés gombjára kattintva, beállíthatjátok, a követésünket. Mégpedig úgy, hogy a „megjelenés elsőként” gombra kattintotok rá. Ha tetszett osszátok meg a cikket, és köszönjük a hozzájárulásotokat a Kicsi Budoár Magazin népszerűsítéséhez.

 

 

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*