Feladtad, vagy megéled az álmaidat?

Mindenkinek vannak álmai. Legalább is kisebb-nagyobb dolgokat szeretnénk elérni az életben. Van, akinek sikerül, van, akinek nem. De vajon mi, vagy ki az, ami/aki miatt az álmaink csak vágyálmok maradnak? Te feladtad, vagy megéled az álmaid?

Neked mi a legnagyobb álmod? Milyen álmaid voltak, amelyeket már megvalósítottál? Te feladtad, vagy megéled az álmaid?

  • Ha nem sikerült, mi volt az oka? Amit látunk az legtöbbször az, hogy vagy saját magunkat tartjuk képtelennek arra, hogy elérjük ezeket az álmokat, vagy van valaki, aki miatt félretesszük az álmodozást.

Sokan élnek önszabotáló életet. Rengeteg levelet kapok, amiben azt írja valaki, hogy már majdnem ott van a célban, aztán az utolsó pillanatban mégsem sikerül semmi. Mindig csak egy kicsi hiányzik a célhoz. Ilyenkor gyakran az mutatkozik meg, hogy családi terheket cipelünk, fogadalmak, öröklött minták kötnek minket a szegénységhez, vagy valamilyen hiányhoz az életünkben. Áldozatszerepet játszunk, szinte önként mondunk le mindenről, ami jó lehetne nekünk. A tudatalatti egyik hiedelme lehet ilyenkor az, hogy „nem érdemlem meg a jót” vagy „nem lehetek boldogabb, gazdagabb stb, mint az őseim”.

Rengeteg ilyen hitrendszerünk lehet, amiről fogalmunk sincsen. Van, hogy azt érezzük, hiába szeretnénk valamit, nem is teszünk érte semmit, mert túl nagy falat nekünk. Kevésnek, kicsinek érezzük magunkat a feladathoz. Pedig semmi másra nem lenne szükségünk, csak egy kicsivel több önbizalomra.

A másik lehetséges ok, ha nem mi teszünk gátat álmaink útjába, hanem éppen olyasvalaki, akit szeretünk, aki szeret minket. Sokszor ez nem is tudatosan történik az illető részéről, tudat alatt tesz olyan lépéseket, amely oda vezet, hogy rávegyen bennünket arra, hagyjuk abba azt, amiért lehet, hogy hosszú évek óta dolgozunk.

Biztosan ismerős sokaknak az a helyzet, amikor egy szerelmespár összeköltözik, és valamelyikük szinte ki akarja sajátítani a másikat. A másik minden idejét magának akarja, minden lépését ellenőrzi. Ha pedig párjának véletlenül olyan hobbija, vagy munkája van, amely egymástól különtöltött, vagy sok időt követel, akkor idővel elkezdi felszámoltatni vele ezt a tevékenységet. Sokszor látjuk, hogy emberek abbahagynak olyan dolgokat, amelyet addig szívvel-lélekkel csináltak. Lehet az sport, valamilyen hobby, zenélés, vagy bármi, amiben kreativitásuk addig megnyilvánult. Általában a másik félnek nincsen hasonló motivációja, így nem is érti, miért bántja ez esetleg a másikat. A Nők sok esetben féltékenységből kezdik el elhitetni párjukkal, hogy amit eddig csináltak, arra már ezentúl nincs szükség.

Mi következik mindebből? Az, hogy az az ember, aki feladja önmagát, mert a másik kedvében akar járni, vagy egyszerűen csak megunta az állandó vitákat, előbb utóbb boldogtalan lesz a kapcsolatban.

Egy párkapcsolat nem arról szól, hogy minden időnket párunkkal kell ezentúl tölteni, és mindent csak együtt végezhetünk. A kapcsolatban is kell hagyni egymásnak szabadságot. A párunk nem a tulajdonunk, nem rendelkezhetünk vele, nem birtokolhatjuk. Ha miattunk veszti el azokat a dolgokat, amelyek előtte örömet okoztak neki, akkor ez előbb utóbb a kapcsolat rovására megy. A kezdeti szerelem múlásával ugyanis egyre inkább hiányozni fognak párunknak ezek a dolgok, és még az is lehet, hogy minket okol majd azért, mert elvettük tőle azokat az álmokat, amelyekért esetleg évekig küzdött.

Ha szereted a párodat ne elvegyél tőle, inkább adjál hozzá ahhoz, amije van. Hiszen nem egymás szárnyainak a letörése a célunk, hanem az, hogy társunk mellettünk is szárnyalhasson.

Családállító, Soulwork tréner, Kineziológus, Okleveles természetgyógyász

Szakértői oldalam

Cikkírói bemutatkozóm

Cikkeim

Lukács Tünde

Családállító, Soulwork tréner, Kineziológus, Okleveles természetgyógyász Szakértői oldalam Cikkírói bemutatkozóm Cikkeim

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.